top of page

Építeni akarunk, nem rombolni

Augusztus elsejétől Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. Az előadásaival egész Európában nagy sikert elért, számos külföldi díjat is nyert művész ellen példátlan támadás indult. Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője például azt mondta, hogy Vidnyánszky Attilát földönfutóvá kell tenni minden értelemben – azaz, ki kell majd rúgni, és a vagyonát is el kell kobozni. Korábban Palkovics László miniszter részletesen elmagyarázta, hogy miért van szükség – több, más egyetem mintájára – az SZFE átalakítására. Miért lesz így gazdaságosabb a működés és jobb a szakmai munka. A Magyar Teátrumi Társaság korábban egyébként közzétette, hogy a szakma jelentős többségének a véleménye szerint alacsony színvonalú az oktatás a Színművészetin. Talán emiatt is, a Színművészeti vezetői közül többen nem a szakmai munkáról kezdtek vitatkozni, hanem politikai kérdést próbáltak kreálni az átalakítás ügyéből. Vidnyánszky Attila azt mondja: építeni akarunk, nem rombolni.

– Meglepték azok a reakciók, amekyeket az elmúlt hetekben kapott? Vidnyánszky hazudik – mondták az SZFE tüntető diákjai, „cél a leszámolás" – nyilatkozta Ascher Tamás, Jordán Tamás a magyar színház pápájának nevezte, mondván: ön tévedhetetlenek tartja magát. Vidnyánszky és társai „minden értelemben földönfutók lesznek" – üzente a Facebookon Gyurcsány Ferenc...

Az a háttérerő, ami a konfliktus mögött áll, elvárja az efféle megszólalásokat. Úgy működik ez, mint egy gépezet, amelynek hajtóereje az igazodási és megfelelési kényszer és a gyűlölet. Tudtam, hogy lesznek támadások, személyeskedések, de hogy nyílt fenyegetés is elhangzik az ellenzék vezetőjétől, megriaszt, tovább megyek: félelmet kelt. Ez már az a szint, amit nem lehet szó nélkül hagyni.

(...)

 

6 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page