EGY GYÜTTMENT JEGYZETEI – 2. (F. Saági Anó sorozata)
Sorozatunkban a 2026-os Gyüttment Találkozó természetért aggódó és társadalmi lépéseket sürgető előadásai, valamint az idei, igencsak aszályos nyár húsbavágó tapasztalatai kapcsán gondolkodunk éghajlatváltozásról, a szélsőségekhez való alkalmazkodásról, az egyre gyorsuló folyamatok lassításának és visszafordításának lehetőségeiről.
MEGOLDÁSI KÍSÉRLETEK A VILÁGBAN
A lazacok visszatérése, avagy harc a vízerőművek ellen
A problémákat nem lehet megoldani
azzal a gondolkodásmóddal, amellyel létrehoztuk őket.
(Albert Einstein)
Mivel a klíma nem áll meg a határon, pontosan ezért fontos, hogy az államok és a földrészek felismerjék, hogy változtatni kell. Nyilván vannak kulcsországok, kulcspozícióban, akiknek a szava, fellépése döntő lehet(ne). Réder Ferenc vegyészmérnök, okleveles biológusmérnök szerint a nemzetközi stratégiák terén 2015–2020 táján fordulat történt. Több helyen előtérbe kerültek a természet alapú megoldások, amelyek az egészséges természeti folyamatokat használják fel a társadalmi, gazdasági és környezeti kihívások – például a klímaváltozás, a vízhiány vagy a városi hőszigetek – kezelésére. Ezek az ökoszisztéma-alapú módszerek igen gyakran ötvöződnek a helyi népcsoportok és kultúrák hagyományaival. És érdekes módon a világ különböző pontjain az őslakosok nyomására gyakran nagyon hasonló törekvések ismerhetők fel.
Észak-Amerikában a helyi indián törzsek évtizedeken át küzdöttek és pereskedtek a folyókra épített vízerőművi gátak eltávolításáért, mivel azok tönkretették az ökoszisztémát. A gátak több mint egy évszázadon át zárták el a lazacok elől a tengerből a folyó felső szakaszára, az ívóhelyekre való feljutást, ami a populáció drasztikus összeomlásához vezetett. Tanulságos volt a helyi közösségek érvelése, miszerint a lazacok előbb voltak ott, mint a gátak, és az egész modern civilizáció... Kitartó fellépésük eredményeként az észak-kaliforniai és oregoni határon húzódó Klamath-folyón négy óriási hidroelektromos gátat bontottak le ellenőrzött robbantásokkal, a felgyülemlett vizet és hordalékot fokozatosan elvezetve, szabad utat biztosítva a folyó eredeti medrének. A projekt több mint 670 kilométernyi folyószakaszt szabadított fel. Azóta a kutatások szerint a királylazacok elképesztő sebességgel tértek vissza és népesítették be újra az egykori ívóhelyeiket. Az American Rivers természetvédelmi szervezet szerint 1912 és 2024 között több mint 2200 gátat távolítottak el az Egyesült Államok folyóiról, a legtöbbet az utóbbi néhány évtizedben, mivel egyre nagyobb lendületet kap a folyók természetes áramlásának és az élővilágnak a helyreállítása.
A világ különleges és bonyolult, akárcsak a pók hálója.
Ha megérinted egy fonalát, remegése végigfut az összes többi szálon.
Mi nemcsak megérintjük a hálót, hanem bele is szakítunk.
(Gerald Durrell)
Hasonló folyó-helyreállítási program indult a finnországi Lappföldön élő számi őslakosok kezdeményezésére, akiknek kultúrája és megélhetése évezredek óta szorosan kötődik a lazachoz. Finnország belső és délebbi területein a folyók intenzív kiaknázása (vízerőművek és gátak építése) szinte teljesen elvágta a vándorló lazacok és pisztrángok útvonalait, megakadályozva őket abban, hogy elérjék északi ívóhelyeiket. A gátak turbinái ráadásul közvetlenül is tizedelik a tenger felé vándorló ivadékokat. A probléma kezelésére a finn kormány és természetvédelmi szervezetek gátbontási programot indítottak a használaton kívüli vagy gazdaságtalan kis vízerőművek felszámolására, a folyók helyreállítására, a gátak lebontására vagy hallépcsők építésére.
