top of page

Budaházy üdvözli a köztársasági elnöki döntést, magának és 9 társának tisztességes eljárást kér






Eredeti cikk:




“Üdvözlöm és köszönöm Köztársasági Elnök Asszony döntését, még akkor is, ha az én kegyelmi kérvényem kapcsán nem foglalt állást” – írja közleményében Budaházy György, akit a megismételt elsőfokú eljárásban 17 év fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék. Mint ismert, Novák Katalin államfő december 27-én a Budaházy-ügy, más néven Hunnia-ügy 17 vádlottja közül hetet eljárási kegyelemben részesített, ami azt jelenti, hogy ők innentől fogva nem büntethetők, mentesülnek a további eljárási cselekmények alól. Tíz vádlott esetében, akik közül 6-ot a törvényszék 10 év feletti büntetéssel sújtott, a köztársasági elnök úgy döntött, mivel rendkívül súlyosnak minősített bűncselekményekkel, bűnszervezeti minősítéssel vádolják őket, megvárja a jogerős ítéletet és azt követően határoz a kegyelmi kérvényről. Gaudi-Nagy Tamás szerint előremutató és üzenet is a mostani kegyelem, hogyha másodfokon is maradna a koholt terror vád, a többiek is bízhatnak a köztársasági elnöki kegyelemben. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az államfő az igazságszolgáltatásba vetett hit megrendülését emlegette a közleményében.


Budaházy Györgynek és 9 társának tehát februárban ismét bíróság elé kell állnia a több mint másfél évtizede tartó büntetőeljárásban, ráadásul azon a Fővárosi Ítélőtáblán, ahová nemrégiben büntető bírónak nevezték ki a Hunnia-perben ítélkező bírót, Ignácz Györgyöt. Budaházy még így is óriási előrelépésnek tartja a mostani, csak néhány társát érintő kegyelmet, de azt kéri, hogy ha már tovább kell mennie ezen az úton és küzdenie az igazáért, azt legalább egy egyértelműen független, elfogulatlan bíróság előtt és egy tiszta, törvényes büntetőeljárásban tehesse.

10 VÁDLOTT KEGYELMI KÉRVÉNYÉRŐL – KÖZTÜK BUDAHÁZY GYÖRGY ÜGYÉBEN CSAK A JOGERŐS ÍTÉLET UTÁN DÖNT AZ ÁLLAMFŐ

Novák Katalin köztársasági elnök december 27-én kedden közleményben tudatta, hogy eljárási kegyelemben részesíti a Budaházy-ügy 7 vádlottját.


(...)

 






184 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page