Így NEM került LMBT-film az Ars Sacra Fesztiválra
Múlt héten értesültünk róla, hogy az Ars Sacra keresztény filmfesztivál homoszexuális örökbefogadásra érzékenyítő filmet tűzött a programjára.
Elértük, hogy ne vetítsék le a destruktív filmet, így most a liberális sajtó rajtunk köszörüli a nyelvét.
Jöjjenek a részletek:
Az Anyáim története film egy leszbikus pár gyermekhez jutását mutatja be a magyar örökbefogadási rendszeren keresztül, kifutása pedig az, hogy a „sötét” Magyarországról a két leszbikus nő az örökbefogadott kislánnyal Bécsbe költözik, ahol végre „összeházasodhatnak”.
Csapatunkat mélyen elszomorította a hír, főleg, hogy keresztény, katolikus hátterű rendezvényről van szó, ami idén a NEK-hez is csatlakozott, és aminek egyházi fővédnöke Erdő Péter bíboros úr.
Mivel egyre gyakrabban találkozunk (a nyugati országokban főleg) keresztény köntösbe bújtatott LMBT-érzékenyítéssel, amelyek persze mindig az úgynevezet „párbeszédre” hivatkozva jelennek meg, úgy éreztük, tennünk kell valamit…
Az LMBT-érzékenyítő filmet az Open Society Foundations támogatja, civil nagykövete pedig az LMBT- lobbista Pál Márton, a #családazcsalád kampány elindítója.
Miután felvettük a kapcsolatot az Ars Sacra vezetőségével, megosztva velük, hogy miért lenne botrányos a homoszexuális érzékenyítő film levetítése a keresztény programon, a szervezők bölcsen úgy döntöttek, hogy nem tartják meg a vetítést.
Felmerül az emberben, mégis, hogyan kerülhetett e keresztény filmfesztivál programjába a keresztény értékekkel összeegyeztethetetlen LMBTQ-lobbifilm.
Sajnos minden jel arra mutat, hogy Dér András zsűrielnöknek fontosabb volt a lánya, Dér Asia által rendezett LMBTQ-film támogatása, mint a rendezvény keresztény szellemiségének tiszteletben tartása. Erről az összeférhetetlenségről persze Dér András egy szót sem ejtett a kuratórium döntését kritizáló, a CitizenGO-t erőszakos fenyegetéssel vádoló írásában, amit az elmúlt órákban a liberális média apraja-nagyja átvett.
Dér András a következőkről ír:
1. „méltatlan támadás”, „petíciók és egyéb fenyegetések”
Valójában a CitizenGO nem indított petíciót, hanem pont a valódi párbeszéd fontossága miatt személyesen fordult a szervezőkhöz. Semmi nem történt néhány udvarias hangvételű telefonbeszélgetésen és levélváltáson kívül, amelyekben felhívtuk figyelmet arra, hogy a katolikus-keresztény rendezvény nem lehet tere a keresztény tanítással, és a gyermekek védelmével is ütköző LMBTQ-érzékenyítésnek.
Néhány részlet a leveleinkből:
2. „a napi politikát eddig elkerülő Ars Sacra fesztivált a petíciókkal és egyéb fenyegetésekkel sikerült belesodorni a politikába”,
írja továbbá a volt zsűrielnök, ugyanis a gyermekvédelmi törvényt hibáztatják a film elmaradásáért. A törvénynek azonban nem volt köze a kérésünkhöz, ellenkezőleg, azáltal, hogy a film bemutatását várták el az Ars Sacrától, a készítők próbáltak politikát vinni a fesztivál programjába.
Meglátásunk szerint a film egyértelműen egy keresztény- és természetellenes politikai-ideológiai lobbi kiszolgálója, ugyanis vállalt célja normalizálni a társadalomban a homoszexuális örökbefogadást.
Főszereplője, az egyik leszbikus nő Kaufer Virág, az LMP korábbi országgyűlési képviselője, és feltűnik benne a Párbeszéd elnöke, Szabó Tímea is. Szélsőségesek „mocskos b..ik” skandálása után közvetlenül kerültek bevágásra a miniszterelnök arról szóló mondatai, hogy Magyarország alkotmányos szabályozása szerint a házasság egy férfiból és egy nőből áll. A filmkészítők ezzel a dramaturgiai eszközzel azt a narratívát erősítették, hogy félelemkeltő a házasság megőrzése férfi és nő egységének. A filmet mindemellett Soros Nyílt Társadalom Alapítványa támogatja, civil nagykövete pedig az LMBT-lobbista Pál Márton, a #családazcsalád kampány elindítója.
3. „Akik most elégedetten hátradőltek győzelmük tudatában, azok vesztesek, mert erőszakkal nem lehet sem téríteni sem igét hirdetni”, olvassuk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusától.
Egyrészt, ahogy írtuk, szó sem volt semmiféle erőszakról. A kritikusait efféle vádakkal megbélyegző retorika viszont nagyon gyakran megjelenik az LMBT-lobbi kommunikációjában. Aki nem ért velük egyet, az kirekesztő, erőszakos, valamilyen fób, de legalábbis képtelen az együttérzésre.
Másrészt, ha már erőszak, érdemes észben tartanunk a Hittani Kongregáció megfontolásait a homoszexuálisok örökbefoadásáról:
„Gyermekeket örökbefogadással bevinni homoszexuális együttélésekbe erőszakot jelent e gyermekekkel szemben, abban az értelemben, hogy kihasználják kiszolgáltatottságukat azáltal, hogy olyan környezetbe helyezik őket, mely nem támogatja teljes emberi fejlődésüket.”
Hitünkért és annak megvédéséért nem fogunk elnézést kérni. Házasságról és családról nem fogunk vitát nyitni.
Köszönjük, hogy Önnel együtt küzdhetünk értékeink, családjaink, gyermekeink védelméért.
Üdvözlettel:
Schittl Eszter, Dr. Faragó Renáta és a CitizenGO csapata
U.i.: Figyelmébe ajánljuk Vágvölgyi Gergely témában írt cikkét a Mandineren:
Illetve a fentiekről szóló Facebook-bejegyzésünket: https://www.facebook.com/CitizenGOMagyar/posts/4316287881759229
Köszönjük, ha minél többen megosztják őket, ezzel támogatva az igazat, az értékest, a szentet.
Comments