Az erőfeszítések ellenére sokáig nem tértek vissza a vándorló halak Skandinávia folyóiba. A számi idősek azonban emlékeztek arra, hogy a régi időkben, ahol sok lazac volt, ott sok kisebb-nagyobb kő hevert a folyómedrekben. Ezért a gátak elbontása után a folyómedreket most már természetes kövek behelyezésével állítják helyre; zúgókat, örvényeket és ívóhelyeket kialakítva a halak számára. A folyók érdessége ugyanis kulcsfontosságú a medrek áramlási viszonyainak és a lazacok szaporodási helyeinek alakulásában. A lazacok a kavicsos, köves mederszakaszokat keresik, ahol ezek a természetes akadályok, kisebb zátonyok, illetve a vízsebesség optimális oxigénellátást biztosítanak az ikráknak.
Ugyanakkor az érdességi tényező nem csak a lazacokra nézve kedvező, és nem csupán a folyók egészségi állapotáról árulkodik. Elmondható, hogy maga a táj is az érdesség növelésére, a változatosságra törekszik. A természet ugyanis nem szereti a leszabályozást, a mesterséges gátakat, a folyók kiegyenesítését, a kanyarok levágását, a vízgyűjtő területek megszüntetését. Nem tűri sokáig a medrek kikotrását, lesimítását, ahogy az erdők irtását, a táblaföldek kialakítását, a monokultúrákat sem. Nem jól viseli a művi beavatkozást. A természet évmilliókon át építette ki azt a rendet, egyensúlyt és harmóniát, amit aztán az ember az okoskodásával pár évtized, de maximum egy-két évszázad, vagyis a természet léptékével mérve igazából „seperc” alatt tönkretesz…
Hódolat a hódoknak, a természet kis ökomérnökeinek
Amikor arra tanítjuk a gyerekünket, hogy ne lépjen rá a hernyóra,
ugyanolyan jót teszünk a gyerekkel, mint a hernyóval.
(Breadley Miller)
A hódokról az emberek többsége annyit tud, hogy megrágják, kidöntik a fákat, gátakat építenek, és hogy ezzel – utakat vagy akár mezőgazdasági területeket is elöntve – elrekesztik a vizet. Vagyis: kártékonyak. Pedig a hódok valójában a természet kis mérnökei: az általuk épített gátak lelassítják a folyók, patakok folyását, így a víz szétterül, mocsaras, vizes élőhelyeket és csatornákat hozva létre. Ezek a kis jószágok képesek megmenteni a kiszáradó tájakat: ahol feltorlasztják és visszatartják a vizet, ott minden tocsog, burjánzani kezd a növényzet, megjelennek az állatok… A hódok tájátalakító és vízmegtartó tevékenysége és az általuk mutatott minta kulcsfontosságú a klímaváltozás elleni küzdelemben.
A hódok fontosságával tisztában voltak az ókori Iránban is, ahol a zoroasztriánus vallás hívei (hódhívők) szent állatként tisztelték. Szent szövegük, az Aveszta az egyik legtisztább lényként emlékezik meg ezekről az állatokról. Az ókori perzsa kultúrában szigorú büntetés járt a hódgyilkosoknak: úgy hitték, hogy a megölésük pusztító aszályt hoz a földre, mert fellázítja a vizek szellemeit. Aki megölt egy hódot, arra 60 000 dirhem pénzbírságot szabtak ki, és vezeklésül több tízezer ártalmas lényt (például kígyót, teknőst, legyet) kellett elpusztítania. A zoroasztriánus kozmológiában a kutyák, a nyájak őrzői, szent állatok voltak, és úgy tartották, a hódok az elpusztult kutyák szelleméből születtek a vizekben, ezért „vízi kutyaként” tisztelték őket, – de egyetlen hód szentsége ezer rendes kutyáét felülmúlta. A hód elpusztítása egyenértékű bűn volt a vallás szent embereinek megölésével, mert amíg a kutya a nyájra vigyázott a tájban, a vízi kutya a vízre vigyázott, azt őrizte, gátakat épített és tisztán tartotta a vizet. Azt tartották, hogy a hód eltűnésével előretör a mindent felemésztő sivatag...
Ezekből a megmosolyogtató mesés, mítikus, vallási utalásokból egyértelműen leszűrhető: a hódok gátépítő tevékenysége alapvető fontossággal bírt a vizes élőhelyek megőrzésében és a sivatagosodás megakadályozásában az egykori Perzsia (a mai Irán és Irak) területén. És miután Iránban a 7. századtól kezdve az iszlám vette át a vezető szerepet, a hódok vallási tisztelete és védelme megszűnt, – az eurázsiai hód a régióból teljesen ki is halt, a terület pedig mára elsivatagosodott...
