Ki a fasiszta? Történelemkönyveink súlyos hiányossága... (Czobor Imre jegyzete)
- szilajcsiko
- febr. 15.
- 2 perc olvasás
Az olvasók, hozzászólásaik szerint megdöbbentek, méltatlankodtak, amikor a Mandiner Martin Ethelwolf nyomán „A trumpizmusra jobban illik Dimitrov fasizmus-meghatározása, mint a fasizmusra” címmel tett közzé egy írást.(1)
1972-ben, nyolcadikos történelem könyvemben az volt olvasható, hogy a fasizmus fogalmát Georgi Dimitrov elvtárs, a Bolgár Kommunista Párt főtitkára (filozófus), határozta meg. Eszerint pedig
„A fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája.”
Csodálkoztam is, miért „horthyfasisztáztak” az ünnepi megemlékezéseken, mikor előzőleg azt írták a tankönyvemben, hogy a Horthy-korszak irredenta, revizionista volt, nem sok köze volt a finánctőkéhez.
1976-ban érettségiztem. Történelemkönyvemben ekkor már mást írtak.
A jelenleg is közforgalomban lévő, homályosan semmitmondó, bárkire ráhúzható fasizmus fogalmat, melyet azóta is többen, többször próbáltak „időszerűvé tenni”.
Ekkor is csodálkoztam, mert nem értettem a dolgot. Miért írták át a történelemkönyveket a szocializmus folyamatos építésének közepette?
Úgy gondoltam, legjobb lenne Mussolini meghatározását megismerni, merthogy mégiscsak az ő nevéhez kapcsolják a fogalmat. Sehol sem találtam, és azóta sem nagyon ismerhető meg. Az úgynevezett rendszerváltást követően találtam tőle mégis egy idézetet.
A Duce szerint „a fasizmust inkább korporatizmusnak kellene nevezni, mert a korporációk és az államhatalom együttműködését, szoros összefonódását célozza.”
Dimitrov és Mussolini tehát ugyanarról beszéltek, csak ellenkező oldalról közelítve!
Dimitrov szerint a korporációk és az államhatalom összefonódása azért rossz, mert terrorista diktatúrához vezet. Mussolini szerint a korporációk és az államhatalom összefonódása azért jó, mert olyan gazdasági fejlődést eredményez, mint amely az olasz fasizmus időszakában Itáliában történt.
Magyarországon a Kádár-korszak gazdasági irányításának és tervezésének átfogó reformjaként az új gazdasági mechanizmust 1968 január 1-jén vezették be, de sikertelensége miatt a 70-es évek elejére csendesen elhalt, visszarendeződés történt. Mint arról az akkoriban a Pénzügyminisztériumban vezető beosztásokban dolgozó Medgyessy Péter is beszámolt, a „vezető elit” akkor már tudta, hogy a gazdaság a marxista, szocialista elvek szerint sokáig nem működtethető.
Hogy a hatalmat fenntarthassák, Fekete János MNB alelnök hathatós közreműködésével nagy összegű hitelt vettek fel ‒ kitől mástól, hát a nemzetközi finánctőkésektől.
(Megjegyzem, MNB alelnöki megbízatása mellett 1982-től 1988-ig Fekete János a Nemzetközi Valutaalap magyarországi kormányzójának tisztét is betöltötte.)
Bogár László a Magyar Hírlapban írta, a nagy összegű hitel felvételét követően emberei megkérdezték Kádárt: Mi lesz ezután?
Kádár János azt mondta: „Eddig errefele szolgáltunk, ezután arrafele fogunk!”
Mi következik ebből?
A hetvenes évek közepén a bennfentesek már tudták, hogy Magyarországon „rendszerváltás” lesz.
Tudták, kik is vannak „arrafele”, ezért átírták a történelemkönyveket (is). Egy jó darabig még börtönbe zárogatták az okvetetlenkedőket, a háttérben pedig építették a külső kapcsolatokat, készültek a rendszerváltásnak nevezett módszerváltásra. Érdemes Dr Borvendég Zsuzsanna írásait tanulmányozni.
Tudjuk, a történelmet mindig a győztesek írják. Megkérdezem tehát a történelemtanárokat, miért nincs benn a tankönyvekben
a mohácsi vésznél az itáliai bankházak szerepe,
a reformációnál a Medici és Fugger bankházak szerepe,
az 1848-49-es szabadságharc elvesztésében a Rotschild bankház szerepe,
a 2006 októberi történésekben a „nemzetközi finánctőke” szerepe?
Továbbá megkérdezem: A jövőbeni tankönyvek az orosz-ukrán háborúnál meg fogják említeni a Black Rock, és hasonló befektetési alapok, a korporációk szerepét?
S végezetül megkérdezem: Ki a fasiszta?
A banki ismeretek mélyítése végett ajánlom Tallián Hédi, Dr Richard A. Wernerrel készített interjúját. (2)
