Apa, anya, Isten
Azon már nem kell csodálkoznunk egy cseppet sem, hogy eltűntek a végső, az abszolút hivatkozási pontok. Ez azt jelenti, hogy nincsenek evidenciák, hiszen egy állítás igazságát nem lehet mivel igazolni. Valamikor még, amikor azt mondtuk, hogy a férfi és a nő Isten akarata, akkor az „Isten” szóval azt fejeztük ki, hogy ennek az állításnak a végső alapja nem emberi vélekedés. De mióta „eltűnt” Isten mint végső hivatkozási alap, megszűnt az objektív és örök igazság képzetének a lehetősége. Az egyén vált az igazság mércéjévé. Ennek viszont az a szükségszerű következménye, hogy soha nem lesznek végső igazságok. A férfi, a nő, az apa, az anya, a család, a házasság fogalma folytonosan ki lesz téve újabb és újabb „forradalmi” korrekcióknak. Nincs megállás, mert nincs végső hivatkozási alap. Úgyhogy nyugodjanak meg azok, akik ma az apaság és az anyaság biológiai nemhez kötöttsége ellen tiltakoznak, a mindent megkérdőjelező, végtelen „progresszió” sodrásában mai álláspontjuk avíttnak fog tűnni. Egyszerűen azért, mert egy állítás végső igazságát nincs mivel igazolni. Például, miért kellene tiltani a poligámiát? Avagy milyen alapon mondható, hogy egy házasság csak két ember között jöhet létre? Ez az élővilág más szereplőinek a kirekesztése. Stb.,stb. sAz Alkotmány keresztyén szellemiségű kiegészítését az apáról és az anyáról üdvözlöm. S nem azért, mert így is „meg van védve” a keresztyénség. Hanem azért, mert amikor a keresztyén emberkép Istenre hivatkozik, akkor azt üzeni, hogy kell legyen valamiféle végső, megkérdőjelezhetetlen igazság, amely nincs kiszolgáltatva a szubjektum önkényének. Ha nincs abszolút, akkor semmilyen tartalomról nem mondhatjuk, hogy igaz. Minden állítás megszünteti önmagát. Ha viszont minden állítás megszünteti önmagát, akkor semmi sem marad, amire egy társadalmat alapozni lehetne. Pontosabban, marad a semmi.
(...)