A boldogság egyik első feltétele,
hogy az ember és a természet közötti kapcsolat ne szakadjon meg.
(Lev Tolsztoj)
Egyre inkább tisztában vannak a hódok fontosságával a mai Észak-Amerikában is. 1948-ban az amerikai Idaho államban a túlszaporodott hódok már gondot okoztak az emberlakta részeken, ezért nagy részüket áttelepítették a mai Frank Church–River of No Return (A Visszatérés Nélküli Folyó) nevű vadon területére. Mivel oda nem vezettek utak, a hódokat speciális, becsapódáskor kinyíló fadobozokba tették, és ejtőernyővel ledobták őket repülőgépekről. 76-ból 75 hód szerencsésen földet ért és boldogan élte világát az ember nem bolygatta vidéken. 2018-ban viszont hatalmas erdőtűz pusztított ezen a védett területen. Meglepetésre azok a részek, ahová a hódokat hetven évvel korábban ledobták, teljesen épek maradtak. Az általuk épített gátak és csatornák ugyanis olyan jól átnedvesítették a talajt és a növényzetet, hogy természetes tűzgátként működtek, és megfékezték a lángokat.
Arizona száraz vidékein (például a San Pedro-folyó mentén) már tudatosan telepítik vissza vagy helyezik át a hódokat a problémás lakóövezetekből a természetes folyóvölgyekbe. A hódok ugyanis bizonyítottan természetes tűzoltóként működnek: a gátjaikkal megfogott víz nedves, buja, zöld zónákat hoz létre, amiken a bozóttüzek képtelenek áthatolni. A talajvízszint megemelkedik, a föld szivacsként működik, és a környező növényzet szárazság idején is tele lesz nedvességgel, ezáltal szinte teljesen tűzállóvá válik. Amikor a pusztító tüzek végigsöpörnek Arizona tájain, a hódok által gondozott zöld oázisok érintetlenek maradnak, menedéket nyújtanak a lángok elől menekülő többi állatfajnak, a tüzek után pedig kiszűrik a hamut és az üledéket, megóvva a folyó vízminőségét.
Európában, a lengyelországi Bialowieza-erdőben több ezer hódépítményt számláltak össze. A víz az erdő éltető eleme, ami különösen száraz nyarakon aranyat ér. Persze aszályos időkben, mint amilyen idén is volt, még a hódvárak bejáratai is felszínre kerülnek, márpedig a hódoknak ilyenkor sürgősen alkalmasabb helyet kell keresniük, különben felfalják őket a farkasok. De szerencsére nem tűntek el teljesen: még maradtak víztározó tavak, a környező talaj vízszintje is viszonylag magas, és a hódok továbbra is gondozzák a tavakat, vízfolyásokat, – az erdőt. Jelenleg – találékonyságuknak és szorgoskodásuknak köszönhetően – kb. 850 ezer köbméter vizet tárol a Bialowieza-erdő a hódépítmények körül, a föld felszínén, és a talajban, – az tehát a legkevesebb, ha megbecsüljük ezeket a kis építőmunkásokat a környezetünkben.
A hódok tudása – a természet bölcsessége
A természet a legnagyobb tanítómester:
ha figyeled, megmutatja, hogyan kell élni.
