top of page

A jövőnk vált kérdésessé, meg kell fogalmaznunk az önvédelem politikáját! – Dezső Tamás a Polbeatben

A politika ma messze megelőzi a filozófiát. A kormány konzekvens migrációellenes álláspontja az egész világon megnövelte Magyarország súlyát és mozgásterét, de adósok vagyunk ennek a politikának a megfogalmazásával, egy olyan manifesztummal, amivel a mi utunkkal egyetértő több tízmillió európai azonosulni tud - fejtette ki a legutóbbi Polbeatben Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója, régész-asszirológus egyetemi tanár, az ELTE–BTK volt dékánja. Az ENSZ és az elfogadott nemzetközi kutatóintézetek drámai adatait idézve Dezső a műsorban megkongatta a vészharangot: a migrációs nyomás egyáltalán nem csökkent, Közel-Kelet és Észak-Afrika felbolydult és továbbra is több tízmillió ember próbál bevándorolni Európába.

A migrációs válság a mélyben szunnyadó hatalmas feszültségeket hozott a felszínre, amit elemezve nem túlzás kijelenteni, hogy Európa jövője megkérdőjeleződött - mondta a Polbeatben Dezső Tamás, Ambrózy Áronnal, Dezse Balázzsal és Huth Gergellyel beszélgetve. Úgy folytatva: magamat is vádolva, azt hiányolom, hogy erre a válságra nem tudtuk még megfogalmazni a keresztény-konzervatív, vagy nemzeti-konzervatív eszem válaszát. Olyan világos gondolatokat, amivel az emberek azonosulni tudnak. Meg kell tudnunk mutatni, hogy a konzervativizmus jó dolog, jobb és életképesebb, mint a liberalizmus. Meg kell mondanunk, hogy hol van a befogadás és a keresztényi szeretet határa és honnan fontosabb az önfeladás elleni küzdelem, a szigorú elutasítás! Hiszen Jézus nem azt tanítja, hogy "szedd le a keresztet a templom tetejéről és add fel a vallásodat mások kedvééért", hanem, hogy "csatlakozz hozzánk és együtt megváltjuk a világot!" Ki kell dolgozni a nyitott, mérsékelt, de rendpárti és nem önfeladó konzervativizmus manifesztumát! Dezső Tamás arról is beszélt, hogy a nagy migrációs hullám ugyan lenyugodott, de mivel a muszlim világ népessége robbanásszerűen nő, és ennek a népességnek a jelentős része mozdulni kíván, ezért 2015-höz képest csak annyit változott, hogy a helyzet valójában rosszabb lett.

A Polbeat csapata arra kereste a választ Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatójának segítségével, hogy a harmadik világ mély, strukturális válságára egyáltalán létezik-e megoldás, vagy a szépelgő liberálisok által erőltetett bevándorlás és a konzervatívok által sürgetett helybe vitt fejlesztések csak szépségtapaszként funkcionálnak-e? A Gallup felmérése szerint a Közel-Kelet lakosságának 25 százaléka, a fekete Afrika lakosságának 30 százaléka válaszolt úgy, hogy elindulna Európába. Nem fog elindulni 30 százalék, de ha elindul 5 vagy 2 százalék, az is tízmilliókban mérhető – adta meg az alaphangot Dezső Tamás száraz, mindenki által elfogadott adatokra és mérésekre hivatkozva. De ha ekkora a válság, akkor mi értelme van a Hungary Helps programnak, azon túl, hogy a megtépázott nemzetközi renoménkra teszünk egy kis szépségtapaszt – tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést Ambrózy.

– A Hungary Helps csak a magyar költségvetéshez képest jelentős felajánlás, nyilván nem oldja meg a harmadik világ összes gondját, de mióta a USAID és a többi, sokkal több forrással rendelkező segélyszervezetek mintának tekintik, akkor tudnak valamit változtatni – fejtegette válaszában Dezső.

(...)

 

15 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page