A mai ellenzék az 1918-as tükörképe
(...) most nézzük meg inkább azt, hogy a mai ellenzéki felhozatal mennyiben hasonlít mindazokra az elemekre, akikről még 1917-ben sem hitte volna a konzervatív réteg, hogy egykor hatalomhoz juthatnak, azonban, részint lenézésből, részint az összeomlásból fakadóan, döntési – és még inkább rombolási – pozícióba kerülhettek. Itt van nekünk mindjárt Karácsony Gergely, igazán komoly hasonlóságot mutatva Károlyi Mihállyal. Bár kifelé mindketten a viszonylag visszafogott, illetve tesze-toszaságot, semmire sem kész alkatot jelző arcukkal lettek ismertek, de pontosan ez a se hús, se hal hozzáállás formálta őket elfogadhatóvá a baloldal felé.
És persze a romboló munkájuk is éppen így indulhatott be. Látszólag – legalábbis egy ideig – mindketten sodródtak az eseményekkel, majd amikor maguk kerültek olyan helyzetbe, hogy befolyásolhatták az eseményeket, mindig csak rosszabb, egyre rosszabb lett a helyzet. Nincs kétségem afelől, hogy amennyiben Karácsony Gergely akármikor is Magyarország miniszterelnöke lehetne, arcán kényszeredett mosollyal, szimbolikus térben politizálva figyelné, ahogy elvérzik az ország.
Fekete-Győr András verbalitásban egyre közelebb kerül Szamuely Tiborhoz.
Míg utóbbi a Tanácsköztársaság alatt Moszkvába repült és Lenin útmutatásait hozta haza, addig Fekete-Győr Nyugat-Európában turnézik, amikor arra van szükség és onnan szállítja hazánkba az éppen esedékes itinereket. Szamuely sem úgy indult, hogy a burzsoázia teljes kiirtását hozza szóba, ahogy Fekete-Győr is arról beszélt még pár éve, hogy ha valakikkel, hát a régi baloldallal biztosan nem állnak össze. Aztán mit ad ég, pár év alatt már ott tartunk, hogy előzékenyen megemlíti, akasztások ugyan nem lesznek, ha ők kerülnek hatalomra, de éppen a napokban tudatosította mindenkiben, hogy fideszteleníteni kell az országot, leváltani a köztársasági elnököt, a legfőbb ügyészt és még ki tudja, kiket. A hogyan, az nem lényeges, csupán a cél a lényeg.
És hol van még 2022? Miket fog akkor mondani?
(...)
Ó, és persze Gyurcsány Ferenc! Szeretne, annyira szeretne már Kun Béla szerepében tetszelegni, irányítani, tisztogatni és persze valami zavaros, igazán csak saját maga által átlátott és értett ideológia alapján alakítani az ország sorsát. Aki ennek nem felel meg, azt pedig földönfutóvá tenni, ellehetetleníteni, tönkretenni, listázni, ez csak természetes.
Az a kitétel, miszerint ezek ugyanazok – amely megfogalmazás közéletbe való bevezetéséért nem lehetünk eléggé hálásak Szakács Árpádnak ,– nem csupán egy hangzatos, megjegyezhető rigmus, hanem a rögvalóság.
(...)
