top of page

Djokovic ausztráliai sikerével végső győzelmet arattak a kovidönkényt hárító szabadságharcosok





Varga Domokos György jegyzete


Tisztelt Olvasó!


Mivel az egész kovidos hadműveletet, a járványt és a kampányt, a mesterségesen, „funkcióbővítéssel” kifejlesztett koronavírust, a vészhelyzeteket és szabadságjog-megvonásokat, valamint a digitális felügyeleteket és oltási kártyákat végső soron azért találták ki, hogy az embereket a kísérleti szerekkel való „oltakozásra” vegyék rá, vagy ha ez nem sikerülne, akkor kötelezzék és kényszerítsék – ezért aztán a világ legnagyobb teniszbajnokának, az „oltakozást” minden meghurcolás, büntetés, kitiltás, fenyegetőzés, lesajnálás, megvetés ellenére határozottan elutasító Novak Djokovic a mostani ausztráliai sikerével a lehető legnagyobb szabadságharcos tettet hajtotta végre a kovidos önkényesuralmisták felett.


Az „Aki nem oltakozik, meghal”-féle, végtelenül igaztalan, felelőtlen és alantas szólamokra nem is lehetett volna hitelesebb és csattanósabb választ adni, mint amilyennel a világ első számú, leghíresebb „oltatlanja” hozakodott elő. Azzal, hogy Djokovic az összes „oltott” vetélytársát sorra legyőzte, megszerezvén ezzel ottani tizedik tornagyőzelmét, és ki tudja, még milyen tenisztörténeti világelsőségeket, egyúttal hatalmas diadalt aratott a kovidönkény dolgában korábban különösen jeleskedő ausztráliai főhivatalnokon, sőt mindenki máson is az egész világon, aki a legcsekélyebb mértékben is támogatta az „oltatási” hadjáratot; különösen azok után, hogy mindaz, amire hivatkozva bevezették, teljesen alaptalannak bizonyult: se nem védett a megfertőződéstől, se nem védett a megfertőzéstől.


Hiába derült ez ki napnál is világosabban már az első „emlékeztető/erősítő oltások” ajánlása és kötelezővé tétele előtt, sem a világ urai, sem a világ közvéleménye nem kívánt tudomást venni róla. Folyt tovább rendületlenül a főáramú médiacsapokból, politikusokból és „szakértőkből” a hamiskodás, a bizonygatás, hogy „a vakcinák biztonságosak és hatékonyak”, s aki ellenáll, az a józan ésszel is, a társadalommal is szembe megy.


E tömény hazugságáradat ellenében csak egy olyan világra szóló esemény tudhatott döntő diadalt aratni, amelynek befogadása és értelmezése a szélesebb embertömegek számára sem okozhatott semmi nehézséget. Márpedig Novak Djokovic Ausztrál Openes története éppen ilyen. S hogy a világ előtti meghurcolása milyen hatalmas lelki terheket rakhatott rá, semmi nem mutatja meg jobban, mint a mostani győzelme utáni, szűnni nem akaró zokogása.


Hatalmas erőt és elszántságot követelő, elképesztően konok és szívós szabadságharcot folytathatott a maga igazáért, szinte egy egész világ hatalmasságai ellenében. Az ő mostani zokogása azt üzente a világ minden jó szándékú lelke számára, hogy rettenetes volt, de megérte, mert íme, győztem. Legyőztem a gonoszt, a sötétséget, utat nyitottam a jónak, a fénynek.


Mostantól ha bárki, szerte a világon, azzal állna elő, hogy bármiféle kipróbálatlan gyógyszereket, kétséges kísérleti szereket kellene embertársaiba juttatni, csak annyit kell hidegvérrel közölni vele, hogy „Djokovic”.


„Djokovic.”


Egy szóval sem többet, tisztelt Olvasó!



 











694 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page