top of page

Mi is az a WHO – és az új pandémia-szerződés? Az egyes országok szuverenitása kerül veszélybe













Az Európai Unió (EU) és számos más tagállam azt szorgalmazza, hogy egy "a pandémiára való felkészültségről és reagálásról szóló globális keretegyezmény" szülessen. Az új szerződés támogatói szerint a COVID-19 világjárvány mindenütt pusztított, és a kormányok kétségbeesetten cselekedni akarnak. "Addig kell ütni a vasat, amíg meleg" – mondják. Az egyezmény ütemezése a tervek szerint:

  1. 2022. augusztus 21-re elkészül a megállapodástervezet és elkezdődnek az erről folyó tárgyalások.

  2. 2023-ban a 76. WHO közgyűlésre elkészül a megállapodástervezet elfogadásáról szóló beszámoló.

  3. 2024. május: a WHO 77. közgyűlésén előterjesztik az egyezmény elfogadására vonatkozó javaslatot.

A szerződés megkötésének indokaként az EU hivatalos oldala szerint az szolgál, hogy a Covid19-világjárvány globális kihívást jelent: az egyes kormányok vagy intézmények egyedül nem képesek megbirkózni a jövőbeli világjárványok jelentette fenyegetéssel.

Egy egyezmény, megállapodás vagy más nemzetközi okmány a nemzetközi jog értelmében jogilag kötelező erejű.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) keretében elfogadandó, a világjárványok megelőzéséről, illetve a világjárványokra való felkészültségről és reagálásról szóló megállapodás az EU indokolása szerint segítene megerősíteni a nemzeti, regionális és globális kapacitásokat, és ezáltal reziliensebbé tenné a világ országait a jövőbeli világjárványokkal szemben.


Gyakorlatilag tehát az egyezményt aláíró országok a szuverenitásuk jelentős részét átadják a WHO részére.

A WHO által megbízott három bizottság – az IHR Felülvizsgálati Bizottság (IRC), a Független Felügyeleti és Tanácsadó Bizottság (IOAC) és a Pandémiára való felkészültséggel és reagálással foglalkozó független testület (IPPPR) – is előterjesztette ajánlásait. Támogatják egy új pandémiás szerződés létrehozását.

2021. májusa második hetében az EU kérte India támogatását a szerződéshez, amelyre India eddig nem válaszolt. Bár az USA, Brazília és Oroszország megpróbálta elodázni a tárgyalásokat, mégis kifejezték szándékukat, hogy a bizottsági jelentések áttanulmányozása után, egy későbbi szakaszban tárgyalnának a kérdésről. India eddig hallgatott.


Nincs olyan rendezetlen jogkérdés, ami indokolja az új szerződés megkötését

A WHO alapszabályának 2. cikke g) pontja szerint a szervezet "ösztönzi és előmozdítja a járványos, endémiás és egyéb betegségek felszámolására irányuló tevékenységeket". Ezt a megbízatást a 2005-ös Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (IHR) erősíti meg, amelyet a WHO Alkotmányának 21. cikke alapján fogadtak el a betegségek nemzetközi terjedésének megakadályozása érdekében.

A WHO főigazgatója, aki jelenleg Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, felhatalmazással rendelkezik arra, hogy meghatározza és kihirdesse a "nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetet", és nemzetközileg összehangolt válaszlépéseket kezdeményezzen. Más nemzetközi jogi eszközökhöz képest az IHR fejlettebb, mivel a WHO általi elfogadásával ez a rendelkezés a tagállamok számára kötelező érvényűvé válik – kivéve, ha egy tagállam kifejezetten elutasítja azt az előírt határidőn belül.

(...)

A WHO 2030-ra szeretné a világ lakosságát beoltani a létező összes, szerintük veszélyesnek minősített fertőző betegséggel szemben, a Vakcinázási Agenda nevet adták a programnak.

Ebben a helyzetben Magyarország nem lehet csendes megfigyelő. Határozottan elleneznie kell az új szerződésre vonatkozó javaslatot.


 


511 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page