(Herman Ottó)
A hódok tevékenysége, viselkedése ma már mintául szolgál nagyon sok természetvédőnek, szakembereknek és laikusoknak egyaránt. Ha egy házba, zárt térbe zárják, ez a kis állat ösztöneiből fakadóan, a küszöbre is gátat épít. Eredendően a hód által a vízbe hurcolt, akadályként egybeszerkesztett faépítmények védelmi célt szolgálnak, hogy a vizet megemelve, és annak szintjét stabilan tartva, az üregek és járatok bejáratai víz alatt maradhassanak. Így mérnököket és tudósokat megszégyenítő gyorsasággal és hatékonysággal formálja át környezetét: a fakitermelésével léket nyit a lombozaton, a gátrendszerével szétteríti a vizet a tájban, és ahol van fény és víz, ott pillanatok alatt kialakul az éltető biomassza, felélénkül a vízi és parti ökoszisztéma. Beindul az algák és vízinövények fejlődése; aljnövényzet, cserjések, új fák sarjadnak; a lebontó szervezetek mellett megjelennek a rovarok, kétéltűek, ritkább halak, vízimadarak…
A hód tudása 30 millió éves tudás, az emberé pár száz, vagy pár ezer éves. Van mit ellesni, van mit tanulni… Az energiát ehhez a – méretéhez képest mérhetetlen – tájalakításhoz a fűzfakéregből nyeri. Miközben a maradék fát beépíti a gátba, az életet a környezetében megújítja, változatosabbá teszi: táplálékbázist teremt és táplálékláncok sorát indítja be. Ráadásul, az általa létrehozott víz–fény–biomassza rendszer hatékonyan elnyeli a szén-dioxidot is: a kutatások szerint a hódok által formált völgyek tízszer több szenet képesek tárolni, mint a hód nélküli partszakaszok. Az sem mellékes, hogy ezeknek az okos kis állatoknak az építményei hasonlóan működnek, mint a szennyvíztisztító rendszerek: tulajdonképpen biológiai szűrést végeznek, csak míg a mérnökök metanolt adagolnak, a hódok cellulózt; és a növényzet és a mikroorganizmusok természetes módon lebontják a szennyeződéseket.
A legszebb az egészben, hogy egyensúlyban van minden, amit a hód csinál: pont akkora a gát, hogy diverz legyen a rendszer – összegezte Réder Ferenc. – A hódok a világ számtalan helyén visszaépítik a vízgyűjtő területek ősi, hálózatos szerkezetét. Az általuk felduzzasztott víz új utakat keres magának, egymással összefonódó mellékágakat, réseket és szivárgási zónákat hoz létre, amelyek aztán mozaikos élőhely-összességet alkotnak. A hálózat a tudósok szerint a legtermészetesebb rendszer: nem csoda, hogy amerikai és angol kutatók a nulla állapot (az eredendő, természetes körforgás és a biológiai sokféleség) helyreállítására hálózatos szerkezetet használnak.
Együtt egymásért – a hódokkal
Vendég vagy a természetben – viselkedj!
(Friedensreich Hundertwasser)
A hódok tájalakító tevékenysége természetesen nem arat mindenhol osztatlan tetszést. A flamand Leuven városát például gyakorlatilag a hódok védik a villámárvizektől, mégis komoly árvízvédelmi és természetvédelmi viták alakultak ki miattuk. A helyi lakosok és a gazdák ugyanis gyakran panaszkodnak, hogy mivel a hódgátak megemelik a közeli patakok vízszintjét, így lakóházakat, üdülőket és mezőgazdasági területeket is elérhet a víz. Ráadásul a hódmocsarak miatt előfordul, hogy a közműtárgyak (olajfogók, vízelvezetők és átereszek) nem tudják ellátni funkciójukat, a töltésekre fúrt lyukak pedig árvízvédelmi problémákat is okozhatnak. Emellett a hódjáratok, üregek néha meggyengítik a felszínt, így a felettük haladó utak, töltések beomolhatnak; a megrágott, kidőlt fák pedig eltorlaszolhatják az ösvényeket, közutakat, vasúti síneket, leszakíthatják a felsővezetékeket, akadályozhatják a forgalmat.
Szakértői konszenzus és a kutatások szerint a hódgátak lokálisan, az ember által beépített területeken valóban okozhatnak gondokat, globálisan viszont segítenek megelőzni és tompítani a villámárvizeket, természetes vízvisszatartó pufferként működnek. Lassítják a lefolyást, megfogják a hirtelen lezúduló áradatot, így az árhullám csúcsa ellaposodik; és szétterítik a vizet a környező erdőkbe és mocsaras területekre, így megóvják a sűrűn lakott városi részeket (mint Leuven belvárosát) a hirtelen betörő víztől. Összességében tehát, ha az előnyöket és hátrányokat nézzük, mérhetetlenül nagyobb hasznot hajtanak a hódok (az árvízvédelemmel, az élővilág felpezsdítésével, a szárazság elleni védelemmel és a vizek tisztításával), mint amennyi bosszúságot okoznak. Éppen ezért érdemes kompromisszumokat keresni, és azt kitalálni, hogyan lehet a békés és kooperatív együttélést megvalósítani.
Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége
híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.
