Egy hír
az önállóságról, melyhez furcsa, felemás viszonyulásaink vannak. Örülünk, sőt! büszkék vagyunk, ha gyermekünk már önállóan eszik, fürdik, öltözik, de idegesít, hogy bizony ki is akarja választani, mit egyen, mikor fürödjön, milyen ruhát vegyen fel. Munkában egyenesen megköveteljük az önállóságot azzal az általánosan használt, csipetnyi fűszerrel, hogy abban az önállóságban a magunk tükörképére szeretünk ismerni.
A politikában nincs klasszikus értelemben vett önállóság. Amit ott önállóságnak hívunk, az az állandóan változó feltételek kölcsönös oda-, visszahatásának kusza szövevényében történő szerencsésen tehetséges lavírozás. Még az állandóságában mindenható – ezzel együtt nem létező – háttérhatalomnak is figyelemmel kell lennie arra, hogy mikor mit, milyen erővel és hol erőltethet, nyomhat át az önállóság laza védvonalán. Taktikai önállóságunk fegyvertárába tartoznak azok az ismeretek, melyek birtokában könnyebben és biztosabban ismerjük fel a háttérhatalom tetszetős csomagolásban megjelenített terep-előkészítéseit, s már akkor tudunk reagálni, amikor még nem áztatott át mindent az aktuális mérgével. Végigszemlézve a múlt századi valós történelmünk állomásait, bizonyos jelekből már kiolvashatjuk a mai méregkeveréseket.
A hír ennyi: megalakult Budapesten az új közgyűlés. A hír mögé nézvést még kevésbé figyelmes szemlélő is láthatja, ahogy ezeknek a mostani megalakulásoknak örvén beözönlők mind a moslék-koalíciót alkotó pártok érdeki képviseletében helyet foglalók, a 2010 óta fogyókúrára fogottak sereges tódulásai a terített asztalhoz. Erre még mondható, hogy nincs benne semmi új. Öt alpolgármester lesz a fővárosban. Erre kapja fel fejét, ki hallott már égzengést! Nézzük, kik azok a hajótöröttek, akiknek nem egy-egy jobb deszkát, hanem egy jó állapotú, erős, feltankolt hajót sodort az irányított sors? Csupa olyan tolong a hídon, aki régi motorosként vagy épp új helyfoglalóként mászott fel oda. Egyben azonosak: nem tudnak és nem is akarnak felelős városvezetőként tevékenykedni. Ők a rabolni tudók és rabolni akarók serege. Ez a választás az előtte ránk zúdított teljes körű médialetámadással, iskolákban, utcán, orvosi rendelőkben, színházakban, üzletekben, piacokon – mindenhol – fenntartott erős nyomással ugyanoda lökte az ország egy részét s a fővárost, ahová az 1994-es majdnem 100%-os médiafölény hazugságai, karaktergyilkosságai. Akkor gyerekeikkel bújtak elő a még élő ávósok, most meg a még élő gyerekek mellett unokákkal, dédunokákkal. Ma felfrissített Erdogan-hiszti van párhuzamosan a putyini bolsevik (!) veszéllyel és a hazai fasizmussal karöltve, akkor csak a sovén fasizmustól féltették a gondolati és lelkiismereti szabadságukat. Félnünk valójában az egzisztenciájukban, fizikai valójukban agyonvert emberek, és a nyomorékká torzított történelmi tények okán van, mert a nemzetköziség gondolattalanjai a lehető legnagyobb terrorral verik át értékeknek hazudott, veszélyes értéktelenségeiket. A hitleri időkben Hitler dühöngött Horthyra önállósági törekvései miatt, ugyanakkor Churchill nyomott nyakunknál fogva a hitleri hatalomhoz, mert amíg zsidótörvényekkel szuttyogtattuk az itthoni és ide menekült zsidókat, addig nem foglalták el Magyarországot náci csapatok, és legalább a zsidók élete biztonságban volt. Azután ugyanez a nyugat odaadta Európa keleti felét a szovjetnek, s annyi hozzászólásuk volt az ötvenhatos kiegyenesedésünkhöz, hogy biztosították ádáz ellenfelüket: nem fognak beavatkozni. Cserébe annyit kértek: végezzenek velünk gyorsan és csendben. Azután megint csak háttéralkuknak köszönhetőn lehetségessé vált a '94-es tavaszunk, mikor szabad prédának tekintették az egész országot, és súlyosbításként az SZDSZ-t, helyi rezidenseiket ültették nyakunkra a háttérhatalom ismert és homályban maradt figurái. Az MDF-kormány sorsa azonnal meg is pecsételődött, amikor nem fogadta el a visszautasíthatatlan nagykoalíciós ajánlatot. Majd történt, ami és ahogy történt, s az adósságaival együtt elpárállott SZDSZ mutáló maradékát – azzal együtt, hogy rögtön konstruáltak lehet más SZDSZ-t – Fodor Gábort őrizték, védték láthatatlan kezek. Őt napjainkig kísérték helyre és pozícióba. (Ez már jóval a kis dagadt Horn párás szemű tanúságtétele után volt, amikor ország-világ előtt jelentette ki, hogy neki az ország sorsa smafu, őt a pártja sorsa érdekli. Ma intenzív kifakadásait láthatjuk, hallhatjuk a politikai erkölcs témaköreiben.)
Ez az egész ócska bagázs leszerepelt már százszor, de a háttérhatalom zsebe kimeríthetetlen, hiszen tőlünk szedi be hozzá a pénzt. Föl nem adja, de most már magyarul is beszélő külföldi profikat hozott. Ezek nemcsak ócska gazemberek, kiknek fúriái a nemzettestről letépett magyarok között agitálnak a magyar érdek ellen, hanem nyeglék is, – de erős rásegítéssel bepasszírozhatók kinti és hazai kulcspozíciókba. Megkülönböztető figyelmünket azzal irányították magukra, hogy ennek a csekély politikai teljesítményű pártnak vezetője vihette most kézen fogva egyik emberét a közgyűlésbe – fővárosi alpolgármesterként bemutatva a marionett főpolgármesternek. Tárgyalásaink során jutottunk erre az eredményre – mondta az új főmegbízott, aki mellet úgy szűkölt Karácsony, mint sintér hurkába fogott kutya. Ennek az első pozícióba lökött gazembernek testbeszéde és mimikája világosan elmondja, hogy ő csak festék a cégtáblán.
Az első sor közepén páváskodó keresztapát megint tűri a háttérhatalom, ő mostanában értékelhető szolgálatokat tett, de a főmegbízott már az, aki csak úgy beteheti ide-oda seholsevolt emberéit.
Ennyit a főpolgármester és az ország önállóságáról. És a miénkről, nemzeti érzelmű polgárokéról.
Szegény mi, s velünk együtt szegény nemzetünk!
