top of page

A Rákóczi-kripta a kassai Szent Erzsébet dómban és a kassai rodostói ház






II. Rákóczi Ferenc fejedelmünkről egy háromrészes filmet készítettem: Borsi, ahol született (ez itt, ill. itt látható), a Rodostói ház másolata Kassán, ahol menedéket kapott és meghalt, és a kassai kriptája, ahol örök álmát alussza bujdosó társaival. A trilógia második filmjét látják most. Ezeket a filmeket úgy érdemes megnézni, ha a tablók szövegeinél megállítja a filmet, és figyelmesen elolvassa a szöveget. Így kap értelmet a kiállítás mondanivalója II. Rákóczi fejedelmünkről. A Rodostói ház Kassán található Rákóczi-emlékhely, annak a háznak az utánzata, ahol a fejedelem 1720 és 1735 között száműzetésben élt, és halt meg. A kassai vár egyik legrégebbről fennmaradt részlete, a Hóhérbástya udvarán áll a kétemeletes épület, amelyet 1991-ben nyitottak meg a nagyközönség számára. Az eredeti Rodostóban található ház kivitelezésében a fejedelem saját kezűleg is részt vett.


II. Rákóczi Ferenc fejedelmünkről egy háromrészes filmet készítettem: Borsi ahol született, a Rodostói ház másolata Kassán, ahol menedéket kapott és meghalt, és a kassai kriptája, ahol örök álmát alussza bujdosó társaival. A trilógia harmadik filmjét látják most.


 





103 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page