top of page

A Pentagon biolaboratóriumai fertőzéseket terjesztenek Ukrajnában – adalék a háború hátteréhez...

szilajcsiko











Nemrég itt, a Szilaj Csikón hírt adtunk egy amerikai magyar váratlan felfedezéséről: Agmand Apafarkas: Amerikai biológiai laboratóriumok Ukrajnában.

Most egyszerre két írás is megerősítette ennek a riasztó információnak a jelentőségét. Az egyik Angelika Mihalik oldalán jelent meg: Biofegyverekkel kapcsolatos tevékenység. A másik: AZ OROSZ KÜLÖNLEGES MŰVELET EGYBEESIK AZ AMERIKAI KATONAI LABORATÓRIUMOK INDÍTÁSÁVAL UKRAJNÁBAN. Mindkét írásból idézünk néhány sarkalatos részletet. (Szilaj Csikó)


2017-ben egy keresztény misszionárius barátnőm, aki Jordániában, gyermekek közt, gyermekeknek létesített menekülttáborokban zeneterapeuta, megmutatott egy csomó fotót a menekülttáborban levő gyerekekről. A dolog nem itthon történt, valahol másutt beszélgettünk.

Ezek a gyerekek főleg Irakból származtak, de más közel-keleti országokból is voltak köztük.

Másfél évestől 18 évesig voltak, szülők nélkül. A menekülő szülők ott hagyták őket. Mind rokkant volt. Mindegyiken látszott, hogy a méhen belül sérült meg. Leginkább Cereblal Palsys gyerekekre hasonlítottak. Meglepett a dolog, mert honnan van ennyi méhen belült sérült gyerek? Rengetegen voltak. A barátnőm mondta, persze, biológiai fegyvertámadások áldozatai a gyerekek. Az anya méhében sérülnek, igen. Mondtam neki, hisz ennyi ideig azért folyamatosan nem volt ott háború. A válasz: valahol ki kell kísérletezni ezeket a fegyvereket…

Afgán barátom, menekült, magas pozícióban volt otthon, ugyanezt mesélte. Hogy a nagyhatalmak gyakorló terepként tekintenek a hazájára.

Több, dokumentumokkal, bizonyítékokkal alátámasztott anyagot találtam, az egyikből egy részletet most lefordítottam. Dolgozom a többin is. Ha az Úr is akarja, lefordítom.

“Azt találtam, hogy az USA előszeretettel állítja elő a biofegyvereit külföldi országokban. Ez a hírlevél tehát egy hosszú írásból részlet, a teljes anyagot itt találod, angolul, Dilyana Gaytandzhieva blogján, ezt az anyagot 2018. április 29-én tette közzé.

“Az amerikai hadsereg rendre olyan halálos vírusokat, baktériumokat és toxinokat állít elő, amivel közvetlenül megsérti a biológiai fegyverek betiltásáról szóló ENSZ-egyezményt. Százezreket tesznek ki veszélyes kórokozóknak és más gyógyíthatatlan betegségeknek, módszeresen, anélkül, hogy ezek az emberek tudnának erről. A biológiai hadviseléssel foglalkozó tudósok diplomáciai álcát használva tesztelik a mesterséges vírusokat a Pentagon biolaboratóriumaiban a világ 25 országában. Ezeket az amerikai biolaboratóriumokat a Biztonsági Fenyegetések Csökkentésével Foglalkozó Védelmi Ügynökség (DTRA) finanszírozza egy 2,1 milliárd dolláros katonai program, a Cooperative Biological Engagement Program (CBEP) keretében, és a volt Szovjetunió országaiban, például Grúziában, Ukrajnában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában és Afrikában találhatók."


A Pentagon biolaboratóriumai fertőzéseket terjesztenek Ukrajnában



A DTRA 11 biolaboratóriumot finanszírozott a korábbi szovjet tagköztársaságban, az Oroszországgal határos Ukrajnában.

