AZ ÉRTELEM FÉNYE
Áll az európai bál a magyar törvénykezés körül, mióta a parlament elfogadta a „felhatalmazási törvényt”, melynek lánykori neve: „a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény”. Azért nevezi a függetlenobjektív sajtó (és sajnos gyakran a kormánypárti is) „felhatalmazási” törvénynek, mert ez volt a neve az Adolf Hitlert diktátori hatalomba segítő német jogszabálynak, a Reichstag felgyújtása után. Márpedig éteri áthallást képezni az 1933-as német és az 2020-as magyar állapotok között mély gyönyörűséggel tölt el minden haladót, itthon és külföldön egyaránt.
Az ügy számos kérdést vet föl, mindenek előtt azt, hogy vajon miért csinálják? Nos, elébe vágva az okfejtésnek, szerintem azért, mert buták.ÍGY, EGYSZERŰEN...
(...)
PERSZE NÉHA A VALÓSÁG VISSZAVÁG.
Az EU-parlamentbe kijutott magyar ellenzéki képviselők számára is mekkorát változott – hátrányára – a világ. Úgy nézett ki, hogy négy boldog évnek néznek elébe, magas fizetéssel. Nem kell semmit sem csinálni, csak az itthon nagy nehezen betanult szöveget kell unos-untalan elmondani, a diktatúráról, fasizmusról, jogállamról, és a lehető legtöbb helyen feljelenteni a kormányt. Az meg a bónusz, hogy ettől európai tényezőnek érezhetik magukat. Aztán egyszer csak történik valami, valami, ami eddig nem volt, és ezért nincs rá haladó válasz. Hirtelen mindenki egyedül marad, és magától kéne kitalálni, hogy mi a teendő.
EHHEZ VISZONT NEM RENDELKEZNEK SEMMIFÉLE KÉPESSÉGGEL, INTELLIGENCIÁVAL, TUDÁSSAL.
Ha megfigyeljük a honi ellenzék reagálást, azt látjuk, hogy a járvány kitörése után egy darabig tanácstalanul elhallgattak. Nem volt semmiféle érdemleges reakciójuk, hiszen a teljes repertoárjuk hasznavehetetlenné vált. Azt még ők is érezték ugye, hogy például az MTVA-ban fetrengeni vagy a parlamentben ordibálni, nem teljesen autentikus válasz a járványhelyzetre. Márpedig ők csak ezekre vannak felkészítve. Aztán, ahogyan teltek a napok, visszataláltak a Lenini útra. Nem tehettek mást, számukra ez az út az egyetlen.
Újból kezdődött a diktatúrázás és a jogok fölötti jajongás. Ez kapóra jött az EU többi idiótája számára is, ők is úgy érezhették, hogy visszataláltak a jól kitaposott útra és ismét elsüthetik szellemi petárdáikat. Az, hogy közben ismeretlen tartalmú és veszélyességű ragály van, na, az nem érdekli őket, vagy ha érdekli is, nem tudnak értelmesen hozzászólni. Kényszeresen játsszák az egyszer betanult, az értelmi képességeiknek pontosan megfelelő, szerepet. Öreg kutya nem tanul új kunsztot – tartja a mondás –, ám esetükben, úgy tűnik, a fiatal sem.
Mi pedig nézzük őket, és már nem is csodálkozunk.
