top of page

KIT ÉRDEKELNEK A DÍJAITOK?


Én nem tudom, meg akarnám-e kapni a Szaharov-díjat, vagy sem. Reálisan azt hiszem, nem fenyeget a veszély, hogy emberi jogilag érdemesnek találnak rá, szóval, mondhatom bátran: éppen elég kerek az életem így is, ahogy van. A Szaharov-díj tehát akkor sem kéne, ha adnák. Mondom pedig mindezt Pavel Szeverinyec miatt.

Nevezett fehérorosz újságíró és politikus, egyszersmind Lukasenko-ellenes aktivista felkerült a Szaharov-díj jelöltjeinek listájára. Igen, pont most, nyilván merő véletlenségből: ahogyan a Nobel-díjnak, ennek a kitüntetésnek sincs ám semmi köze aktuálpolitikai folyamatokhoz. Tekintsük tehát a véletlenek összejátszásának, hogy Szeverinyec úr irodalmi és szerkesztői érdemeire éppen most figyelt fel a nyugati elit. De ha már felfigyelt, tényleg ne bolygassuk, miért, a lényeg az, hogy az Európai Parlament néhány pártcsaládja, köztük néppár­tiak, szocialisták és liberálisok érdemesnek tartották és jelölték őt a díjra. Hogy aztán villámgyorsan levegyék a listáról. Merthogy kiderült, Szeverinyec nem éppen azt gondolja a „melegekről”, amit a jelölők gondolnak.

(...)

Szó szerint életbe vágó számunkra, hogy csak legyintsünk a nyugatra. Onnan már semmit sem tanulhatunk, komolyabb impulzusok nem érkeznek. Szellemileg összezsugorodtak, azonkívül berendeztek maguknak egy újfajta zsarnokságot. A jelek szerint még egy-két nemzedékig, a teljes összeomlásig kellemesen érzik magukat, mert vagyontárgyaikról azt hiszik, az öröklétet hordozzák.

(...)

 

8 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page