top of page

Soros-párti igazgatók a Facebook cenzúrabíróságában

A Magyar Nemzet ígéretének megfelelően cikksorozatban mutatja be a Facebook tartalomfelügyelő bizottságának tagjait. Először a cenzúrabizottság négy igazgatóját vettük górcső alá. Nem meglepő módon kiderült, hogy három igazgató erősen kötődik Soros György érdekeltségeihez. A negyedikről pedig, bár első ránézésre kakukktojásnak tűnt, kis kutakodás után rá kellett jönnünk, hogy nem az. Egyértelműen kijelenthető, hogy a milliárdos tőzsdeguru hálózata gyakorlatilag magához ragadta a legnagyobb közösségi oldal tartalmának kontrollját, aminek hatalmas jelentősége lesz a közelgő amerikai elnökválasztási kampányban, de más országokban is komolyan befolyásolhatja majd a politikai erőviszonyokat.

Miután Soros György 2016-ban a Facebookot tette felelőssé az általa komoly összegekkel támogatott demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton vereségéért, világossá tette, hogy Zuckerberg nem felügyelheti tovább a közösségi médiaportált.

A Soros-hálózat tagjai mára elfoglalták a különböző országok választásai szempontjából is döntő jelentőségű cenzori pozíciókat, és úgy tűnik, Zuckerberg is beadta a derekát, hiszen nemrég 130 millió dollárt és teljes függetlenséget, azaz cenzúrakérdésekben az utolsó szó jogát biztosította a felügyeleti bizottságnak.

Néhány nappal ezelőtt a Facebook közzétette a húszfős tartalomfelügyelő testület tagjainak nevét, vagyis azokét, akik a jövőben felülbírálhatják majd Mark Zuckerberg Facebook-alapító döntéseit. A húszfős testületben négy társigazgató ül, lényegében ők vezényelték le a fennmaradó tizenhat tag kiválasztását, éppen ezért a szerepük vitathatatlanul fontos volt. De nézzük, hogy kikről is van szó!

A jogi dékán, aki az abortusz liberalizációjáért harcol

Az első társigazgató Catalina Botero Marino, a kolumbiai Los Andes jogi egyetem dékánja. Az ő szakterülete az alkotmányjog, a nemzetközi emberi jogi szabályok, valamint a kifejezés szabadsága. Catalina Botero Marino nem mellesleg a Center for Reproductive Rights (Reprodukciós Jogok Központja) emberi jogi NGO bizottsági tagja.

(...)

***

 

8 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page