top of page

Geert Vanden Bossche: Semmi sem volt annyira kiszámítható, mint a tömeges oltás káros következményei




Eredeti cikk:

„A legjobban védett emberek a COVID ellen jelenleg a nem beoltott emberek a magasan beoltott országokban!”



Geert Vanden Bossche a világjárvány kezdete óta az egyik első szakemberként fogalmazta meg azt a véleményét, hogy az oltási kampányok populáció-szintű végrehajtása az olyan gyorsan mutálódó vírusokkal szemben, amelyek a társadalomban aktuálisan tombolnak, életveszélyes lehet.


Bossche a problémát teljesen más megközelítésből közelítette meg, mint a többi szakember, már az oltási kampány kezdetétől. Sokan tartottak attól, hogy a vakcinák számos mellékhatást okozhatnak (okoztak is sajnos), azonban Bossche nem csak az oltások egyénre veszélyes hatásairól beszélt elsősorban – persze ezekről is – , hanem a vírus evolúciós oldaláról vizsgálta a problémát, és rámutatott arra, hogy az oltási kampány jelentős hatással lehet a vírus evolúciójára.


Bossche az elejétől fogva kiemelte, hogy az oltási kampány egy életveszélyes és még sosem látott mértékű populáció-szintű kísérlet, amelynek kimenetele már nem függ az emberektől. Ahogy ő fogalmazott, a vonat már elindult és megállíthatatlanul gördül tovább. Bossche szerint csak a természet képes helyreállítani az egyensúlyt az emberi immunitás és a vírus között. Azonban, ahogyan ő mint tudós is látja, mindez rengeteg emberi áldozattal fog járni.


Bossche mindent megtett annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára. Az álláspontját az összes illetékes hatóságnak megküldte már a legelején, és azt kérte, hogy ha bárki tudja cáfolni az állításait, tegye azt meg. Ha azonban nincs cáfolat, akkor a tömeges oltásokat azonnal le kell állítani az emberiség érdekében.


Egy részt kiemelek az interjújából:


“A világjárvány megértésében és értékelésében a legnagyobb hiányosság az immunológia szintjén mutatkozott meg, a vírus és természetesen az immunrendszerünk közötti immunológiai kölcsönhatások megértésében.

Nos, a természetes immunitás mindig jobb, mert van egy nagyon fontos összetevője, a veleszületett immunitás, amelyet ki lehet képezni, és amely a vírusterhelés nagy részét el fogja távolítani. Amire a vakcinák nem képesek, mert nem indukálják a sejtalapú veleszületett immunitást.

A természetes immunitás legfontosabb összetevője a veleszületett immunitás. Ez úgymond az immunvédelem első vonala. Ez minden immunológiai tankönyvben szerepel, hogy az immunvédelem első vonala nem specifikus. Nem specifikus egy adott kórokozóra.

Ez az egyik dolog. Ez egy hatalmas előny. A hátránya az, hogy a kapacitása meglehetősen korlátozott.

Tehát ezt egy hadsereggel összehasonlítva, a gyalogsághoz lehet hasonlítani, amely az ország határait felügyeli. De ők nem nagyon specializálódtak.

Tehát ha az ellenség, aki megpróbál beszivárogni az országba, nagyon-nagyon erős, a gyalogság ugyan kiiktat jónéhányat közülük, de nem mindenkit. Tehát néhány ilyen ellenség behatol, tudjátok, az immunvédelem első vonalán keresztül.

És akkor ott lesznek a különleges erők. Ezek a B- és a T-sejtek, amelyek aztán nagyon specifikusan képesek lesznek megölni vagy kiiktatni azokat az ellenségeket, amelyeknek sikerült legyőzniük az immunvédelem első vonalát.

De!

Ami nagyon-nagyon fontos, hogy ennek ellenére az immunvédelem első vonala kiiktatja például az ellenség 80%-át, a vírus 80%-át. Tehát ez azt jelenti, hogy a nagy vírusterhelést először a veleszületett immunitásotok eliminálja.

Amikor a vírus megjelent teljesen új volt, ahol nihil adaptív immunitás volt. És a lakosság 90%-a mégis védve volt biztosan a kórházi kezelés és a súlyos betegség ellen.

Minek volt ez köszönhető? Azokban az emberekben, ahol a veleszületett immunitás nagyon erős: gyerekek, fiatal és egészséges emberek. Ez elegendő volt. Olyan erős a védettségük, hogy még csak meg sem betegszenek.

Ezt láttuk a Wuhan törzsnél is az elején. Senki sem találkozott még ezzel a törzzsel, így a lakosság immunológiailag naivnak nevezhető volt. Ennek ellenére a lakosság 90%-a védett volt. A kisgyermekeknél még csak tüneteket sem észleltek. A fiatal és egészséges emberek talán megbetegedtek, eléggé felszínes tünetekkel, talán valamilyen felső légúti megbetegedéssel, de biztosan nem kerültek kórházba.

Tehát az immunrendszerük első védelmi vonala fantasztikus munkát végzett.

És ebből következően, amit nem nagyon értünk, bár ez egy 20 évvel ezelőtt publikált eredmény, és persze a vakcinológusokat nem érdekli ez a tudás, hogy a veleszületett immunitás akár edzhető is.

Tehát ez azt jelenti, hogy ha a rendszeresen, ha a gyalogság rendszeresen ki van téve ennek az ellenségnek, akkor a gyalogság egyre jobb és jobb lesz. És végül a gyalogság önmagában képes lesz az ellenséget visszatartani. Ez a veleszületett immunrendszer edzése.

Ennek az immunológia szempontjából az epigenetikus változásokhoz van köze, amelyek kialakulnak, és amelyek segítenek a nem specifikus ölősejteknek, a nem specifikus sejteknek, amelyek a veleszületett immunitás részét képezik, hogy sokkal jobb munkát végezzenek.

Ezt nevezzük a veleszületett immunrendszer edzésének.

Tehát amit a tréning tesz, az az, hogy ez az első reakció még gyorsabbá válik. Ez azt jelenti, hogy ha normális esetben a fertőzött sejtet két vagy három nap után elimináljuk, akkor most talán már egy nap után elimináljuk.

És ezért mondom mindig, hogy a legjobban védett emberek a SARS COVID 2 ellen jelenleg a nem beoltott emberek a magasan beoltott országokban.

Miért? Mert őket állandóan tréningezik. Mert a magasan beoltott populációkban hatalmas a vírus cirkulációja, és a nem beoltottakat képzik, képzik és képzik...”


Geert írt most ezzel kapcsolatban egy könyvet is, amely mindezt összefoglalja. Célja, hogy legalább dokumentálva legyen, hogy mindez a katasztrófa, amit bizonyos érdekek mentén véghez vittek, igen is előre látható volt, és így meg lehetett volna akadályozni...


Ahogy mondta:

„semmi sem volt annyira kiszámítható, mint a tömeges oltás káros következményei egy világjárvány idején...”





613 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page