Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Keresztényüldözés Kínában – Száz millió kínai keresztény

 

A Kínai Kommunista Párt (KKP) folytatja vallásellenes kampányát. A párt alaposan ellenőrzése alatt tarja az országban működő egyházakat. A növekvő keresztény közösségek befolyása miatt nemrégiben arra az elhatározásra jutott, eltávolítják a templomokon lévő kereszteket – jelentette kedden a Bitter Winter emberi jogi magazin. A kormányzat  keresztény lakosoknak adott magyarázata szerint a keresztek azért nem lehetnek a templomokon, mert „a kereszténység nem tartozik Kínához”.

 

A kommunista párt a keresztények mellett más felekezetek jogait is korlátozni kívánja.

 

A párt tisztviselői ragaszkodnak ahhoz, hogy a kereszténység csak akkor létezhet Kínában, ha összeegyeztethető a kínai kultúrával. Hogy mi az ezzel összeegyeztethető, azt a párt doktrínája határozza meg. Azért is érdekes kérdés a kultúrával való összeegyeztethetőség, mert a kommunizmus is egy olyan ideológia, amelyet az európai agitátorok írásai alapoznak meg. Szellemi atyja, Karl Marx, Pekingtől mintegy 5000 mérföldre született. Ezen a héten a KKP tisztviselői elkezdték leszedni a kereszteket a törvényesen működő „hazafias” egyház épületeiről. A „hazafias” egyház a protestantizmusnak a párt által jóváhagyott változata az országban. Jelenleg csak négy vallás – a kínai katolicizmus, a taoizmus, a buddhizmus és az iszlám – törvényes az országban.

 

A lebontás közepette a város egyik tisztviselője azt mondta a bámészkodóknak, hogy „a kereszteket el kell távolítani az összes egyházból, mert a kereszténység nem tartozik Kínába” – számolt be a magazin. Állítólag Linyiben a tisztviselők már 2019-ben elkezdték felszámolni a kereszteket, azzal érvelve, hogy az istenhit túl népszerűvé vált a kínaiak körében. A párt arra törekszik, hogy minden egyház a templomokat a kommunista vörös csillaggal és más marxista képekkel díszítse. Minden prédikációt, a Bibliát és egyéb anyagokat először a Pártnak kell jóváhagynia, ami azt jelenti, hogy a vallásgyakorlás legfontosabb elemeit a saját meglátásuk szerint alakították és a valódi kereszténységgel összeegyeztethetetlen kommunista propagandával „hígították”.

 

A kommunista pártoknak megfelelni akaró egyházak egyre népszerűtlenebbek. Sok keresztény a szabadságát, anyagi boldogulását és néha az életét is kockáztatja azzal, hogy részt vesz az illegális „házi” egyházi istentiszteleteken, amelyeken az adott környék keresztényei titokban gyűlnek össze, hogy kormányzati felügyelet nélkül imádják Krisztust.

 

Mivel sokan titokban gyakorolják a hitüket, nincs megbízható hivatalos statisztika Kína keresztény lakosságáról. Becslések szerint itt lehet az egyik legnagyobb keresztény közösség a világon. Az Open Doors keresztény segélycsoport szerint Kínában több mint 97 millió keresztény él. Ez a szám 5 millióval nagyobb, mint az ország Kommunista Pártjának hivatalos létszáma.

 

Legkorábbi ismereteink szerint 630 körül egy Alopennek nevezett nesztoriánus térítő érkezett elsőként Kínába. 635-ben fogadta őt Taj-cung császár. A császár intézkedett és lefordíttatta az általa hozott írásokat, és 638-ban az első kínai keresztény templomot is felépíttette. Ebben az időben a szogdok, a türkök, az ujgurok és a későbbi mongol törzsek között is nagyon nagy népszerűségnek örvendett Krisztus tisztelete. Az új vallást a buddhizmussal együtt 845-ben Vu-cung császár betiltotta. Így egy keleti pátriárka 986-ban arról számolt be, hogy csupán egyetlen keresztény templom maradt egész Kínában. A kínai határvidéken ebben az időszakban továbbra is virágzott a kereszténység.

1289-ben ferences szerzetesek kezdtek missziót Kínában, de a Ming-dinasztia újra elűzött minden idegen, külföldről jött befolyást az országból. 1503-ban közvetlen tengeri kapcsolat jött létre Európával, és létrehozták Jézus Társaságát, melyben kínaiak és jezsuiták tevékenykedtek. Itt halt meg 1552-ben kínai missziós tevékenysége megkezdése előtt, egy Kínához tartozó szigeten Xavéri Szent Ferenc.

 

A történelmi tapasztalatok miatt is jelentős vitát vált ki a kereszténység helyzete.

 

A keresztény misszionáriusokhoz köthető a Taiping Mennyei Királyság mozgalma, amelyet az 1800-as évek közepén egy Hong Xiuquan nevű férfi alapított, aki azt állította, hogy ő a megtestesült Názáreti Jézus. A Taiping követői megpróbáltak elszakadni a kínai birodalomtól. A lázadás1851 és 1864 között mintegy 20 millió áldozatot követelt.

 

Egyes szakértők szerint a „földalatti” keresztény közösségek száma 2030-ra akár a kétszázmilliót is elérheti. Ez a folyamat a kereszténység egészére nézve is komoly következményekkel fog járni. Ha a közösségek gyarapodása ebben az ütemben folyik, akkor a század végére minden negyedik keresztény kínai lesz. A helyzet különösen a Kínai Kommunista Párt számára kezd zavaróvá válni, hiszen a hivatalosan ateista rendszer minden vallási kötődést burkolt fenyegetésként fog föl. Úgy gondolják, hogy a kereszténység alkalmas a „kínai harmónia” megbontására. De mi viszi rá ezeket az embereket, hogy egy első ránézésre teljesen különböző világnézetű valláshoz csatlakozzanak? Ahogy egy kínai fogalmazott: „Azt hittük, ha meggazdagszunk, boldogok leszünk, de azóta rájöttünk, hiányzik valami…”

 

Úgy tűnik, hogy egy átlagos kínai polgár számára a keresztény tanok egyszerűbb és biztatóbb válaszokat adnak, mint az élet szenvedését hirdető buddhizmus vagy a materialista konfucianizmus. Sokak szerint a kínai protestantizmus azért népszerű, mert ellentétben a kínai hagyományokkal, kifejezetten evilági és a jövőbe tekint. A kínai filozófiák lényege ugyanis, hogy a tökéletes múltat kell újra elérni, a kereszténység pedig várja Jézus eljövetelét.

 

„A Kínai Kommunista Párt megpróbálja átírni magát a Bibliát, hogy ’bűnössé tegye’ a keresztény tant" - mondta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a múlt hónapban elmondott beszédében. „Ez elfogadhatatlan. Ez csökkenti a kínai nép boldogulási lehetőségeit. Mi innen azt szeretnénk, hogy lehetőségük legyen egy boldogabb életre. Mi jó dolgokat akarunk nekik adni.”

 

 

források:

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu