Az USA elfelejtett és láthatatlan háborúi – a demokrácia szégyene (Vukics Ferenc írása)

–

Folytatjuk kalandozásunkat az amerikai sajtóban, és ezúttal Daniel Larison „Elfelejtett” és láthatatlan háborúink” című véleménycikkét juttatjuk el a Szilaj Csikó olvasóközönségéhez. Korábbi írásunkban már megemlítettük, hogy csak három ország van a világon, amelyet az USA nem támadott meg és amelyben nem hajtott végre valamilyen katonai műveletet: Andorra, Bhután és Liechtenstein. Christopher Kelly amerikai és Stuart Laycock brit történész szerint a mindössze 62 négyzetmérföldes területen fekvő Liechtenstein azért „úszta” meg eddig, mert az amerikai tengerészgyalogosok valószínűleg nem találták meg a térképen.

Daniel Larison szerint az USA olyan birodalmi külpolitikát folytat, amelyből szinte teljesen hiányzik a demokratikus elszámoltathatóság, és az ott élő embereknek olyan kevés ismeretük van a világ többi országáról, hogy képtelenek nyomon követni, hazájuk hol is harcol éppen „a demokráciáért”. Az Egyesült Államok az Egyesült Nemzetek Szervezete által elismert 193 ország közül 84-et megszállt vagy megtámadott, és 193-ból 191-ben volt katonailag érintett. A Föld országainak elképesztően nagy részét, 98 százalékát érintette a „csendőri” szerep.

Még a pingvineket is.

Az Antarktisz demilitarizált övezet. Ez azt jelenti, hogy a területén semmilyen katonai tevékenység nem folytatható, ideértve a manőverek végrehajtását és a katonai bázisok létrehozását. Ezenkívül külön engedély nélkül lőfegyver (vagy robbanóeszköz) használata nem megengedett. Az 1961-ben életbe lépett Antarktiszi Szerződés szerint tilos a katonai tevékenység, csakúgy, mint az ásványkincsek kutatása. Ennek ellenére az USA az egyetlen ország, amely katonákat küldött a kontinensre, és a Déli-sark hivatalos bűnüldöző szervezetét is adja a Marshals Service révén. A szervezet a Nemzeti Tudományos Alapítvánnyal (NSF) és az Egyesült Államok Hawaii ügyészével kötött megállapodás révén folytat tevékenységet az Antarktiszon.

Amerika ott van mindenhol. Olyan sok helyen „tevékenykednek”, hogy néha a vezetői sem tudják pontosan, hogy mit is keresnek éppen az adott országban, nemhogy a lakosok.

Így ír erről Daniel Larison:

„Paul Poast szerint Szíria 'elfelejtett háború' lett az amerikaiak számára: Az, hogy a szíriai háború 'elfelejtett háborúvá' vált, egy nyugtalanítóbb tendenciára utal az Egyesült Államok külpolitikájában: Az Egyesült Államok annyi háborúban és a beavatkozásban vesz részt szerte a világon, az amerikai hadsereget érintő konfliktusban oly sok százezernyi ember halt meg, hogy a civilek ezt már képtelenek számon tartani és az ezzel kapcsolatos véleményüket elmondani. Talán ez az ára a kiemelkedő globális szerepvállalásnak és a 'nélkülözhetetlen nemzetről' szőtt álomnak. Ha egy nemzet ennyi konfliktusba keveredik bele, ne csodálkozzunk azon, hogy egyet elfelejt.”

Poastnak igaza van abban, hogy az amerikaiak alig vagy egyáltalán nem fordítanak figyelmet Szíriára vagy az ott még mindig harcoló amerikai erőkre. Azonban nemcsak arról van szó, hogy az emberek elfeledkeznek Szíriáról. Fontosabb lenne azt kimondani, hogy a legtöbb amerikai soha nem tudott sokat az Egyesült Államok szíriai szerepvállalásáról.

Az „elfelejtett” háborúkat rendszerint elfelejtik, miután véget értek, de másról van szó, amikor a közvélemény nagy része nem is tud semmit egy folyamatban lévő háborúról. Ez nem annyira egy elfeledett, mint inkább egy láthatatlan és eltitkolt háború. Ez nem csak a szíriai esetre jellemző, hanem általánossá vált a „terror elleni háború” eseményeivel kapcsolatban.

Nem csak a nyilvánosság előtt nem jelennek meg az ezzel kapcsolatos hírek. A legtöbb ember, de még a kormány tagjai is „boldog tudatlanságban” élnek, és nem akarnak igazán hallani az Egyesült Államok szerepvállalásának természetéről és mértékéről. Csak akkor veszik észre az adott konfliktust, ha valami elromlik, és amerikaiak megsérülnek vagy meghalnak. Ez az igazán tökéletes kudarca politikai rendszerünknek és az újságírásunknak.

