Gátlástalan háborús hiéna került a Bilderberg Csoport élére
- szilajcsiko
- 2024. dec. 28.
- 4 perc olvasás
A cikk forrása:
Szakács Árpád hírcsatornája, dec 27, 2024
Utánközlés a szerző hozzájárulásával
A titkosan működő társaság alkalmazkodik a világ kihívásaihoz és Trump visszatéréséhez
A Bilderberg Csoport mindig szoros kapcsolatban állt a hadiiparral és a titkosszolgálatokkal. A mostani vezetés milliárdokat keres mások meggyilkolásával. Ennek a “hagyománynak” a megerősítését jelzi Jens Stoltenberg volt NATO-vezér kinevezése a Bilderberg élére.

A világ egyik legbefolyásosabb titkosan működő szervezete, a Bilderberg Csoport, a napokban Jens Stoltenberget, a NATO korábbi vezetőjét nevezte ki társelnöknek. Stoltenberg személyében egy igazi háborús hiéna került a globális gazdasági elitet tömörítő klub élére, hiszen a NATO vezetőjeként kiemelt felelőssége van az USA-Ukrajna és Oroszország közötti háború kirobbantásában.

Stoltenberg már régóta szoros kapcsolatban állt a Bilderberg Csoport tevékenységével. Az első, titkos keretek között lezajlott találkozón 2002-ben vett részt, igaz akkor még norvég kormányfőként, mivel később nevezték ki a NATO élére, ahol főtitkárként is szoros kapcsolatot ápolt a társasággal.
Stoltenberget egyébként egy másik Bilderberg-veterán, a korábbi holland miniszterelnök, Mark Rutte váltotta a NATO élén.

Stoltenbergnek a NATO élén töltött hivatali idejét az Oroszország és Ukrajna-USA közötti konfliktus tette ki, amely nem sokkal hivatalba lépése előtt, 2014-ben kezdődött. Stoltenberg tevékenysége nemcsak a milliós nagyságrendű háborús áldozat miatt kiemelkedő, hanem azért is, mert jelentősen hozzájárult a fegyveripar bevételeinek a növeléséhez, amire büszkén azt mondta: ez “kollektív védelmünk legnagyobb megerősítése egy generáció óta”, és büszkén jegyezte meg, hogy “a védelmi kiadások a szövetség egészében emelkedő pályán vannak”. Hozzátette:
“Amióta a szövetségesek 2014-ben megállapodtak a védelmi beruházási ígéretben, az európai szövetségesek és Kanada további 350 milliárd dollárral többet költöttek a védelemre.”
Minderre szerinte a béke miatt van szükség, ugyanis
“a NATO közel 75 éve teszi lehetővé, hogy Európa és Észak-Amerika békében éljen.”
És milyen véletlen: a béke nevében elkövetett gyilkosságok legnagyobb haszonélvezői pont a Bilderberg Csoport vezetői. Az irányítóbizottságban helyett kapott a volt Google-főnök, Eric Schmidt, aki most egy kamikaze drónvállalat elindításával van elfoglalva, amely a jövedelmező ukrán piacot célozza meg. Szintén a vezetők között foglal helyet a svéd iparmágnás, Marcus Wallenberg, a Saab fegyveripari cég elnöke, amely 2024 első kilenc hónapjában 71%-kal növelte megrendeléseit, ami nagyrészt az Oroszországgal vívott háborúnak köszönhető.
A Bilderberg irányításában foglal helyet Peter Thiel, aki a hadiiparban hasító Anduril robotikai vállalatot és a Palantir nevű, virágzó megfigyelési és mesterséges intelligencia óriáscéget tulajdonolja. Alex Karpot, a Palantir vezérigazgatóját néhány éve szintén beválasztották a Bilderberg igazgatótanácsába. Karp azt állítja, hogy cége “felelős az ukrán célpontok nagy részéért”.

A titokzatos cég azzal keresi a kenyerét, hogy adatbányászati és elemző szoftvereket szállít kormányzati és bűnüldözési ügynökségeknek, például a Védelmi Minisztériumnak, az FBI-nak és a CIA-nak. Emellett mesterséges intelligencia modelleket biztosít a hadseregeknek, többek között Izrael és Ukrajna számára.
A Bilderberg mindig is szoros kapcsolatban állt a hadsereggel: alapítói között voltak a brit és amerikai hírszerzés magas rangú tagjai, és egy korábbi NATO-vezető, Lord Carrington 1990 és 1998 között elnökölt a csoportban.
Még az alapító elnök, Bernhard holland herceg szégyenteljes lemondásának is volt katonai vonatkozása: ő is belekeveredett az 1976-os Lockheed megvesztegetési botrányba. És sokatmondó, hogy a Bilderberg vitathatatlanul legdominánsabb alakja az elmúlt évtizedekben a nagy stratéga és háborús uszító Henry Kissinger volt, akit egyesek külpolitikai zseniként dicsértek, mások pedig tömeggyilkos háborús bűnösnek tekintettek.
A Bilderberg a diszkrét diplomáciából, az elit hálózatépítéséből és a hírszerzésből él: Sir John Sawers, az Egyesült Királyság titkosszolgálatának, az MI6-nek egykori vezetője is tagja a csoport irányítóbizottságának, és a CIA mostani vezetője, William Burns is Bilderberg-irányító volt, mielőtt hivatalba lépésekor diszkréten lemondott.
Stoltenberg érkezése azonban jelentős változást jelezhet. A Financial Times múlt havi számában Stoltenberg megjegyezte, hogy Trump “kampányretorikája jogos aggodalmakat keltett az európai biztonság iránti elkötelezettségével kapcsolatban”.

Mindezek mellett Stoltenberg tudja, hogy bármennyire is bonyolult a helyzet Trumppal, Peter Thielen keresztül van forródrótja a Fehér Házba: a leendő alelnök, JD Vance korábban Thielnek dolgozott a Mithril Capitalnál, és Thiel tech-hálózatának jó néhány tagja sorakozik a második Trump-kormányzat vezető pozícióiban.
De az amerikai kormányzathoz akkor is erős szálak fűznék a Bilderberget, ha Kamala Harris nyerte volna az elnöki széket. Karp, a Thiel Palantir vezérigazgatója például Kamala Harris nagy támogatója volt. Ha végignézünk a Bilderberg irányítóbizottságon, további érdekes nevek vannak a listán: Nadia Schadlow, Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadóhelyettese, illetve Stacey Abrams magas rangú demokrata politikus és aktivista.
Stoltenberg nem rejtette véka alá, hogy mit támogat továbbra is: még több fegyverkezés, még több háború. Igaz ezt így fogalmazta meg:
“Többet kell befektetnünk a védelembe”, hogy „emlékeztessük a következő kormányt, hogy a transzatlanti kapcsolat távolról sem teher, hanem kulcsfontosságú stratégiai eszköz a nagyhatalmi verseny korában.”
Tehát a Bilderberg csoportba meghívott nagy pénzemberek számíthatnak arra, hogy a katonai és védelmi beruházások továbbra is előnyt élveznek a globális hálózatrendszerben. Cél, hogy a háború folytatódjon, a szövetség erős maradjon, és milliárdok áramoljanak a fegyveripar mágnásaihoz. Hogy ennek hány millió halálos áldozata lesz, az már igazán lényegtelen.


















