top of page

HALADÓ POLITIKA

(...) haladás mai hívei szerint viszont a dolgot úgy lehetne megoldani, hogy mindenkinek – alanyi jogon – járna egy szamár, hiszen jelenleg, igazságtalanul, szamárszegénység van. (A lakhatási-, egészségügyi- és ki tudja, még milyen szegénységen túl.) Természetesen ez hülyeség, hiszen ha mindenkinek lenne szamara, akkor például sehova sem lehetne menni a töméntelen szamártrágya miatt, továbbá nem is lenne miért világot látni, hiszen bárhova mennénk mindenütt ugyanazt látnánk: emberek próbálnak utat lapátolni maguknak a szamártrágyában.

NÉMI IGAZSÁGTÉTEL ÍGY VEZETHET A CIVILIZÁCIÓ ÖSSZEOMLÁSÁHOZ.

Azért javasolnák ezt, mert nagy tanítóik azt mondták, hogy a kommunizmusban majd munkát mindenki a képességei szerint végez, ellátást, javakat, mi több: szamarat viszont igényei szerint kap. Ha pedig ez lehetetlen, akkor inkább ne menjünk sehova.Bármit tekintünk is a haladás eddigi politikai tevékenységéből, mindig visszajutunk a mese példázatához. Gondoljunk csak bele a ragály ideje alatt olvasható nyilatkozataikba. Kevés a lélegeztetőgép – sok a lélegeztetőgép, kevés a maszk – sok a maszk, nincs járványügyi szigor – túl nagy a járványügyi szigor. Ha pedig – amint történt – mégis megúsztuk a ragályt, akkor meg szar az egész, hiszen emberek haltak meg, akik a kormány felháborító kegyetlensége nélkül bizonyára örökké élhettek volna.

AMI TÖRTÉNIK, BÁRMI LEGYEN IS AZ, AZ NEM JÓ, MERT IGAZSÁGTALAN.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne „igazságos”, ha átvágjuk magunkat a bonyolult magyarázatok dzsungelén, azt a kiábrándítóan primitív választ találjuk, hogy igazságos az, ami egyenlő. Csakhogy ez egyszerűen nem igaz. Hiszen bárki belátja, ha valaki többet dolgozik, úgy igazságos, hogy többet is kapjon, mint a nála lustább. Ekkor viszont, bizony, máris oda az egyenlőség. Az egyenlőség a legigazságtalanabb dolog, hiszen lefelé húz, a legkisebb közös többszörös felé, ami pedig jó mélyen, lent van a sárban. A haladás képviselői azt a módszert választották – már jó régóta –, hogy ellenzékben mindent megígérnek mindenkinek. Aztán, a nép végtelen hiszékenységéből fakadóan, hatalomra jutván, szembesülnek az ígéretek betarthatatlanságával, és frappáns megoldásként inkább nem csinálnak semmit. Hagyják, hogy a dolgok, legyenek azok külsők, vagy belsők, csak úgy megtörténjenek, hiszen úgy még sohasem volt, hogy valahogy ne lett volna.

A NEM KORMÁNYZÁS KORMÁNYZATI PROGRAMJA AZONBAN A REND FELBOMLÁSÁHOZ VEZET.

(...)

 

3 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page