John F. Kennedy hatvan éve: „Olyan békéről beszélek, amely a földi életet élhetővé teszi”

Vukics Ferenc jegyzete

„Az emberiségnek véget kell vetnie a háborúnak, különben a háború vet véget az emberiségnek.” – John F. Kennedy

60 éve, hogy John F. Kennedy amerikai elnök a washingtoni American University kampusán tartott ünnepi beszédében éles kritikát fogalmazott meg a hidegháborúról és szorgalmazóinak gondolkodásmódjáról. Kifejtette benne az elképzelését arról, hogy milyen lehet a béke a nukleáris korszakban.

"Milyen békét akarunk elérni?" – kérdezte. "Nem egy Pax Americana-t, amelyet az amerikai háborús fegyverek kényszerítenek a világra. Nem a sír békéjét vagy a rabszolgák biztonságát. Én valódi békéről beszélek, olyan békéről, amely a földi életet élhetővé teszi, amely lehetővé teszi az emberek és a nemzetek számára, hogy növekedjenek, reménykedjenek és jobb életet építsenek gyermekeiknek – nem pusztán békét az amerikaiaknak, hanem békét minden embernek és nőnek – nem pusztán békét a mi időnkben, hanem békét minden időkre." – mondta.

Kennedy számára a nukleáris háború kísértete a kubai rakétaválság során meglehetősen közel került, és elengedhetetlenné tette a szovjet ellenféllel való békére való törekvést. Ez azonban a fiatal elnököt szembe állította – talán végzetesen is – saját nemzetbiztonsági-katonai-hírszerzési intézményével.

Ennek ellenére Kennedy közvetlenül az amerikai nép elé vitte a józan, racionális és mindenekelőtt etikus hidegháborús politika mellett szóló érveit.

"Én a békéről beszélek – mondta Kennedy –, mint a józan emberek szükséges, ésszerű céljáról. Tisztában vagyok vele, hogy a békére való törekvés nem olyan drámai, mint a háborúra való törekvés – és gyakran süket fülekre találnak az aggódó szavai. De nincs sürgetőbb feladatunk".

És elnöksége során Kennedy – a Pentagon és a CIA nagy megdöbbenésére – egy igen valószínűtlen partnerre talált ebben a törekvésben, Nyikita Hruscsov szovjet vezetőre. Egy sor amerikai-szovjet válság (a Disznó-öböl, a bécsi csúcstalálkozó és a berlini válság) során Kennedy és Hruscsov között olyan kapcsolat alakult ki, amely a kubai rakétaválság idején segített elhárítani az apokalipszist. A válságot követően pedig mindketten elkezdtek dolgozni a nukleáris kísérletek betiltásáról szóló szerződésen.

Kennedy felismerte, hogy a haladás feltétele, hogy úgy lássuk a másikat, ahogyan azt szeretnénk, hogy minket lássanak, más szóval, hogy empátiát tanúsítsunk.

"Egyetlen kormány vagy társadalmi rendszer sem olyan gonosz – mondta Kennedy –. hogy az embereit erénytelennek kelljen tekinteni".

"Ne legyünk tehát vakok a különbözőségeinkkel szemben, de irányítsuk a figyelmet közös érdekeinkre és azokra az eszközökre is, amelyekkel ezek a különbségek feloldhatók. És ha már most nem tudunk véget vetni a nézeteltéréseinknek, legalább segíthetünk abban, hogy a világot biztonságossá tegyük a sokféleség számára. Mert végső soron a legalapvetőbb közös kapocs az, hogy mindannyian ezen a kis bolygón élünk. Mindannyian ugyanazt a levegőt szívjuk. Mindannyian a gyermekeink jövőjét dédelgetjük. És mindannyian halandók vagyunk."

A jelenlegi válság során az ilyen jellegű gondolkodásmód hiányzik a nyugati szövetségesek fővárosainak döntéshozó központjaiból.

Kennedy beszéde fontos vádpontja annak, hogy a legutóbbi demokrata kormányok mennyire rossz irányba haladtak a figyelmeztetés óta eltelt évtizedekben.

Nem feledkezünk meg arról, hogy az amerikai kormányzat elmulasztotta a háború megelőzésére és befejezésére szolgáló diplomáciai eljárásokat használni.

A volt amerikai elnök szerint „nem azért vagyunk itt, hogy átkozzuk a sötétséget, hanem hogy meggyújtsuk azt a gyertyát, ami irányíthat bennünket a sötétségen keresztül egy biztonságos és józan jövőbe”.

Csak remélni lehet, hogy Kennedy elnök hat évtizeddel ezelőtt elhangzott üzenetét az új nemzedékek megértik és azt követően a történelemkönyvekbe illesztik, hogy alapvetően alakítsa a további generációk gondolkodásmódját a béke és az emberi együttélés lényegéről.