top of page

Cser Ferenc: Mit tartott fontosnak eltávolítani a kérlelhetetlen youtubos cenzor? Tisztelt Olvasó!














Ezen a hivatkozáson: https://youtu.be/aLCp8hgeT3w – néhány órával ezelőtt még egy kiváló összefoglaló volt látható a Covid-19 járvány keletkezéséről, világuralmi hátteréről. Mostanra eltávolították, ez a kép fogadja a tájékozódni kívánót:



Mivel még frissen élnek bennem a legfontosabb felismerések és mondanivalók, úgy döntöttem, hogy legalább valamelyest megnehezítem a cenzorok dolgát, és most megosztom őket a tisztelt Olvasóval.

A lényege, hogy társadalmilag magas poszton lévő szellemi munkások – egyetemi tanárok, orvosok, jogászok, közgazdászok – egy bíróságot, ’Grand Jury’-t alapítottak, és több csoportban végeztek elemző munkát a COVID-19-el és az mRNS oltásokkal kapcsolatban.

Megerősítették mindazt, amit mi eddig is tudtunk és a Szilaj Csikón is megjelentek.

A gazdasági háttér, Gates pszichopatasága, Schwab eszement újrakezdése, a mRNS oltóanyagok kártétele, az egész hiszti félelempszichológiája – ezekről volt szó 20 percben.

Hivatkozott valamennyi csoport saját jelentésére.

Visszanyúltak 2001-ig, amikor már ennek a tervnek a körvonala látszott. Aztán 2010 jött, majd a 2019-es Events 201, ahol Gates már lejátszatta a világjárványt.

Valóban alapcél volt, hogy a föld társadalmai rettegjenek és engedelmeskedjenek, önként vállalják fel a tizedelést – azaz a népességcsökkentést.

Szó volt arról az „érzékenyítő” programról is, amelynek során országok ifjú vezetőit válogatták ki és oktatták. Megemlítette Merkel, a volt osztrák kancellár (Kurz), a kanadai miniszterelnök (Trudeau), Macron francia elnök és Bill Gates nevét.

Nekem meg beugrott, hogy Orbán és Merkely is részt vett ezen a kilencvenes évek elején.

Na, ők, akik tíz körömmel ragaszkodnak az oltásokhoz. OV talán annyiban lóg ki közülük, hogy behozatta az országba a keleti oltóanyagokat, a Szputnyik V-t és a Sinapharmot is. Ez nem lehetett benne a pakliban. De azért ő is megmaradt a „vagy beoltanak, vagy meghalsz” retorikánál. Nem véletlen, hogy tagadják a természetes immunitás szerepét: „csakis az oltás!”. Szlávik most is ezt harsogja – Rusvai viszont már nem.

Szó volt arról, hogy a járvány veszélyességét szántszándékkal nagyították fel. Kiemelte a beszámoló, hogy a PCR tesztek kulcsszerepet játszottak, s már eleve a tervben is szerepeltek.

Magyarán mondva, teljesen tudatosan, előre megfontolt szándékkal nyilvánítottak betegnek egészséges embereket!

Szó volt az orvosi eljárásról is a betegség kezelésével kapcsolatban. Itt is emlegette a képtelenségeket.

A videó láttán megerősödött bennem, hogy az omikron változatot nem ők indították el, ez inkább valamiféle konkurenciától származhat, mert azonnal oltást akartak ellene kidolgozni, jóllehet mint betegség valójában ártatlan. A rázósabb delta ellen viszont nem akartak új oltóanyagot bedobni, az eredeti alfáét használták.

Csak hát a többszörösen mutált, váratlanul megjelent omikron föltehetően keresztezi a „Nagy Tervet”, tisztelt Olvasó.



 

Kapcsolódó írásunk:



432 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page