Marsall Ágnes: Levél Dr. Fodor Andrásnak, de figyelmébe ajánlom mindenkinek

Kedves F. A.!

Elképedve olvasom a Magyar Patrióták Közösségéhez címzett felhívását. Ezt nem gondolhatja komolyan!

Rajk László soha nem volt a kommunizmus áldozata, és soha nem lehet helye a kommunizmus áldozatainak és a szabadság mártírjainak sorában – ahogyan ezt Ön látni szeretné.

Ellenben elkötelezett híve és tevékeny kiszolgálója volt a XX. század egyik iszonyatos, totális diktatúrájának. „Tiszta, jellemes emberként”– ahogyan Ön minősíti, egy olyan ideológiában hitt, és harcolt érte élete végéig, amely ártatlan milliók szenvedését és halálát okozta.

Figyelmébe ajánlanék néhány dátumot: Rajk László 1946. március 20-tól 1948. aug. 5-ig a Rákosi-kormány belügyminisztere volt, utána ugyanezen kormány külügyminiszteri tárcáját vezette 1949. május 30-án – valóban koholt vádak alapján – történt letartóztatásáig.

És kérem, hogy most jól figyeljen! 1946 októberében az 533.900/1946. sz. belügyminiszteri rendelettel hívták életre az Államvédelmi Osztályt, vagyis az ÁVÓ-t, az ÁVH elődszervezetét (Péter Gábor vezetésével). A belügyminiszter hatáskörébe került az új állambiztonsági szerv irányítása, felügyelete és ellenőrzése. Az ÁVO feladatkörébe tartozott:

• a demokratikus államrend és közbiztonság védelméről szóló 1946. évi VII. tc-be ütköző cselekmények nyomozása és feljelentése,

• a népbíráskodásról szóló és az 1945. évi VII. tc-be iktatott bűncselekmények nyomozása és feljelentése,

• egyesületek keletkezésének és működésének figyelemmel kísérése,

• politikai vonatkozású röpiratok szerzőinek és terjesztőinek nyomozása és bejelentése,

• bejelentett és tudomásul vett gyűlések lefolyásának megfigyelése,

• államrendészeti vonatkozású bel- és külföldi adatok gyűjtése és nyilvántartása,

• javaslattétel az illetékes rendőrhatóság vezetője számára az állambiztonság vagy közbiztonság szempontjából káros személyek kitiltására, internálására,

• titkos rádióállomások felderítése,

• eljárni mindazokban az államrendészeti ügyekben, melyek nem voltak fenntartva a Budapesti Főkapitányság, illetve a kapitányság vezetője részére.

Az ÁVO működésének kezdete óta adatokat gyűjtött a koalíciós pártok vezető politikusaira, lehallgatta a kommunisták politikai ellenfeleinek telefonját stb.

A belügyminiszter Rajk László volt! Regnálása idején mintegy1500 nemzeti, vallási és demokrata szellemű intézményt, szervezetet oszlatott fel, de részt vett az első koncepciós perekben is. Az ő belügyminiszteri utasítására engedték ki az 1947-es "kékcédulás" választásokon törvénytelen szavazataik miatt – Ries István igazságügyi miniszter által –letartóztatott kommunista szavazókat.

Kétség sem fér hozzá, a munkáját őszinte meggyőződéssel és igen hatékonyan végezte.

Kár, hogy nem a mi oldalunkon állt! Ezért vált áldozattá. De nem a kommunizmus áldozatává, hanem a mocskos kommunista diktatúra többi, nálánál sokkalta mocskosabb kiszolgálójának és fenntartójának személyes áldozatává. Koholt vádak alapján halálra ítélték, és 1949. október 15-én kivégezték. Sztálini és szovjet mintára tulajdonképpen az ő és társai perével kezdődött meg az úgynevezett párton belüli „tisztogatás”. 1955 júliusában aztán rehabilitálták az elvtársai, s hosszas huzavona után, 1956. október 6-án engedélyezték Rajk László és társai nyilvános újratemetését a Kerepesi úti temetőben. A temetés százezres tömegdemonstrációját azonban mégsem kellene összemosni az 1956-os forradalommal.

