EGY GYÜTTMENT JEGYZETEI – 6. (F. Saági Anó sorozata)
Sorozatunkban a 2026-os Gyüttment Találkozó természetért aggódó és társadalmi lépéseket sürgető előadásai, valamint az idei, igencsak aszályos nyár húsbavágó tapasztalatai kapcsán gondolkodunk éghajlatváltozásról, a szélsőségekhez való alkalmazkodásról, az egyre gyorsuló folyamatok lassításának és visszafordításának lehetőségeiről.
MEGOLDÁSOK KERÍTÉSEN INNEN ÉS TÚL
Mentsük a menthetőt – A kert
Ha jól nézel, azt láthatod, hogy az egész világ egy kert.
(Frances Hodgson Burnett)
A fák nemcsak az erdőben látnak el bennünket jótéteményeikkel: az utcán, a kertben, a ház körül is fontos szerepet játszanak. A jól elhelyezett fák árnyékolása miatt a napsugarak kevésbé melegítik fel a házak falait, a tetőt vagy az udvar burkolatait, így akár több fokkal is alacsonyabb lehet a hőmérséklet a közvetlen környezetben. De a kertben is érdemes megtervezni a fény–árnyék viszonyokat, és pl. minden ágyás közepébe egy fát tenni (nemcsak a gyümölcsükért, bő termésükért ültetve őket, de az árnyékukért is), és célszerű az ágakat ’kiteríteni’, hogy minél nagyobb területet takarhassanak, hűsíthessenek. Ha van terünk, ligetkerteket is létrehozhatunk, ahol, ha nem érnek össze a lombok, beszűrődik elég fény, de még árnyék is lesz, – így sokféle, különböző igényű növényt ültethetünk alájuk, közéjük.
A fák telepítésénél hasznos figyelembe venni, hogy a faiskolában vett fának nincs, illetve el van vágva a főgyökere – hívta fel a figyelmet Berendi Nándor. – Ez azért jó, mert nem a karógyökér növesztésére, erősítésére fordítja az energiáit és így pár éven belül terem, – viszont nem lesz olyan stabil, és hamarabb elpusztulhat. Ezzel szemben a magról nevelt fa 8-10 év után terem csak, mert az első években főgyökeret növeszt, – de stabilabb lesz, és betegségekkel szemben is ellenállóbb. Viszont lehet, hogy a szebb és jobb termés érdekében némelyiket érdemes majd beoltani. A fák gondozása kapcsán azt is jó tudni, hogy a lemosó permet egy ördögi kört indíthat: minél több a permet, annál több betegség jelenhet meg. A permetre ugyanis jönnek a gombák, hogy lebontsák a mérgeket; a gombákra bevetjük a gombaölő szereket… Permetezés, műtrágya híján sokszor erősebb, ellenállóbb lesz a növény, mert kiküszködi magának a maga egészségét.
Ültesd be saját kertedet, díszítsd fel saját lelkedet,
ahelyett, hogy arra várnál, hogy valaki virágot hoz neked.
(Jorge Luis Borges)
A fák telepítése mellett hasznos a kerítést is növényekkel befuttatni vagy mellé ültetni bokrokat, azok is árnyékolnak, és fogják a szelet, akadályozzák annak szárító hatását. A kert déli, napos oldalára pedig ajánlott kukoricát, napraforgót, illetve – a falugazdával egyeztetve, EU-szabványok szerinti – kendert vetni árnyékolónak. Ezekkel a trükkökkel elérhetjük, hogy hűvösebb, naptól és széltől védettebb legyen a kert, és tudatos növényválasztással kihasználhatjuk a napos és árnyékos helyek adta lehetőségeket (pl. délre kukorica, utána paradicsom, paprika, padlizsán; északra zeller, lestyán), ugyanakkor változatosabbá, szebbé, élhetőbbé is tehetjük így a kertet.
