top of page

Gondolatok a házasság hetéről

Azon töprengtem, megfogalmazzam-e a házasság hete alkalmából gondolataimat, hiszen olyan egyedül vagyok a véleményemmel. Minden erről szóló beszámoló, az összes riport és interjú egy dologban azonos talapzaton áll: a házasság akkor lesz sikeres és tartós, ha a felek harmonikusan össze tudják egyeztetni a munkát és a karriert, ha a feleség és a férj egyformán részt vesz úgy az otthoni munkában, mint a pénzkeresésben. Ha nő szülés után hamar visszatér a munkaerőpiacra, a férje támogatja ebben és átvesz maga is a családdal, a gyerekekkel, az otthonnal kapcsolatos munkákból. A férfiak boldogan pelenkáznak, míg a kedves mama a védelmi miniszter.

Vicc.

Ma a házasságok csaknem fele válással végződik, méghozzá nagy arányban a gyermekek 5 éves kora előtt.

A házasság lényege és értelme nem a permanens kéjutazás és boldogsághajhászás, hanem az utódok megszületése, és azok egészséges felnevelésének garantálása. Ebből következik a nemzet megmaradása és végső soron egy elégedett, boldog élet. Ennek egyetlen lehetséges módja, ha a felek együtt maradnak, hiszen a csonka családban élő gyerekek túlélési esélye evolúciós értelemben csökken.

Ezt a feladatot évszázadokon át a a házaspárok úgy teljesítették, hogy a férfi és női szerepek betonkeményen le voltak fektetve, idejekorán mindenki fejébe verve, mi vár a leányra s a legényre, mit kell tudnia, miért felel, mi az, amit a másik – joggal – elvár tőle. Erről szólt minden. A fiúkat felelősségvállalásra, kemény munkára, szavahihetőségre, megbízhatóságra, kitartásra, harcra, családjának védelmezésére képezték ki, a leányokat a házimunkára, az anyaság titkaira, a gyermekek és az otthon gondozására, főzésre, varrásra, engedelmességre, hűségre, szelídségre és megértésre.

Ezek azok a tulajdonságok, amik átmentették az ember fiát és lányát az élet nehézségein. A munka megosztása és, hogy mindenki tudta, mi a dolga. És ezek azok a dolgok, amiket ma is, tudat alatt elvárunk egymástól: férfi a nőtől, nő a férfitől. Hogy mindenki legyen, aminek Isten teremtette és tegye a dolgát.

(...)

 

8 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page