LELET A BRIT NEMZETI LEVÉLTÁRBÓL – Peter Gali szíves közvetítése nyomán
Ismer Ön egy Fernando Pessoa nevű költőt? Portugál volt, művelt, filozofikus hajlamú gondolkodó, Luzitánia szelleme, irodalmának fenegyereke. Színes, mozgékony, játékosan rejtőzködő egyéniség. Különleges versei, mintegy megsokszorozva önmagát, szinte szétfeszítették személyiségét. Életrajzában nem tűnik föl magyar szál, de más irányú levéltári kutatások folytán, most mégis felmerült egy ’Deli Mihály’ nevű kapcsolat: rendszertelen üzenetváltás verses levelek formájában, beszámoló néhány »misztikus« találkozásukról, amelyekről eddig a Pessoa biográfia sem tudott. (Nagy talány, hogy mit keresett Pessoa Badacsonyban, a Balatonnál?!) – A lelet három elsárgult A/4-es lapra írógéppel írt szabad vers/levél. A levéltár munkatársai, a szerző után kutatva, véletlenül akadtak a Szilaj Csikóban publikáló Deli Mihály nyomára, de egyelőre nem sikerült a névazonosságot tisztázni, illetve a valószínűsíthető időbeli eltolódás miatt, az esetleges rokoni kapcsolatot feltárni. Az írást így részletesebb kommentár nélkül közöljük. Feldolgozásáról a későbbiekben beszámolunk.
*
„Kedves Fernando!
Úszva az időben, meg-megállva kulcsfontosságúnak tűnő eseményeknél
levetkezve szorongatottságaink nyűgét, s leporolva a pillanatok porát
itt ülünk Badacsonyban, a borospincénk fölötti árnyas balkonon
Majd tagadja le nyugodtan ezt az utat, nem kell mindent adatolni
vannak olyan titkok és rejtelmek az ember életében
amelyek árnyékában magánya felmagasztosulhat
midőn a Végtelenség távlata szárnya alá veszi és magához öleli
Tengernyi dolog történt velünk, mi magunk is korbácsoltuk hullámait
Vándorutunk stációi a messzeségbe kígyóznak, – és azon túl
Álmaink színes légballonját szelek pörgetik, röpítik, földhöz verik
Kijózanodva rójuk napjainkat, megadóan trónolunk asztalunknál
Ismerős és ismeretlen barátaink gazdag élete előtt meghajolva
törünk előre hiteink csalogató útján
Nem tudjuk, kik azok az ihletett szobrászok
akik évekig faragták a templomok csúcsát
amiknek finom íveit, hajlatait az Istenen kívül csak a madarak láthatták
Ahogy azt is csak sejtjük, kik vagyunk mi, híres, vagy névtelen emberek:
idekeveredett, makacs pionírok, bukott kíváncsiskodók
nyughatatlan engesztelők
X.Y. hosszabb/rövidebb életrajzzal, csont és lélek, földdel-felhővel elkeverve
Érzelgős líra, hagyjuk / ma lecsó lesz vacsorára, ropogós héjú kenyérrel
Utána a hely szelleméből-faunájából csepegő badacsonyi szürkebarát
Aztán amúgy is rágyújt valami büdös dohányra, úgyhogy mindegy
Korom és bűz, bűneinkkel együtt, igaz szavaink erdejében megtisztulhat
Olyan állapotba hozzuk magunkat, hogy a ’végső kérdések’ ködössége
és a hétköznapok pogány spiritualitása/materialitása között
jól bevackolhassunk éjszakába nyúló avantgárd klasszicizmusunkba
Ha nagyon közel hajolunk, minden bonyolultnak, kissé zavarosnak látszik
Analizálásra csábít, azonosulással kábít, perspektívákkal hiteget
Ha bölcs fölénnyel távolodunk, elszakadhatunk a valóságtól
A valóság fölötti/alatti tartományokban azonban nem csak magunkra
de a magunkból nyíló misztikus dimenziókra is rátalálhatunk
E gyötrelmekre nincs személyre szóló recept / sors és hajlam kérdése
Igen messzire juthat az ember, halottként talán még tovább
Vagy sehova, vagy visszazuhan – tetszés szerint (úgysem szökhet a Világból)
Minden nap ugrunk, minden vers egy szaltó
Ahogy minden nap mindenki felkel, táncol, robotol, zuhog a vér ereiben
A mozgás, a csend, a boldogság, a félelem összebonyolódik lelkünkben
Látomásaink törékeny konstrukciók
Logikánk akkurátusan berendezett épülete inog
Lebegünk reményeink magzatvizében
Az örökös küzdelem rohadt hullámvasútján ülünk
igét hirdetünk dalolva / tetteinkkel áldozunk
és békét lopkodunk menekülve
El nem követett bűneinktől próbálunk szabadulni
A téma (kukacos életünk) ember léptékű, konkrét és aktuális
áthatva az elemelkedés lehetőségével, eszenciáival
Elvont, teoretikus elmélkedések antigravitációs képessége
dühit, fáraszt, szubjektív objektivitása zuhan/elszáll
Filoszok guberálhatják, szíven döfött széplelkek nyalogathatják
Egy fogható/foghatatlan pókhálózatban élünk
melyen áttör a fény, kötelékei mégsem engednek!
De térjünk a lényegre –
…a lecsó, az Isten emlegetése, életünk miértje, kergetőző napjaink
s a szürkebarát délibábja megett
öntudatos/alázatos mozaikkockák rendeződő összképében
egy rejtelmesen csillogó kristály vibrál
egy tovább nem kockázható TEKINTET
amely mindannyiunkat odaszögez
Láthatjuk-e valaha emberként ezt a végtelen képet?
Vagy vak tükörben kell pergetni forró napjainkat?
Mégis, ezért a kéjes és szigorú vágyért érdemes élni/tenni
No, Isten éltesse Fernando! Isten hozta Badacsonyban!
Hajnalban, hogy értelmünk átérezhesse, amiről beszélek:
lemegyünk úszni!
Sellőkre ne számítson
Imát hozzon magával, lehetnek prózai sorok is
A felkelő nappal fogunk szembesülni, hogy elkeveredhessünk a való élettel
Megkeresztelkedünk a tiszta vízben
Hínáros szenvedéseinket a parton kiterítjük
Szent fogadalmainkat beteljesítjük
Négy haikut tettem párnája alá, nehezéknek, lidércei ellen:
Fantáziánkat
Teremtőnk megfaragja
Vers és csont marad
Indulatunkat
az ég magához veszi
Velünk még kivár
Álmunk reggelig
kitart / belénk rúg, szökik
Mégis visszatér
Nevezett dolgok
s ügyek, a Nagy Némaság
harcos tükrei
Szú lehet a gerendákban, ne zavarja
(látomásaink hasonlóan őrlik hitünk katedrálisát)
A holnapok védtelenek, jövőnk mégis egyre valóságosabb
Mikor a hit elenged: megérkeztünk
Szeretettel küldöm emlékeztető soraimat
Üdvözlettel: Deli Mihály”
Fernando Pessoa
A kép forrása: itt.
