top of page

A szövetségi Legfelsőbb Törvényszék kimondta az abortuszról az IGAZAT, melyről 1973 óta hazudtak






Agmand Apafarkas tudósítása


A szövetségi Legfelsőbb Törvényszék péntek reggel kimondta az IGAZAT, melyről 1973 óta hazudtak: az Egyesült Államok alkotmányában SZÓ SINCSEN abortuszhoz való jogról.

Ez nem azt jelenti, hogy betiltják az abortuszt, hanem csupán annyit, hogy többé a szövetségi törvényszékek nem foglalkoznak a kérdéssel, s az egészet visszaadják a nemzetnek, rendezzék tetszésük szerint, állami szinten, az állami törvényhozáson keresztül.

A határozatot péntek reggel jelentették be, amire számítottunk, mert évi munkájuk június végén fejeződik be, vártuk a heves tiltakozást, s reméltük, ha ezt pénteken történik, hétfőre talán csillapodnak a kedélyek.

A Legfelsőbb Törvényszék épületét már hetek óta taktikai vaskerítéssel vették körül. A környező utcák tele vannak pro- és kontra tüntetőkkel. Egy férfi pezsgővel ünnepelte az örömteli törvényszéki határozatot.



Voltak szívszaggató látványok, mint pl. egy fiatal nő, aki táblával hirdette, hogy generációjának egyharmada abortuszban vesztette életét.


A FOX News első oldalára a pezsgővel ünneplő férfit választotta.


A bírák 6 : 3 arányban szavaztak az abortuszjog ellen.

Lelkiismeretesen végigtanulmányozták az alkotmány minden sorát, s megállapították, annak egyetlen paragrafusát sem lehet úgy értelmezni, ahogyan azt 1973-ban tették az akkoriak.

A kiadott határozat egy 213 oldalas dokumentum.

Itt akárki letöltheti: https://www.supremecourt.gov/opinions/21pdf/19-1392_6j37.pdf . A dokumentum minden lényeges véleményt tartalmaz, beleértve azokét is, akik nem értettek ezzel egyet.

A határozat lényege már az első oldalon megtalálható, s ezt később részletesen kifejtik.


Sárgával aláhúzva:

Úgy tartjuk: Az alkotmány nem biztosítja az abortuszhoz való jogot; a Roe és Casey ügyeket felülbíráljuk; és az abortusz szabályozására vonatkozó felhatalmazást visszatérítjük a néphez és megválasztott képviselőikhez. Pp. 8–79."

Ennyi.

Ezt, természetesen, demokrata politikusok nem ismerik el, tüntetésre és ellenállásra szólítják fel híveiket.

Egyesek szerint magát a Legfelsőbb Törvényszéket is szét kellene zavarni ...

Biden már felszólította a Kongresszust, hogy rögtön fogjanak neki, s alkossanak új törvényt, mely az egész szövetségi köztársaságra nézve szentesíti az abortuszhoz való jogot.

A bírák otthona körül ÁLLANDÓ hangos tüntetések zajlanak, lakásukat és családjukat a helyi rendőrség és a US Marshall Service őrzi.

A büntető törvénykönyv súlyos pénz- és börtönbüntetést ír elő azok számára, akik egy bíró házának KÖZELÉBE mernek menni, hogy egy határozatát befolyásolni próbálják. A mai napig EGYETLEN tüntetőnek nem esett bántódása, rendőrök és Marshall-ok ácsorognak a házak körül, bámulva a tiltakozókat.

Ahogy ezeket a sorokat írom, érkezik a hír a FOX News-tól, hogy ma éjszakára rendezik a DÜH éjszakáját (night of rage).


Kívánok mindenkinek ennél kellemesebb hétvégét.









368 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page