top of page

Egy osztrák atyafi „besokallt”: az ORF antiszemitának nevezi a kormány koronapolitikájának bírálóit





Kedves Naplóm!


Tegnap hibát követtem el: leültem a tv elé és bekapcsoltam az ORF[1]-et. Ott egy dokumentumműsor ment, a „Végállomás: összeesküvés-elmélet“, és ez a dokumentumműsor arról szólt, hogy a koronapolitika elleni tüntetéseken résztvevő összes tüntetőre, úgyszólván, rá kell nyomni az összeesküvés-elmélet bélyegét. És egy része félelmetesen felbosszantott, hála Istennek, nem láttam az egészet, de ezt a részt meg kell nektek mutatnom, vagyis neked, kedves Naplóm. Nézzétek meg! Itt arról van szó, hogy most antiszemitizmussal vádolják a tüntetőket, mindegyre ezt lehet hallani a médiában. Hát hallgassuk meg, hogy mit mondott erről a műsorban egy antiszemitizmus-szakértő. (…) „A legkülönfélébb fogalmak vannak, amelyek oda-vissza kóvályognak, és jelenleg nagyon népszerűek, például » a globalisták«; megy a szóbeszéd »az új világrendről«, megy a szóbeszéd a »Great reset« – ről, a Világgazdasági Fórumról, a Bilderberg-csoportól, csupa ilyesmiről. Szóval nem kifejezetten a zsidókról van szó, de valójában úgy van ez, hogy az efféle összeesküvés-mendemondákat, amelyekben a zsidók szó szerint nem jelennek meg, strukturálisan antiszemitaként lehet értelmezni, és...“

Szóval... Hallottátok?! Hallottátok?! Szóval, a jelenlegi összeesküvés-mendemondák, melyek önmagukban nézve nem antiszemiták, nincsen antiszemita tartalmuk, mégis antiszemiták, ha úgy akarjuk, beléjük lehet érteni, mert mindaz, ami valamiképp összeesküvés-elmélet, strukturálisan nézve antiszemita. Hát már tényleg hányni kell attól, amit az ORF-nél leadnak; ez lenne hát az a leplezetlen tudósítás, melyre az újságíró rászánja magát, ahogy Armin Wolf[2] nem sokkal ezelőtt mondta, ha belefog valamibe? Szóval, azt kell mondanom, hogy az antiszemitizmus valami undorító dolog, ám különösen undorítónak tartom azt, ha mindenütt belemagyarázzák valamibe az antiszemitizmust. Véleményem szerint ugyanis azzal ártalmatlannak mutatják az antiszemitizmust, ha mindenütt bunkósbot-érvként, fegyverként használják, és beleviszik valamibe, mint itt is, ahol is egy szakértő gondoskodik erről, holott ezt, ugye, hivatalosan nem értelmezik antiszemitának. Ezt borzasztónak tartom. Az antiszemitizmus borzasztó, és úgy vélem, hogy az ilyesmi bagatellizálása… meg kell nekik ugyanis mondani, hogy ha arra gondolunk, milyen bűntetteket követtek el 80, 90, 100 évvel ezelőtt, és ha azt összehasonlítjuk [azzal, ami most van], és azt mondjuk, hogy ez hivatalosan nem antiszemitizmus, de valahogy bele lehet érteni, ez véleményem szerint bagatellizálás. Én úgy értékelem ezt az érvelést, hogy ez manapság nem érhet célba, mert az antiszemitizmust fegyverként használják.

Hát ennyit az ORF tárgyilagos, tényfeltáró újságírásáról. Hihetetlen! Végezetül szívesen megvitatnék veletek valamit, ami simán következik ebből, illetve egyáltalán nem is annyira sima ügy. Hogyan mondhatja le az ember az ORF előfizetését? Már van olyan tv-készülék, amelyből a vevőegységet kiszerelték – most nem tudom, hogy miként nevezik ezt (…) – de valaki egyszer megírta, hogy az ember maga ki tudja a tévéből ezt a dolgot szerelni. Van közületek valakinek erről összességében véve valamilyen hiteles tudása? (…) Hogyan lehet jogilag biztonságosan lemondani az ORF-et? (…)

Az ORF visszataszító médium. És arra kell gondolnom, hogy mi fizetjük. Az ORF-nek van oktatási megbízatása is. Ha a Standard[3] és a többiek az ideológiájukat fecsegik, hát tegyék, az mindazonáltal hülyeség, de az ORF-nek voltaképp más a feladata. És követtek el már hibákat az elmúlt hónapokban is, de ezt … elmondani sem tudom, hogy az ilyesmit mennyire undorítónak tartom. Közvetlenül azt mondja, hogy a Great reset stb. [hangoztatása] nem antiszemita, de strukturálisan mindegyik összeesküvés-ideológia valamiképp antiszemita, ezért lehet őket antiszemitizmusként értelmezni. Ez véleményem szerint [a valódi antiszemitizmus] bagatellizálása, és visszataszító, ha az antiszemitizmus [vádját] fegyverként használják. Ezért újból el kell mondani, hogy az ORF-től hánynom kell. Életem legnagyobb hibája, hogy bekapcsoltam. Legalábbis az előző napé ez volt.


Szilaj Csikó-fordítás



 

[1] Az osztrák közszolgálati rádió és televízió nevének rövidítése [2] Az ORF hírműsorainak egyik vezetője és kommentátora [3] Osztrák balliberális irányvonalú napilap

(Eredeti film elérhetősége: https://www.youtube.com/watch?v=-Vowlm6X6dU)






83 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page