top of page

Magyarok Világszövetsége: Meg kell akadályozni a WHO kormányok feletti működését – levél Ádernek






Az Egészségügyi Világszervezet égisze alatt lopakodó háttérhatalmi diktatúrát leleplező MVSZ-sajtótájékoztató felvételét törölte a YouTube. Az emberiség életéről van szó! Tiltakozni kell.

A sajtótájékoztatón Patrubány Miklós említette, hogy az ITPPP ügyében levelet írt Magyarország legfőbb közjogi méltóságainak és az érintett szakminisztereknek, haladéktalanul cselekvésüket kérve. Egyelőre egyikük sem jelzett vissza.

Alább közzétesszük az MVSZ elnökének Áder János köztársasági elnökhöz írt levelét.



Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Magyarok Világszövetsége március 1-jén, az ITPPP kormányközi tárgyaló bizottsága megalakulásának napján.


A sajtótájékoztató résztvevői a WHO által szorgalmazott, számára az országok életébe pandémia esetén kormányok fölötti közvetlen beavatkozási lehetőséget nyújtó nemzetközi szerződést lopakodó háttérhatalmi kísérletnek nevezték arra, hogy hivatalossá tegye kormányok fölötti működését.

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke egy nappal korábban levelet küldött Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kásler Miklós, az EMMI minisztere és Szijjártó Péter külügyminiszter részére, jelezve, hogy sem az Alaptörvény, sem Magyarország történeti alkotmánya nem teszik lehetővé az ország szuverenitásának ilyen mértékű feladását. Kérte, hogy a magyar állam vezetői már az ITPPP-bizottság alakulásának napján tegyék egyértelművé, hogy ez a szándék Magyarország számára elfogadhatatlan.

Az ukrajnai háborúról szólva Patrubány Miklós kárhoztatta Németország kormányát azért, hogy fegyvereket küld Oroszország ellen egy zajló háborúba. Ma az orosz nemzettudat legfontosabb összetartó eleme a második világháborúban a náci Németország fölött aratott diadal tudata. A német agresszió 27 millió életet követelt a Szovjetunióban, és ezt az agresszornak soha sem bocsátják meg. Félő, hogy ez a német lépés kiterjeszti a jelenleg csak Ukrajnában zajló háborút, és könnyen elvezethet a harmadik világháborúhoz. Ebben a senki által nem kívánt helyzetben ismét Németország lesz a háború kirobbantójaként elkönyvelve, mint történt az már kétszer a XX. században – mondta az MVSZ elnöke, hogy ezek egy „németbarát” ember intelmei, akit az élet – értsd a kommunizmus – arra kényszerített, hogy székely-magyar ember létére idegenben, Erdély egyik szász városában éljen, és mindvégig német iskolába járjon.

A sajtótájékoztatón részt vett dr. Pócs Alfréd, az MVSZ koronavírus ügyi szószólója, aki nyomatékkal kérte, hogy Magyarország lépjen ki a WHO-ból. Továbbá dr. Tamasi József, az Orvosok a Tisztánlátásért képviselője, dr. Papp Lehel György orvos, volt országgyűlési képviselő, korábban az Interparlamentáris Unió magyar küldöttségének a vezetője és Dr. Papp Éva, ausztráliai kutató, aki az ITPPP-ügyben a vészharagot elsőként kongatta meg.

A sajtótájékoztató felvétele igen halkra sikerült, amiért mindenki elnézését kérjük.


Itt tekinthető meg: https://youtu.be/LaoD2PQyngo





 
 
 

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page