„Egy év múlva majd azzal büszkélkedhetünk, kiirtottuk a Kárpát medence lakosságát!” Levél a CÖF-nek
Dr. Zacsek Gyula, volt országgyűlési képviselő levelet írt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak. Felhívta a figyelmet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos egyoldalú kormánypropaganda veszélyeire, s arra, hogy ebben az életbevágó kérdésben a CÖF-nek nem a kormány elvárásainak kell megfelelnie, hanem a magyarság érdekeit kellene szem előtt tartania, s ennek megfelelően viselkednie. Mivel a levélre hónapok óta nem érkezett válasz, szerzője átadta közlésre a Szilaj Csikónak. (– a Szerk.)
Tisztelt Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány!
A magyar nemzet sorsáért aggódó, azért korábban közszereplést is vállaló, nemiségemet identitási zavarok nélkül megélő magyar állampolgár vagyok. Rendszeresen kapom a CÖF tájékoztató anyagait.
Egyre nagyobb bizonytalansággal figyelem a pandémia alakuló helyzetét és az annak kapcsán megszólalók véleményét, aggályait. Rendkívüli módon zavarnak azok az egyértelmű és biztos tudást sugalló megnyilatkozások az orvosi szakma és a politika irányából, amelyek azt üzenik, hogy "mi a szakma és a hatalmi politika gyakorlói" mindent tudunk a covidról és mindenkinek azt kell tennie, amit mi mondunk. Akinek szakmai felvetései nem egyeznek ezzel a "direktívával", azt megpróbálják lejáratni, destruktivnak bemutatni, szakmai analfabétának láttatni. És a legtragikusabb, hogy ebből politikai kérdést is csinálnak. EZ A LEGAGGASZTÓBB!
Sokáig nem kívántam ezt a témát felvetni Önöknek, mert nem érzem azt, hogy az Önök magatartása és megnyilvánulási gyakorlata e témában eltérne a "központi gyakorlattól és ELVÁRÁSTÓL". Most megváltozott az elhatározásom és a tegnap kezembe került fontos anyag miatt úgy döntöttem, hogy mégis írok Önöknek, mert ha a leírtak szakmailag helyesek, akkor a "pandémia politikában" sürgősen újra kell gombolni a mellényt! EZÉRT ÖNÖK IS FELELŐSSÉGGEL TARTOZNAK!
Kérem, szíveskedjenek áttanulmányozni azt az anyagot, amit e linkre kattintva megnyithatnak.
Egy rendkívül nagy tekintélyű és gyakorlatú, nemzetközileg elismert oltóanyag fejlesztő – Geert Vanden Bossche PhD, aki a Német Fertőzéskutató Központ Oltásfejlesztési Irodájának vezetőjeként dolgozott – fejezi ki mélységes SZAKMAI ÉS NEM POLITIKAI aggodalmát a Covid-19 elleni oltóanyagokkal szemben: " Geert Vanden Bossche kihangsúlyozza, hogy a profilaktikus (megelőzésre szánt) vakcina alkalmazása a világjárvány közepette valószínűleg több vírusváltozatot hoz létre a folyamat során." Szakmai levezetésében azt próbálja bizonyítani, hogy az új mutánsok megszöknek az emberi immunrendszer elől, kikerülik azt és a korábbi változatoknál agresszívebben fertőzhetnek. Két súlyos gondolat az előadásából: " Minél többet használjuk ezeket a vakcinákat az emberek immunizálására egy járvány közepette, annál fertőzőbbé válik a vírus." "... az emberiség jelenleg egy meglehetősen ártalmatlan vírust képes ellenőrizhetetlen szörnyeteggé átalakítani."
Ha bármi előítélet miatt ezt nem kívánják megtenni, legalább olvassák el az előadás írásos anyagának bevezető oldalát, amit nyers fordításban kivonatosan levelem végére illesztek.
A tudományos előadásban felvetett "kétely" fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni! Ha az helyes – amit az idő kegyetlenül beigazolhat – akkor előre vetíthető a 2022-es hazai választások tragikus kimenetele!
Képzeljék csak el, miként fog a neoliberális bolsevik hatalmi egyesülés abból választási/hatalmi tőkét kovácsolni. A 2022. év elején megjelenő egyre súlyosabb vírusfertőzöttségi és halálozási adatok kapcsán az Orbán kormány meggondolatlan és népirtó politikájára mutogatni és összekötni azt az oltások mindenáron való erőltetésével!
