top of page

Így zabálta fel a laposság az életünket

Alig néhány év alatt, a kényelem és a konformizmus csábításával az új technológiák és ideológiák ellaposították az életünket, miközben akarattal rendelkező egyénekből irányítható tömegek részévé váltunk. Alana Newhouse, a Tablet magazin főszerkesztője szerint „egyik intézmény esett el a másik után, aztán egész szektorok, például az újságírás, vetették magukat fintorgó elitek szűk bandáinak uralma alá, akik maguknak vindikálják azt a jogot, hogy megítéljék és irányítsák vélt alattvalóik életét”. Szemlénk!

Alana Newhouse (1976) a Tablet c. amerikai online magazin alapító-főszerkesztője. 2002-ben a Columbia Egyetemen szerzett újságíróként mesterdiplomát, majd a politikai stratégia világában helyezkedett el, később a The Forward zsidó közéleti újság vallásügyi riportere, kulturális újságírója, aztán a Nextbook, majd a Tablet főszerkesztője. Írásai jelentek már meg a The New York Times, a Washington Post, a Boston Globe és a Slate hasábjain is.

***

„A másfél napig tartó vajúdás alatt úgy hittem, valami nagyon nincs jól. Így éreztem akkor is, amikor először tartottam a kezemben, ahogy kényszeresen meggörnyedt a kezeim között” – meséli szülésének történetét írásának kezdetén Alana Newhouse. „A férjemnek és nekem három évre volt szükségünk, hogy rájöjjünk, valóban igazam volt aznap a szülőszobában. Fiunk sérült. És évekbe fog telni, mire meggyógyul” – fogalmaz.

Newhouse értetlenül állt azelőtt, hogy férje és ő orvos szüleikkel, riporteri és kutatói tapasztalatukkal, egészségbiztosításukkal, az ország legjobb egészségügyi ellátásához való hozzáférésükkel együtt is csak évek múltán tudtak minderre rájönni – és akkor is csak a véletlennek köszönhetően. Leültek ezért beszélgetni Norman Doidge-dzsel, a pszichiáterrel, akinek könyvében ráismertek fiuk betegségére, és megkérdezték tőle, miért van ez.


Doidge doktor így válaszolt: „Még mindig sok jó ember van az egészségügyben, de az amerikai egészségügyi rendszer mélyen romlott. Ha ránézel az orvosi hibák arányára – ez ma az USÁ-ban a harmadik leggyakoribb halálozási ok –, a túlgyógyszerezésre, a függőség kialakítására, a gyors megoldást kereső mentalitásra, a szegények ellátásának elmaradására, a sürgősségiről való betegfelvétel kvótáira, a felesleges műtétekre, a betegség árucikké tételére, a mellékhatások pénzzé tételére, a nagy gyógyszercégek által finanszírozott folyóiratokban működtetett referálórendszerre, az orvosok és nővérek egészségének tönkretételére… Alana, nem az az egyedülálló itt, hogy annyi zsákutcába futottatok bele, hanem az, hogy egyáltalán kijöttetek belőlük.”


A doktor azonban vissza is kérdezett: „Hogy lehet az, hogy az újságcikkekből, amit olvasok, nagyon sok szemétnek tűnik?”


Newhouse-nak itt esett le a tantusz.


„Ha az egészségügy velejéig romlott, ahogy Norman mondta, és a média jóvátehetetlenül elromlott, amit jól tudunk… Akkor Amerikában minden rossz? Rossz az oktatás? A lakhatás? A mezőgazdaság? A városok? Rossz a vallás? Minden rossz” – fogalmazza meg tézisét a szerző.


(...)

 

69 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page