A Pentagon egyik laboratóriuma Harkivban található, ahol 2016 januárjában két nap alatt legalább 20 ukrán katona halt meg influenzaszerű vírusban, és további 200-an kerültek kórházba. Az ukrán kormány nem számolt be a Harkivban elhunyt ukrán katonákról. 2016 márciusáig 364 halálesetet jelentettek Ukrajna-szerte (81,3 %-ban a sertésinfluenza A (H1N1) pdm09 - ugyanaz a törzs, amely 2009-ben a világjárványt okozta) okozta).


(...)



AZ OROSZ KÜLÖNLEGES MŰVELET EGYBEESIK AZ AMERIKAI KATONAI LABORATÓRIUMOK INDÍTÁSÁVAL UKRAJNÁBAN


Oroszország ukrajnai különleges katonai művelete egybeesett az amerikai katonai biolaboratóriumok tervezett beindításával Kijevben és Odesszában – tudta meg az Octagon.

Vlagyimir Putyin orosz elnök még 2017-2018-ban rámutatott az Oroszország határai közelében történő biológiai fegyverek kifejlesztésének veszélyeire, és nyilvánosan is aggódott amiatt, hogy külföldiek "céltudatosan és szakszerűen" gyűjtötték be az oroszok bioanyagát. Abban az időben a genetikai fegyverek lehetőségét aktívan tárgyalta a sajtó. A géntechnológia általában véve érzékeny és forró téma az elnök számára. Ezek az új amerikai-ukrán high-tech laboratóriumok pedig a modern biológiai fegyverekre specializálódtak.


Egy kritikusan sürgős projekt Az amerikai Védelmi Ügynökség (DTRA) 2021 októberében az amerikai közbeszerzési weboldalon közzétett egy kiegészítő megállapodást "a rendkívül veszélyes kórokozók elleni küzdelemről". A dokumentum a két kijevi és odesszai biolaboratórium beindításának utolsó szakaszával foglalkozik. Ez magában foglalja a személyzet felszerelését és képzését, valamint a létesítmények üzembe helyezését. A munkálatok költsége 3,6 millió dollár, de a dokumentumban néhány számadatot biztonsági okokból elrejtettek. A jelentés a laboratóriumok több mint 90 százalékos készültségéről és a projekt befejezésének héthónapos késéséről is beszámol (pirossal kiemeltük) – a dokumentum aláírásától (2021 júliusa) 2022 februárjának végéig:



A laboratóriumokat a Cooperative Threat Reduction Program keretében építették. A Pentagon 1991-ben indította el ezt a programot, amely Oroszországot és a volt Szovjetuniót célozza. A laboratóriumok létrehozását az öt alprogram egyike, a biológiai fenyegetés csökkentésére irányuló program finanszírozta. Az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti aktív együttműködés ezeken a területeken az első Majdan Nyezaleznosztyi (Függetlenség tere) után, 2005-ben kezdődött.

Két új laboratóriumot hoznak létre a Kijevi Állami Laboratóriumi Diagnosztikai és Állategészségügyi és Egészségügyi Szakértői Kutatóintézet, valamint az Ukrán Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Állami Szolgálat odesszai egysége alapján. A veszélyes kórokozók endémiás törzseinek ukrajnai gyűjteményének nagy részét Odesszában tárolják. Az új kijevi és odesszai biolaboratóriumok épületeit már 2019-ben felépítették, de még nem helyezték üzembe. Az ukrán egészségügyi minisztérium korábbi vezetője, Uljana Szuprun (aki amerikai állampolgár, így csak megbízottként dolgozott), becenevén "Doktor Halál", a projekt alapítójának tekinthető.

A szerződés szerinti munkát az amerikai kormány tapasztalt vállalkozója, a Jacobs Group, pontosabban annak CH2M Hill részlege végzi. A kiegészítés szükségességét a COVID-19 világjárvány miatti többletköltségek és késedelem indokolják. A közlemény világossá teszi, hogy ez a projekt fontos és sürgős az amerikai kormány számára: a további lehetséges késedelmek elfogadhatatlannak minősülnek, és "a DTRA küldetésének aktív és biztonságos végrehajtása érdekében mindkét laboratórium sürgős befejezését és átadását követeli meg".


(...)



2373 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page