top of page

Tüntetés a Google ellen: "Ha nem fékezzük meg a Google-t és a Facebookot, ők döntik el a 2022-e

Tüntetést tart a PestiSrácok.hu szerkesztősége csütörtökön ötkor a Google budapesti irodája előtt, mivel a technológiai óráscég mindenféle indoklás nélkül törölte a portál YouTube-csatornáját. Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője az Origónak azt mondta, hogy nem szabad hagyni, hogy a technológiai óriások semmibe vegyék a magyar törvényeket.

A portál főszerkesztője közölte, hogy a csütörtök délután öt órára meghirdetett tüntetésnek az a célja, hogy elérjék, hogy az előbb említett óriáscégekre a magyar törvények vonatkozzanak, és azokat tartsák is be. Emlékeztetett arra is, hogy nemcsak a YouTube-csatornájukat, hanem az ehhez tartozó Google-fiókokat is törölték, ami szintén nagyon súlyos károkat okoz. Huth Gergely elmondta, hogy jelenleg is zajlanak az egyeztetések a jogászokkal, és bízik benne, hogy a csatornatörlés kapcsán majd egy precedensértékű per keretében tudják majd bizonyítani az igazukat. Úgy látja, hogy egyértelműen politikai indokok alapján született meg a törlésről szóló döntés, amit az is bizonyít, hogy Bíró Pál, a Google magyarországi vezére több levelezési kör után arra hivatkozott, hogy Amerikában döntöttek a törlésről, és nem tud semmit tenni az ügyben.

(...)

 

7 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page