VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Fronthelyzet – avagy lövésre lövés a válasz

Visszalőttünk, ami az erő szemében jóval túl az illetlenség határán – egyenesen bőszítő.


(...)


Nem véletlenül írta Miniszterelnök úr üzenete végére, hogy: KÉSZÜLJETEK!

Mi várható, ha nem álljuk meg a sarat 2022-ben?

Első lépcsőben a 2/3-os törvények és megkötöttségek egyszerű kikerülése, mely könnyen fog menni, hiszen ez már régi gyakorlat az EU-ban is. Másodikban a „B” listázás. Ezt már kimondták itthon és Amerikában egyaránt. Mindenkit koldusbotra juttatni, földönfutóvá tenni, aki a nemzeti ország rendszerében dolgozik/dolgozott.

(...)

Ezzel a fentebb felvázolt csődtömeggel együtt, illetve ezzel indokolva – megindul a magas kamatokkal adott, rövid lejáratú kölcsönök nyakló nélküli felvétele. A felvett pénz ugyanúgy nyomtalanul érkezik majd be és tűnik el, mint a 2010 előtt felvett pénzek, s ezért aztán szükségünk lesz a törzstőke visszafizetése nélküli örök kölcsönre éppúgy, mint a migránsok létfeltételeinek biztosítása érdekében felvett Soros hitelre, s még kezességet is fogunk vállalni a déli államok adósságaiért. Kettős kezességet. Egyik a most 750 milliárdos csomag felvételében való részvétel, másik, hogy bevonulunk az euró Augiász istállójába, ahol a kitakarítandó anyaggá válik minden vagyonunk, mint az történt Portugália, Spanyol és Olaszország, Görögország esetében.

Természetesen, az euró bevezetésére is azonnal alkalmassá válunk majd, mint volt az a NATO tagságunkkal, mikor jóformán egyetlen feltételnek se feleltünk meg, de kellett Taszár a vadászbombázók dekkolására. Az euró bevezetése azért sürgős, mert nagyon kellenének már az új valutaközösségi tagok, új donorok, akikre szintén lehet osztani a horribilissá felgyülemlett államadósságokat.

Ez alól a hatalmas trágyadomb alól már nem leszünk képesek előmászni. És ez ugyanolyan döghalált jelent a most Mészárosozó gondolattalanoknak is, mint a nemzetért aggódóknak.

Az ide összehordottak persze nem adhatják az egész látképet, pláne nem annak minden részletét, de az talán világosan látható belőle, hogy nehéz – nagyon nehéz lesz. Külön fejezetet követel annak taglalása, hogy milyen gazdasági, pénzügyi, politikai lehetőségeket zárna be és nyitna ki egy Unióból való kilépés, milyeneket a bennmaradás, de minden nagyszülő és szülő – Orbán-fóbiás, és Orbán-hívő – gondolja végig, milyen jövőt készít utódainak egyik vagy másik irányú döntésével.

Tovább a cikkhez

<