(Mahatma Gandhi)
A flamand szakemberek és hatóságok speciális hód-menedzsment terveken dolgoznak. Így, ha egy gát lakóházat vagy infrastruktúrát veszélyeztet, úgy igyekeznek módosítani vagy elbontani azt, hogy közben az állatok ökológiai hasznát továbbra is megőrizzék. A hódgátakba be lehet speciális csöveket is (mint a szlovén hódcsövek) építeni, ezekkel megakadályozható a veszélyes vízszintemelkedés anélkül, hogy a hódok elköltöznének. A szaporulatuknak különösen kitett területeken pedig megoldás a hódok – szakemberek által végzett – gyérítése, áttelepítése, illetve a hatóságok elbonthatnak egy-egy (valóban zavaró) gátat.
Az ember és a természet (a hódok) békés együttélését példázza a Prágától délre fekvő Brdy természetvédelmi terület ’revitalizációja’, ahol azt, amit az ember évekig tervezgetett, az eurázsiai hódok suttyomban elvégezték. A területet ugyanis korábban katonai célra használt vízelvezető árkok szabdalták fel, ezért a csehek vissza akarták állítani az eredeti, természetes állapotot, hogy újraéledjenek a vizes élőhelyek. A projekt hat éven át húzódott, és minduntalan elbukott, bürokratikus és anyagi akadályok miatt. A hódok viszont nem vártak engedélyre, nekiláttak építkezni, és rövid idő alatt virágzó ökoszisztémát hoztak létre, amivel… megtakarítottak 470 millió forintnyi cseh koronát az embereknek. Jaroslav Obermajer, a Cseh Természet- és Tájvédelmi Ügynökség egyik vezetője szerint: „Mindig a hódok tudják a legjobban: azon túl, hogy remekül választanak helyszínt a gátépítésre, az eredmény is jobb, mint az, amit mi terveznénk…”
Működés hódmód – belesimulva a természetbe
Mi, emberek, a legfontosabb dolgokban az állatok tanítványai vagyunk.
(Démokritosz)
A szivárgó rönkgátak vagy hódgát-analógok olyan, ember által épített, kisléptékű természetközeli műtárgyak fatörzsekből, ágakból és földből, amelyek az alkalmanként árnak kitett területeken, a dombvidékeken vagy patakmedrekben lassítják a hirtelen lezúduló vizeket és visszatartják a hordalékot. Szándékosan a hódok gátépítési technikáját utánozzák, az ő „hektikus”, kusza építési stílusukat másolják. Különböző fajtái vannak, pl. a rőzsegát (karók közé font vesszőgát, gyors, helyi anyagból), cölöpgát (sűrű cölöpsor a vízmosásban – nagyobb terhelést bír), rönkgát (keresztbe fektetett rönkökből – a nagyobb hordalékot is felfogja).
Ezek az egy-két ember munkájával, akár pár óra alatt, helyben található faanyagból összerakható építmények rugalmasak, nem zárják le teljesen a vizet, hanem engedik szivárogni. Így egyszerűen, nagy beavatkozás és komolyabb beruházás nélkül látható eredményt lehet elérni: a hódgát-analógok egyfajta elsősegélyt nyújtanak a tájnak, javítják a terület vízháztartását, hűvösebb mikroklímát teremtenek, a felhalmozódó hordalék pedig gazdagítja a talajt, elősegíti új növényfajok megtelepedését, így a környezet élővilága is új élőhelyekhez jut. Mivel a gátak természetes anyagból készülnek, szinte belesimulnak a környezetbe, nem zavarják a táj látványát vagy működését, így turisták által látogatott helyen is alkalmazhatók.
A rönkgátak a hódok munkájának emberi alternatívái. A helyigényük minimális, mégis sok kicsi gát együtt már komoly vízmegtartó hatást eredményezhet egy vízgyűjtőn. Az apró, de sokszorozódó hatású beavatkozások együttesen lassítják az eróziót, és segítik a talajnedvesség megőrzését. „Sok lúd disznót győz”, a sok kis műtárgy hatásos a villámárvizek, vagy az aszály ellen is. Ahol rönkgátakkal és némi fásítással (például fűzfák, nyárfák telepítésével) helyreállítják a patakok vízszintjét, ott gyakran maguktól is megjelennek a hódok. Ha pedig ők elfoglalják a területet, átveszik a munkát az embertől: karbantartják, bővítik és folyamatosan fejlesztik a gátrendszert.
Folytatjuk…