Az erdőhöz hasonlóan a kertben is fontosak a fák ’melléktermékei’. A földbe ásott vagy a felszínére rakott holt fa begyűjti a nedvességet, így párásít, – ezért érdemes a kertben szegélynek, ösvénynek, de akár kisebb kerítésnek is inkább ezt letenni, mint követ, betont, mesterséges vagy kezelt termékeket. A száraz ágakat a lusta kertész nem távolítja el azonnal, mert még (1-2 év) beindulhatnak, illetve holt faként ezek is mindenképp hasznosíthatók. A természetközeli módon művelt kertekben a fa-, ág-, és mulcshalmok előbb-utóbb ’odahívják’ a ragadozókat (lótetű, siklók, madarak, hüllők, nyest, stb), amik persze sokakat riasztanak. Ha van csúcsragadozó, az jelzi, hogy a tápláléklánc ott rendben van. Nem kell aggódni miattuk, addig maradnak az adott helyen, amíg szükség van rájuk, és nem fognak vészesen elszaporodni. A természet működésének egyik elve ugyanis, hogy a résztvevők egymást kiegyensúlyozzák, illetve korlátozzák. Mint a nyulak és rókák szigete: ha sok a nyúl, sok lesz a róka. Ha több a róka, kevesebb lesz a nyúl. Ha csökken a nyulak száma, megfogyatkozik a rókáké is. Ha kevés a róka, elszaporodnak a nyulak…
A kertek nem úgy készülnek, hogy azt énekelgetjük
az árnyékban üldögélve, hogy „Ó, milyen csodálatos!”
(Rudyard Kipling)
A természet nemcsak kölcsönös korlátozással, hanem kölcsönösen előnyös együttműködésekkel is dolgozik. A korábban említett „három nővér” növénytársítás során a kukorica támasztékul szolgál a babnak, ami viszont megköti a nitrogént a levegőből, táplálva a kukoricát és a tököt. A tök hatalmas leveleivel takarja a talajt, megőrizve a nedvességet és elnyomva a gyomokat. Jó társítás lehet a paradicsom és a bazsalikom; a répa és a hagymafélék, a káposzta és a kapor, a krumpli és a torma, és még lehetne sorolni. Minden ágyásba érdemes egy-két (de nem túl sok) illatos növényt is tenni (szurokfű, rozmaring, levendula, menta, citromfű, borsikafű, kakukkfű): amellett, hogy vonzzák a méheket és beporzókat, természetes kártevőriasztóként is működnek. Elűzi, de legalábbis távol tartja az élősködőket a bársonyvirág (büdöske), petúnia, levendula, sarkantyúka, díszhagyma, muskátli, krizantém is, és még a szemet is gyönyörködtetik. Kiskerteknél azonban nem érdemes folyton a listákat és táblázatokat lesni, és katonás rendben egymás mellé rakni ezeket a növényeket. Csak törekedjünk arra, hogy minél változatosabb legyen a veteményes, és nyugodtan színesíthetjük foltokban a felsorolt fűszernövényekkel, virágokkal is. Összességében pedig elég, ha inkább arra figyelünk, hogy az egymást nem segítő, nem kedvelő növényeket ne tegyük egymás közvetlen közelébe.
A fentiekhez hasonlóan, a gyümölcsfák köré is érdemes társnövényeket telepíteni: jóval kevesebb kártevő fogja megtámadni őket. A kapor és az édeskömény vonzza a parazita darazsakat (amik a petéiket az almamoly petéibe rakják); de a katicák is kedvelik ezeket a fűszeres növényeket, amik viszont a tetveket, takácsatkákat pusztítják. A nitrogénkötők (pillangósvirágúak, mint a here-, bab-, vagy borsófélék) nemcsak táplálják a fa talaját, de vonzzák a beporzókat is. A gilisztaűző varádics tujonvegyületei, illetve erős kámforos illata elűzik a hamvas levéltetveket, és a növényt szeretik az áttelelő katicabogarak is. A facélia a felnőtt zengőlegyeket vonzza, ezek lárvái viszont a vértetvek ellenségei. Mindezekért a jótéteményekért cserébe a fák szélvédelmet, árnyékot és párásabb környezetet biztosítanak a növényeknek.
