Trump-kampánybeszéd Tulsában. Megmenthet-e minket? Tisztelt Olvasó!
Kebelbarátaim, szellemi társaim, mi tagadás, lesújtó véleménnyel illették az amerikai elnök minapi kampánybeszédét. Egyikük bele-belehallgatott, de hamar belátta, hogy ez nem az ő világa... Ám másikuk is csak a közepéig bírta.
Mint írta, „...nekem félelmetesen ellenszenves Donald Kacsa, ezért sem bírtam tovább. Meg azért sem, mert hihetetlenül primitív szöveget nyomott. Azzal dicsekedni, hogy micsoda csillagászati összeget fordítottak a hadiipari kiadásokra, és utána még ezt azzal fokozni, hogy »és az összes hadieszköz: a vadászgépek és a bombázók, a rakéták és a harckocsik mind az Amerikai Egyesült Államokban készültek« – hát szóval ez már nekem sok volt. Ki vagy mi kényszeríti őket minderre a saját világhatalmi törekvéseiken kívül?”
Nehezen tudnék e véleményével vitába szállni. De hajlok arra, hogy ebben is igaza van: „Lehet, hogy Joe Biden csakugyan demenciás, de egy elnöktől méltatlan dolog azzal szórakoztatni a választási gyűlés közönségét, hogy ellenfele, ahogy ő nevezte, »Sleepy Joe Biden« nem tudta, hogy éppen hol van...”
Mint ahogy azon sem lehet csodálkozni, hogy barátomat – s vele együtt sokakat – taszítja Trump puszta test- és arcbeszéde is. Csakugyan egy narcisztikus, öntelt figurát mutatnak.
S mégis, mindezek ellenére – vagy mindezekkel együtt – Trump tulsai jelenése volt hosszú napok óta az első olyan amerikai esemény, amely a lesújtó híráradat közepette bizakodással töltött el. Barátom is nyugtázta azt a két fontos mozzanatot, amely csakugyan némi derűlátásra adhat okot.
„Trump nagyon jó szónok, a primitív amerikaiakat úgy bűvöli el, mint Cipolla a Mario és a varázslóban a közönséget”, állapította meg barátom. Márpedig az elnöknek erre a különleges képességére elengedhetetlenül szükségünk van és lesz, ha nem akarjuk, hogy a novemberi választásokon a demokraták, a szemlátomást minél nagyobb káoszra játszók kerüljenek hatalomra – uralomra – Amerikában. S onnantól kezdve az amerikai álomnál is sokkal veszedelmesebb szellem kísértete járja be a világot: a baloldali radikalizmus, az újkommunizmus kísértete, a fehér rassz megsemmisítésének, bedarálásának esztelen kísérlete.
Barátom szerint Donald Trump „csak annyival jobb mostani és korábbi ellenjelöltjénél, hogy időnként képes kiszámíthatatlan elnöki lépésekre is”, pl. az Antifa terrorista szervezetként való minősítése – írja barátom – „nagyon tetszett”.
Tisztelt Olvasó! Vegyük észre: ez a „csak” ebben a pillanatban számunkra szinte a „minden”. Nekünk „csak” az lehet most legfőbb értelmes óhajunk, hogy akadjon még olyasvalaki Amerikában, aki képes megállítani az Antifát, a baloldali radikálisokat, a rasszistázókat, az eszementeket. És segíthet megállítani a világban az újkommunistákat, akik hovatovább Németországban, európai szövetségesünknél, az Európai Unió legmeghatározóbb államában állíthatnak büntetlenül szobrot Leninnek.
Aki, új méltatói szerint, nagyszerű eszméjével megelőzte korát. Szerintünk meg a százmilliónyi áldozattal járó kommunizmusnak szellemi vezére és gyakorlatias gyilkosa, tisztelt Olvasó!
