AZ ALÁÍRÁS
A magyar parlament politikai nyilatkozatban elutasította az Isztambuli Egyezmény aláírását. Eddig a hír. Aztán persze ellenzéki oldalon lőn sírás-rívás és fogaknak csikorgatása. Az ellenzék ismét elemében érezhette magát, hiszen olyan ügyben dühönghetett, amely nekik tökéletesen megfelel. A ragály kezelése kapcsán ugyebár nem nagyon tettek hozzá semmit a dologhoz, sőt inkább akadályozták a védekezést, és ez – lévén kapcsolatos a valósággal – rögtön ki is derült. Most viszont ismét a kedvenc gumicsontjuk került elő, valami olyan, aminek semmi jelentősége nincs, ám ideologikus elemeket tartalmaz, lehet tragikus bejelentéseket és színpadias felszólalásokat tenni; amúgy meg senkit sem érdekel és semmi értelme sincs. Igazi ínyencség a haladó sajtónak is.
(...)
A nők, a földkerekség országai között, az atlanti civilizációban rendelkeznek a legkiterjedtebb jogokkal, élvezik a lehető legnagyobb jogi, államigazgatási védettséget, mégis pont itt harcolnak a legelkeseredettebben a „férfiuralom” ellen. Az itt élő férfiak kapják a vádakat és szemrehányásokat, lassan már azért is, hogy pusztán léteznek. Azt a lovat ütik, amelyik húz – amint a népi bölcsesség tartja.
Még véletlenül sem próbálják őket mondjuk a mohamedán országokban, vagy afrikában védeni. Pedig ott tényleg lenne mit tenni az érdekükben. Csakhogy a lelkes nőjogi aktivisták csak ott képesek a védeni a nők érdekeit, ahol, paradox módon, ehhez joguk van, ami viszont arra utal, hogy akkora baj talán nincs is.
(...)