Win-win megoldás a többször említett talajtakarás is: az ember ’megszabadul’ a szerves hulladéktól (ágtörek, szalma, levelek), ami takarja a talajt, tehát kevesebbet kell gyomlálni és locsolni. Közben a mulcs védi és táplálja a mikroorganizmusokat és javítja a föld szerkezetét, míg a talajlakó élőlények lebontják és éltető humusszá alakítják a szerves anyagokat. És minden résztvevő jól jár az esővízgyűjtéssel és szikkasztó árkok (swale), övárkok, esőkertek telepítésével is (részletek alább): a növények automatikus mélyöntözést kapnak, feltöltődik a talajvízkészlet, megélénkül a talajélet, meggátolható a terület eróziója, miközben hosszú távon csökken az emberi munkaerő-igény. Hasonlóan nyertes-nyertes helyzet, hogy a tyúkok megeszik a lehullott gyümölcsöt és a kártevőket (hernyók, bogarak), kapirgálásukkal lazítják, ürülékükkel trágyázzák a talajt, tojást tojnak: míg boldogan élik szabad életüket, az ember többszörösen is jól jár.
A természet a legnagyobb művész – mi csak utánozni próbáljuk.
(Leonardo da Vinci)
A fáktól, az erdőtől tanultakat, a természetben megfigyelt mintákat érdemes a kertbe is ’átültetni’. Ilyen, amikor – a fokgazdálkodás mintájára – övárkokat hozunk létre lejtős terepen. Az övárok a lejtésre nagyjából merőlegesen ásott árok, mely időszakosan megfogja az olykor özönvízszerűen érkező, és a dombos részekről lefelé áramló csapadékot; lassan szivárogtatja azt a földbe, miközben védi a kertet a kimosódástól, eróziótól. Az övároknak a lejtő felőli oldalára halmozzuk fel a kiásott földet, mintegy akadályt képezve az esetleges kiáradás elé, és ültessünk oda fákat, bokrokat, hogy stabilizálják a talajt. Fontos, hogy a területet, magát az árok mélyét is növények (de legalább holt fa és mulcs) borítsák, amik szerves anyagot is termelnek, és még tovább tárolják a vizet a talajban.
Hasonlóan működik az esőkert, ami egy olyan, többnyire mesterségesen létrehozott mélyedésben kialakult életközösség, amely a természetes erdők működését utánozza. A cél, hogy ezek a kis ’oázisok’ összegyűjtsék és rövid ideig megtartsák a lefolyókból, felhajtókról, járdákról, tetőkről érkező csapadékvizet, lehetővé téve annak lassú leszivárgását a földbe. Megfelelő beültetés mellett az esőkertek időszakos vízborítása elenyésző, miközben a hagyományos gyephez képest 30%-kal több vizet juttatnak a talajba. Az esőkerteket érdemes mélyen gyökerező őshonos virágokkal, cserjékkel és fűfélékkel díszíteni, hogy üde színfoltjai legyenek a magánkerteknek és közterületeknek, és odavonzzák a madarakat, lepkéket, méheket, békákat, gyíkokat.
Minden, ami lelassít bennünket és kikényszeríti a türelmet, minden,
ami visszahelyez bennünket a természet lassú körforgásába, segítség.
A kertészkedés a kegyelem eszköze.
(May Sarton)
A permakultúrás kertek, bár átgondoltak és megtervezettek, mégis gyakran dolgoznak szeszélyes, kanyargós formákkal, mivel a természetben sem nagyon találkozunk egyenes vonalakkal, éles sarkokkal. Ezek a mintázatok (mint a spirálok, hullámvonalak, mandalaformák, áramvonalak, felhőformák) kellemesek a szemnek, de ökológiai funkciójuk is van a fenntartható kertekben. Ilyen a megnövelt szegélyhatás, amikor a zegzugos ösvények vagy hullámzó ágyásszélek sokkal hosszabb érintkezési felületet teremtenek a különböző mikroélőhelyek között, ami megnöveli a biodiverzitást, és több hasznos rovarnak és élőlénynek biztosít búvóhelyet. A kanyargós szintező árkok és utak lelassítják a lezúduló csapadékot, így a víz könnyebben beszivároghat a talajba. A szeszélyes formák – mint a kulcslyuk-ágyások vagy a fűszerspirálok – az esztétikai hatáson túl lehetővé teszik, hogy taposás nélkül elérjük az ültetési felületet, így egyetlen pontról kényelmesen ápolhatjuk a növényeket. De, egy fa körül kialakított, kör alakú vagy szabálytalan formájú ágyást is gondozni tudunk a talaj fölösleges tömörítése nélkül.
