Az érzékenyítőkurzus új epizódja
HOGYAN LESZ A PEDOFÍLIÁBÓL LIBERÁLIS MODOR SZERINTI „GYERMEKSZERETET”?
Nem ma kezdték és nem is fogják holnap abbahagyni. Egyenlőség, tolerancia, a másság elfogadása, sokszínűség, megértés, diszkriminációmentesség – hányszor hallottuk és milyen tempóban ömlik ránk mindenhonnan a kellemdús liberális modor. És figyeljék meg, a következő a pedofília lesz. Nem is „pedofíliának” kell majd hívni, hanem – mondják majd, történelmi és szóetimológiai okokra hivatkozva – „gyermekszeretetnek”.
Azt hiszik, hogy viccelek? Azt hiszik, hogy ez valamiféle, a semmin jajveszékelő hang az éjszakában? Hogy valami túltolt jobbos politikai rock ’n roll? Nem. A hivatalos balliberális politika – még – elítéli a gyermekek kihasználásával, a velük szemben elkövetett szexuális (bűn)cselekményeket, azonban a felszín alatt már megindult a kulturális érzékenyítés, az elkövető „viszontagságainak” személyes, már-már együttérzést generáló szintre hozása, az úgynevezett „társadalmasítás”.Minden gonoszság és baj modern forrása, a ’68-as elmebaj szépen előkészítette ehhez a terepet a szabad szerelem és a szexuális forradalom életmódüzenetével.
Talán sokak előtt ismert, de nem árt még egyszer rögzíteni: a haladó munkásőrség-attitűd egyik vezető megtestesítője, Daniel Cohn-Bendit – egy ’75-ben megjelent könyvében úgy fogalmazott: „Többször is előfordult velem, hogy néhány gyerek lehúzta a sliccemet és csiklandozni kezdett. Ha ragaszkodtak hozzá, ugyanúgy simogattam őket”, majd ’85-ben egy tévéinterjúban azt mondta: „Egy gyerek szexualitása abszolút fantasztikus, hogy őszinte legyek. Korábban 4-6 éves gyerekekkel dolgoztam. Amikor egy 5 éves kislány elkezd levetkőztetni, az fantasztikus, egy erotikus-mániás játék.” Hozhatnánk elrettentő példaként még a francia kultúrmarxista körökből Michel Foucault-t, Jacques Derrida-t, Jean-Paul Sartre-t vagy a vele nyílt házasságban élő feleségét, Simone de Beauvoir-t, akik petíciókat indítottak a pedofilok védelmére – az igazán megdöbbentő nem maga a tény, hogy a pedofília melletti kiállás már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött, hanem hogy a pedofíliát a normalitással összemosókat nem (sem?) sújtotta nyilvános kiközösítés és megvetés. Sőt: Daniel-Cohn Bendit ugye a mai napig magas lóról oktat ki például „demokratikus értékekből” bárkit, aki az útjába kerül.
A „diszkriminált kisebbségek” igazságharcosainak szexuális felszabadulást hirdető akciói itthon sem ismeretlenek persze. A pedofília dekriminalizálását követelő minapi Népszava-publicisztikák vagy a Klubrádióban a pedofilokat övező össztársadalmi felháborodáson felháborodó ügyvédek hangjai csak apró ideológiai exponensei annak a készülőfélben lévő, illetve részint már folyó átfogó érzékenyítő-hadműveletnek, amelynek célja a pedofilokkal kapcsolatos „társadalmi megértés” előmozdítása. Ahogy történt ez számtalan deviáns viselkedési forma és aberráció esetében, először most is a „szexuális ízlések” viszonylagosságára és a fennkölt, általános emberi egyenlőségre hivatkoznak, hogy összemossák az abnormálist a normálissal és így elfogadásra érdemesnek prezenáltják azt, ami valójában elfogadhatatlan.
Kőszeg Ferenc, a méltán elfeledésre érdemes SZDSZ egykori doyenje, a „neves” Helsinki Bizottság alapító elnöke 2009-ben már azon kesergett, hogy „az új prüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között”. (Az abnormalitás logikájába illeszkedik, hogy Kőszeg ugyanúgy nagy propagálója a „poliamóriának” nevezett szexuális kommunáknak is.) Révész Sándor újságíró még 2014-ben publikálta A pedofil is ember című írását a Népszabadságban, amelyben szépen leírja, hogy vágyaival küzdő „pedofil embertársainknak a legrosszabb és legnehezebb”, majd 2019-ben ezt még megfejelte a HVG-ben azzal, hogy a „a pedofília nem büntetendő cselekmény” és az érzékenyítés ismert bűvésztrükkjéhez nyúlt: „a pedofilok soha nem élhetik vágyaikat ki anélkül, hogy valami nagyon rosszat tennének éppen vágyuk tárgyával, akibe szerelmesnek érzik magukat. Gondoljunk bele: milyen élethelyzet ez?” Itt már tényleg csak konyakos meggy a habos torta tetején a Magyar Narancs szintén tavalyi érzékenyítő írása, melyben Péter, a pedofil történetén keresztül hozzák közelebb a témát, persze „szakértői véleményekkel” megtámogatva: „számos pszichiáter, kriminológus, szociológus és agykutató szerint érdemes lenne a társadalomnak, a közvéleménynek, nekünk is egy kísérletet tenni arra, hogy túllépjünk a megbélyegző szörnyülködésen, és odafigyeljünk arra, amit a Péterhez hasonló emberek mondanak […] Jó volna kicsit érzékenyíteni a társadalmat."
(...)