Az amerikai népet soha nem kérdezték meg (a kongresszusi képviselőiken keresztül), hogy jóváhagyták-e az amerikai haderő Szíriába küldését. 2013-ban volt az egyetlen alkalom, amikor a Kongresszus előtt szóba került a közvetlen katonai beavatkozás kérdése. Ekkor a közvélemény túlnyomó többsége ellenezte az erőszak alkalmazását. Az Obama-kormány ebből az epizódból megtanulta, hogy jobb, ha legközelebb nem kér engedélyt. Az Egyesült Államok szíriai műveleteit szinte senki sem ellenőrizte, és soha nem volt megfelelő vita vagy szavazás, amely engedélyezte volna ezt a jelenlétet. Vajon honnan hallott volna így a legtöbb amerikai arról, hogy kormánya mit is csinál Szíriában? Mikor volt valaha lehetőségük ilyen vagy olyan módon mérlegelni az ottani szerepvállalásunkat?

A baj nemcsak az, hogy az Egyesült Államok „annyira sok háborúkban és a beavatkozásokban vesz részt szerte a világon”, hanem az is, hogy a nyilvánosság tudta vagy beleegyezése nélkül folytat háborúkat és indít el beavatkozó akciókat.

A szíriai kormányellenes lázadók amerikai támogatása kezdetben csak burkolt volt, majd fokozatosan nyilvánossá vált, de mivel még nem vonták be közvetlenül az amerikai erőket a harcba, többnyire a radar alatt maradt.

Miután az Egyesült Államok megkezdte a háborút az ISIS ellen, Obama nem törődött azzal, hogy felhatalmazást kérjen a Kongresszustól. Hihetetlen, de egyszerűen csak azt állította, hogy megvan a felhatalmazása erre, és a Kongresszus, mint általában hallgatott az újabb illegális háborúról. Vita vagy szervezett ellenzék hiányában a Kongresszusban az Egyesült Államok akkor indul háborúba, amikor az elnök úgy dönt. Manapság ez az 'elnöki háború' annyira rutinná vált, hogy nagyon kevés ellenállásba ütközik a megakadályozása.

Trump 2017-ben és 2018-ban illegálisan néhány rakétát lőtt ki a szíriai kormányzati létesítményekre, a washingtoni Blob legnagyobb örömére. Mivel ezek az akciók elég rövidek voltak így senkinek sem jutott ideje elgondolkodni a jogosságukon. Az ISIS elleni harc évekkel ezelőtt véget ért, de a hivatalos cél, hogy 'tartós vereségük' legyen, garantálja, hogy az Egyesült Államok küldetése a végtelenségig folytatódjon a térségben.

Ma is van egy 'ISIS-ellenes' névlegesen küldetés Szíriában egy kis csapatnyi kontingenssel, akikről Washingtonban szinte senki sem beszél, kivéve, ha támadás éri őket.

Az Egyesült Államok szíriai szerepvállalásáról alig ejtenek szót a kormányon belül, így nem meglepő, hogy a közvélemény még kevésbé követi figyelmesen az eseményeket. A médiavisszhang, vagy inkább annak hiánya biztosítja, hogy ez így is maradjon. Az Egyesült Államok olyan régóta folytat illegális háborút Szíriában, hogy azt csak nagyon kevesen kérdőjelezik meg, és még ha valaki megkérdőjelezi is, a közvélemény nem hallja meg ezeket a felvetéseket.

Említhetnénk Szomáliát is, mint egy másik példát erre a jelenségre: az Egyesült Államok 15 éve folytat háborút az általa 'kijelölt' szomáliai kormány ellenségeivel, de ha megkérdeznék az embereket, a legtöbb amerikai csodálkozva tenné fel a kérdést, hogy miért is harcolnak az amerikai erők Szomáliában.

Az embereknek fogalmuk sincs, hogy ki miért is harcol abban az országban.

Mivel a kormány úgy véli, hogy a szomáliai katonai akciókra a 2001-es AUMF vonatkozik, nem látják szükségét a vitára vagy új felhatalmazásra. Teszik ezt annak ellenére, hogy az ott harcoló csoportoknak semmi köze nem volt a szeptember 11-i merényletekhez. Ezek a szervezetek még nem is léteztek, amikor ezek a támadások lezajlottak. Ezek a csoportok nem igazán fenyegetik az Egyesült Államokat. A 'háborúk és beavatkozások szerte a világon' nemcsak számosak és többnyire láthatatlanok a közvélemény számára, de feltűnően kevés közük van az Egyesült Államok biztonságához is.

Ez történik, ha egy ország olyan birodalmi külpolitikát folytat, amelyből szinte teljesen hiányzik a demokratikus elszámoltathatóság. A következmény: véget nem érő háborúk, amelyeknek az indoka valamiféle 'önvédelem', miközben semmi közük az ország védelméhez.”