Számomra visszatetszést keltő az a kormányzati megfogalmazás, hogy a pandémiából és az oltásból sporteseményt csinálnak és büszkén jelentik, hogy az ország második helyen áll a lélekszám arányos beoltottság alapján. Mindezt úgy adják elő, mintha tudnák azt, hogy mindez valójában mit jelent. Ebben benne lehet a nemzet tragédiájának visszafordíthatatlansága is!!! Egy év múlva majd azzal büszkélkedhetünk, hogy saját elhatározásból, rosszul megfogalmazott politikai célból kiirtottuk a Kárpát medence lakosságát!
Úgy gondolom, hogy az önök célja és feladata a kormány segítése, de nem elvtelenül! Kérem, gondolják át az új ismeretek alapján, lehet-e változtatni a kormányzat öngyilkos politikai gyakorlatán, és
nyilvános szakmai vitákban a valós helyzetet bemutatni az átlagembereknek?
nem azt sugallni, hogy aki kérdéseket mer felvetni, vagy nem akarja magát beoltatni, AZ BALOLDALI!?
aktív kormányzati tájékoztatási tevékenységgel felhívni a lakosság figyelmét a "messenger" vakcinák visszafordíthatatlan génmegváltoztatási hatására?
Ha e levél kapcsán méltatnak a tartalmas válaszra, akkor kérem, hogy győzzenek meg arról is, miért kellene versenyszerűen beoltatni magamat?
Üdvözlettel:
Dr. Zacsek Gyula
v. OGy-i képviselő
0620/3395777
A fentebb jelzett bevezető nyers fordítása:
„Miért nem kéne használni a jelenlegi Covid-19 vakcinákat tömeges oltásra egy járvány idején?”
Csatoltam annak a főbeszédnek a diáit, amelyet tegnap tartottam az oltási csúcstalálkozón Ohióban („Miért nem kéne használni a jelenlegi Covid-19 vakcinákat tömeges oltásra egy járvány idején?”). Kérem, nézze meg őket.
Lényegében nem látom, hogy a tömeges oltási kampányok ne vezetnének a Covid-19 járvány katasztrofális súlyosbodásához. Úgy tűnik azonban, hogy senki más nem veszi észre; ehelyett az oltásorvosok, klinikusok és tudósok csupán a (pozitív) rövid távú eredményekre és az egyéni szintre gyakorolt hatásra koncentrálnak. Úgy tűnik, senki sem nézi a következményeket és a kockázatokat emberi populáció szintjén (ami megérzésem szerint hamarosan nyilvánvalóvá válik). Miért nem aggódik senki az „immunszökés” miatt, miközben a Covid-19 már elkerülte az emberek veleszületett immunitását, amint azt számos feltörekvő, sokkal fertőzőbb vírusvariáns tükrözi (valószínűleg a fertőzésmegelőzési intézkedések globális megvalósítása miatt)? A vakcinák bevezetése a folyamatban lévő tömeges immunizálási kampányokban nagy valószínűséggel tovább fokozza az (adaptív) immunmenekülteket, a jelenlegi oltások egyike sem akadályozza meg a vírusvariánsok replikációját / átvitelét.
Minél többet használjuk ezeket a vakcinákat az emberek immunizálására egy járvány közepette, annál fertőzőbbé válik a vírus. A növekvő fertőzőképesség fokozottan valószínűsíti a vírusokkal szembeni rezisztenciát az oltásokkal szemben. Ez egy alapelv, amelyet a hallgató első vakcinológiai osztályában tanítottak: Nem szabad profilaktikus oltóanyagot használni magas fertőző nyomásnak kitett populációban (ez most bizonyára így van, mivel a világ számos részén jelenleg több erősen fertőző változat kering). .... Értesítettem az összes felelős egészségügyi és szabályozó hatóságot, beleértve a WHO-t, a CDC-t, az FDA-t stb., és arra kértem, hogy vegye fontolóra aggodalmamat, és azonnal indítson el a vitát a Covid-19 további immunszökésének katasztrofális következményeiről. Természetesen tudom, hogy a jelenlegi tömeges oltási kampányok élénkek és világszerte támogatottak, különféle felek / érdekeltek sokaságától. Mindazonáltal, hacsak nem bizonyítottam, hogy tévedek, ez nem lehet mentség annak figyelmen kívül hagyására, hogy az emberiség jelenleg egy meglehetősen ártalmatlan vírust képes ellenőrizhetetlen szörnyeteggé átalakítani. Még soha nem voltam ilyen komoly a meglepettségem miatt.
Comments