A kert természetességét fokozza, ha nemcsak vízszintesen törekszünk a változatosságra, de függőlegesen is, így a nemcsak szebbé tesszük a teret, de jobban ki is használjuk a lehetőségeket. Az erdőkertnek vagy élelemerdőnek hét szintjét különböztetik meg. A lombkoronaszinten vannak a legmagasabb fák (15 méter körül – ha ilyenek beférnek a kertünkbe): a szelídgesztenye, dió, eperfa. Ezután következnek az alacsonyabb fák (kb. 5–15 méter), amik elférnek a nagyobbak alatt, vagy a lombkoronájuk szélénél: alma, körte, kajszi, őszibarack, szilva, som, datolyaszilva, fanyarka, bodza. A cserjeszinten élnek a bogyós gyümölcsöt termő cserjék (áfonya, ribizli, egres, málna, szeder), és a mézelő és nitrogénmegkötő cserjék. A negyedik szint a lágyszárúaké: a fűszer- és zöldségnövényeké, virágoké. A talajtakarót azok a felszínen elterülő, alacsony növények alkotják, amik védik a földet a gyomoktól és a kiszáradástól: meténg, szagos müge, szamóca, lóbab, fehér lóhere, menta. Kúszó és indásnövények a szőlő, kivi, futóbab, amik kerítésre, törzsekre és ágakra kapaszkodva törekednek a fény felé. És a gyökérszinten élnek a gombák, gumók és gyökérzöldségek, és itt valósul meg az általunk nem nagyon észrevett, de mindenképp óvandó talajélet.
Ha ezeket a szinteket sikerül (többé-kevésbé) megteremteni a kertben, azzal nemcsak változatosabbá, élhetőbbé tesszük, de azt is biztosítjuk, hogy egész évben legyen betakarítható termés. Érdemes alkalmazni a kert megtervezéséhez, átalakításához a zónázást, eszerint amely növények gyakrabban kellenek a konyhában, azokat közelebb telepítjük, amik ritkábban szükségesek, azokat távolabb. Előnyös tájfajtákat, helyi viszonyokhoz szokott növényeket begyűjteni, és hibridek helyett szabad elvirágzású fajtákat termeszteni, amiknek a magját befoghatjuk és a következő évben elvethetjük. Célszerű erőteljes, egészséges növényekről magot gyűjteni, ugyanis az anyanövény a helyi viszonyokhoz (pl. a talajminőséghez, szárazsághoz) alkalmazkodó tulajdonságokat örökíti át, míg az idegen helyen kinevelt magok a helyi sajátosságokra értelemszerűen nem tudnak olyan jól reagálni. Lehet, hogy az általunk, vagy kertbarátaink által gyűjtött magokból nem szabványméretű és formájú termés lesz, viszont azon túl, hogy örömöt szerez minden saját termesztésű zöldség és gyümölcs, biztosan vegyszermentes lesz, és jó eséllyel frissebb, zamatosabb, mint amit boltban vennénk.
Mentsük a menthetőt – A közösség
Az ember annyit ér, amennyit a közösségért dolgozik.
(Wass Albert)
A permakultúra egyik alapelve az igazságos elosztás, illetve a felesleg továbbadása, vagyis a termény- és magtöbbletet, befőtteket, savanyúságot, vagy a palántákat, tősarjakat, szerszámokat érdemes a helyi kertbarátoknak felajánlani. Ez történhet jóindulatú gesztusként, ajándékképpen; de lehet csereberélni, illetve a cserét rendszerszerűvé tenni: önellátó csereközösségeket létrehozni. Léteznek már magbörze csoportok, a tájfajták és a vegyszermentes vetőmagok ingyenes cseréjére vagy továbbadására; és rendeznek palánta- és szerszámcsere napokat is.
De nemcsak fizikai javakat, hanem képességet, tapasztalatot és munkaerőt is meg lehet osztani (szívességbankok és kalákarendszer), amikor a közösség tagjai a kölcsönösség jegyében egymásnak segítenek: közös tóásás, mulcsozás, erdőkert-telepítés, de akár kiterjeszthető ez kisebb ’szolgáltatásokra’ is. Így sor kerülhet szívességalapon vagy csereképpen elutazás esetén kertgondozásra, gyermekvigyázásra, fodrászatra, bevásárlásra is, – a sor végteleníthető. A lényeg: az egymáshoz fordulás, a másik kisegítése, a kölcsönösség, egy nyertes-nyertes helyzet kialakítása.
