top of page

Soros aljas eszközökkel támadja Donald Trumpot

Soros György amerikai tőzsdespekuláns 1 millió dollárral támogatott meg egy olyan abortuszpárti szervezetet, amely reklámok segítségével próbálja meg támadni Donald Trump amerikai elnököt. Szerintük az elnök a koronavírus-járványt használja fel a terhesség megszakításához való jogok támadására. Nem először fordult elő, hogy Soros az abortusz segítségével akarta elérni politikai céljait.

Donald Trump amerikai elnök ellen irányuló támadások finanszírozására használja fel Soros György amerikai tőzsdespekuláns a még tavaly létrehozott úgynevezett politikai akcióbizottságát (PAC). Hivatalos dokumentumokból kiderül, hogy a Soros-féle Demokrácia PAC (Democracy PAC) 1 millió dollárt adományozott a NARAL Freedom Fund nevű radikálisan abortuszpárti szervezetnek. A NARAL olyan videókat terjeszt, amelyek Trump lejáratását célozzák meg.

Az egyik ilyen videóban nők arról beszélnek, hogy az elnök és szövetségesei az „ideológiát a tudomány elé helyezik” és azt állítják, hogy a koronavírus-járvány leple alatt támadják, illetve megnehezítsék az abortuszhoz való hozzáférést.

A szervezet politikai szárnya tavaly decemberben jelentette be, hogy története legnagyobb választási programját indítja el. Eszerint összesen 35 millió dollárt költenek az idei választási évben, hogy üzeneteikkel elérjék Arizona, Colorado, Maine, Michigan, Minnesota, Georgia, Iowa, és Észak-Karolina választóit és befolyásolják novemberi döntésüket. A szervezet ebben az évben az erőfeszítéseket a nőkre és olyan meggyőzhető választókra összpontosítja, akikre a reproduktív jogok motiválóan hathatnak.

(...)

Az OSF stratégiája azt javasolta, hogy támogassák az ír abortuszpártiak kampányát (Abortion Rights Campaign, ARC), az Amnesty International Ireland-et (AII), illetve az Irish Family Planning Association (IFPA) nevű szervezetet. Sorosék szerint ezeket a szervezeteket „arra kell ösztönözni, hogy közösen dolgozzanak azon a kampányon, amely az alkotmánymódosítást támogatja”.

Az amerikai Breitbart a DCLeaks dokumentumaira hivatkozva összegeket is közölt. Eszerint az Amnesty International Ireland 137 ezer, az Irish Family Planning Association 132 ezer, az ARC pedig 25 ezer eurót kapott Soroséktól. A portálnak Niamh Ui Bhriain, az ír Élet Intézet (Life Institute) szóvívője azt mondta, hogy a közel 300 ezer eurós adomány csak a jéghegy csúcsa, ugyanis az elmúlt tíz évben legalább 20 millió euró folyt be abortuszt támogató szervezetekhez Írországban.

(...)

 

8 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page