Tartsuk meg feketének, ami fekete, és fehérnek, ami fehér! El kell utasítanunk minden piszkosszürkévé maszatolást!

1956. október 23-án, a Műszaki Egyetem diákjai szolidaritási tüntetést rendeztek a lengyelországi reformtörekvések mellett, a budapesti Petőfi szobornál. Itt, és így kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc.

Kérem, fogadja el, hogy Rajk László soha nem lehet a mi hősünk. És nem azért, mintha nem tudnánk, mi a megbocsátás. Egyszerűen azért, mert az isteni törvény igazsága szerint, egyetlen totalitárius rendszer kiszolgálóját sem illeti meg a mártírok szent koszorúja, bármennyit szenvedtek is.

A damaszkuszi út nyitva állott Rajk László előtt is, de ő nem tudott, és nem is akart rálépni erre az útra. Úgy, ahogyan Nagy Imre – még ha csak az utolsó pillanatban is – de megtette ezt a lépést.

Ami pedig Rajk László fiát illeti, bizony az ő esetében sem sokkal tisztább a mundér.

1972-ben szerzett építészmérnöki diplomát, vagyis egy olyan időszakban, amikor azon fiatalok többsége, akik éppen az ő apja „áldásos” tevékenysége következményeként, nem szerezhettek diplomát, de még az egyetem közelébe sem kerülhettek. Nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy ifj. Rajk László a kommunista diktatúra kegyeltje volt. Hogy mégis a rendszer ellen fordult, az érthető, hiszen a kommunisták ölték meg az apját. Az azonban már az ő választása volt, hogy a liberális ellenzékhez csatlakozott, a rendszerváltás után pedig a liberális SZDSZ színeiben politizált a magyar parlamentben. Vagyis egy olyan ideológia mellett tette le a voksát, amely éppen napjainkban készíti elő a harmadik totalitárius rendszert. Ehhez elég egy pillantást vetni a nyugati demokráciák torzulásaira. A liberalizmus nemcsak ideologizálta, de idealizálja is a totalitás fogalmát. ”Az egész mindig több, mint a részek összessége.” „Az igazság a teljesség.” (Hegeli tétel.) Csakhogy ez a tétel a gyakorlatban katasztrófához vezet. A XX. században két totális rendszer szolgáltatott intő példát erre. A harmadik a liberalizmus lesz, amely a szabadság, egyenlőség, testvériség égisze alatt ezt a tételt igyekszik doktrínává emelni. Követői a totalitás hős lovagjai, akik elszánt küzdelmet folytatnak azért, hogy a liberális világfelfogás legyen az egyetlen uralkodó ideológia. S aki nem tekinti ezt egyedüli és kizárólagosan érvényes társadalmi modellnek, arra a rasszista, homofób, fasiszta, idegengyűlölő, antiszemita, náci, nacionalista bélyeget sütik.

Végtelenül sajnálom, de egyik kérése sem teljesíthető. Egyikük emlékéből sem fakadhat áldás, ahogyan Ön ezt, mint lehetőséget fölveti. Éspedig éppen a valódi áldozatok emléke miatt.

Sem megbékélés, sem felejtés! Ezt az „öngyilkos luxust” egyetlen nemzet sem engedheti meg magának! A keresztény megbocsátás is csak annak jár, aki – elsősorban önmaga tevékenységét fölülvizsgálva és megbánva – kéri azt. Egyikük sem kérte!

Végül csupán zárójelben hívnám fel a figyelmét „egy apróságra”. A Rajk-család egy másik tagjára. Rajk Endre, Rajk László testvérbátyja 1936-tól Szálasi Ferenc híve, 1939-től már a szűkebb pártvezetés tagja. A nyilas puccs után készletgazdálkodási kormánybiztos, a közellátásügyi miniszter helyettese. 1945-ben Németországban fogságba esik, háborús bűnösként való kiadatását azonban a magyar kormány – talán öccse, a kommunista belügyminiszter Rajk László miatt – nem kéri.

Íme hát, három totalitárius diktatúra /a harmadik éppen készülőben/ három elszánt harcosa.

Figyelemreméltó vérvonal. Nem gondolja?

Üdvözlettel,

Marsall Ágnes

újságíró