A közösséget ajándékok és szívességek fűzik össze;
a pénz-alapú fizetett szolgáltatások hiányt és magányt okoznak.
(Charles Eisenstein)
A cserék lebonyolítására és egyben leegyszerűsítésére gyakran bevezetnek valami szimbolikus fizetőeszközt, pengőt, tallért, hogy összevethessék, nagyjából egy szintre hozhassák az adott–kapott értéket. De a legjobb, ha a cserealap a kölcsönös nagylelkűség, amelyben egyszerre valósul meg a felesleg megosztása, és a szükségletek együttműködésre épülő kielégítése. Ilyenkor jó, ha nem a mennyiség, hanem a minőség a mérce, vagyis szerencsés olyan minőségű árut, olyan segítséget vagy szolgáltatást adni, amilyet magunk is szívesen elfogadnánk, aminek örülnénk.
A permakultúra lényege a természet mintáira épülő, fenntartható emberi környezet kialakítása, vagyis olyan fajbarát élőhelyek létrehozása és fenntartása, ahol élni, dolgozni és gazdálkodni lehet és érdemes. Ehhez hozzátartozik a javak igazságos elosztása, ami megvalósítható a fogyasztás és a szükségletek korlátozásával, hiszen a Föld erőforrásai is végesek; és a felesleg visszaforgatásával. Felesleg lehet a megtermelt többlet, de nemcsak a termés, hanem az energia, pénz és tudás is visszajuttatható a rendszerbe, illetve megosztható másokkal. Tulajdonképpen a permakultúrás létezés alapja a gondoskodás a környező világról, és egymásról, a közösségről. Ebben a szellemben a megszerzett tudás, tapasztalat – a közösség közkincsei.
Úgy gondolom, a mai érdekvezérelt és profitorientált világban ez mindenképpen egy jó és előremutató irány. Talán az egyetlen irány, amit valóban érdemes követni. Ezért a fenti elveknek megfelelően igyekeztem magam is megosztani a Gyüttment Találkozón szerzett ismereteket. Amit kaptam, továbbadom. Álljon itt azok neve, akiknek előadásaiból és beszélgetéseiből okulhattam; és azon szervezetek, közösségek megnevezése, illetve internetes felületének linkje, amelyeket érdemes – további hasznos gondolatokért és ötletekért – a felvetett témák iránt érdeklődőknek felkeresni.
Az előadók, akiknek a mondanivalóját közvetítettem:
Balogh Péter (gazdálkodó geográfus, a Vízválasztó Mozgalom alapítója és elnöke), Víg Vitália (talajökológus), Szijártó Csilla (gazda, vízönellátó), Réder Ferenc (vegyészmérnök, okleveles biológusmérnök, szaktanácsadó), Szalai Marietta (RÉT és Terra Organica társalapító), Németh András (Vízőrző Mozgalom alapítója) Halupka Gábor (geológus, Püspökszilágyi projekt), Márkuly István (Életfa Permakultúra alapítója), Dzsida Gergely (csobánkapusztai vízőrző) Szabó András (vízőrző), Galanics Endre (Nógrád megyei Vízőrző), Berendi Nándor, biokertész, Márkuly István (permakultúra-tervező, tanácsadó), és Geoff Lawton (permakultúra-tervező, oktató, tanácsadó).Ajánlott irodalom:
gyuttmentfesztival.hu • https://megyesulet.hu/ • https://wwf.hu/ • https://permakultura.hu/ • https://viz-valaszto.hu/ • https://www.vizorzomozgalom.hu/ • https://hodterkep.hu/ • https://elofaluhalozat.hu/ • https://www.terravitka.com/ • https://mosolytanya.hu/ • https://www.teaagostyan.hu/ • https://termeszetvedelem.hu/ • https://www.facebook.com/patakrevitalizacio/?locale=hu_HU • https://www.facebook.com/p/Magfalva-61572913230798/ • https://www.youtube.com/@solyomasszony • https://www.instagram.com/szemiramisz.fuzfadom/?__d=1 • Holnap c. francia film
