top of page

Mindennapi szemezgetésünk (12:57) 2022.08.31.




Ez sem “konteó” már: Tudományosan bizonyított, hogy a COVID19-vakcinák, nem védőoltások, hanem veszélyes méreginjekciók: Tudósok leplezik le a világra szabadított COVID-terrort, ami a tudomány szintjén is hazugságnak bizonyult Egy nemzetközi tudóscsoport megállapította, hogy a Covid-injekciók tizenkét “márkája” tartalmaz hidrogélt és csökkentett grafén-oxidot. Poornima Wagh egy 18 tudósból álló csoport tagja, 7 országból, akik 2305 Covid-oltóanyag-mintát elemeztek tizenkét különböző márkától. Csütörtökön Scamdemic sorozatának 3. részében vitatta meg eredményeiket a Regis Tremblay által szervezett Global Conversations podcastban. Döbbenetes és ugyanakkor elképesztő tanulmányt közölt az a nemzetközi kutatócsoport, mely tagjai több országban elemezték, mit is tartalmaznak a COVID 19 szérumok, a védőoltásnak mondott, valójában emberirtásra, népirtásra kifejlesztett szerek. Mert a leközölt kutatási eredmények, analízisek vetületében ez egyértelműen kijelenthető, hogy a hamis pandémia örve alatt, az emberek millióinak nem is adhattak védőoltást, ugyanis egy sosem izolált vírusra nehéz lett volna bármilyen védőoltást adni, azonban az emberek millióinak beadtak egy olyan vegyi mérget, mely összetevői most egyértelműen igazolják: TUDATOS, ÉVEKKEL EZELŐTT MEGTERVEZETT NÉPIRTÁSRA, A LAKOSSÁG CSÖKKENTÉSÉNEK OLTÁS ÁLTALI MEGVALÓSÍTÁSÁRA TÖREKEDTEK MINDAZOK, AKIK EGY VILÁGJÁRVÁNYT HAZUDVA BELEKÉNYSZERÍTETTÉK A KORMÁNYOK SEGÍTSÉGÉVEL AZ EMBEREKBE AZ ÉVEK ÓTA ELŐKÉSZÍTETT MÉREGINJEKCIÓKAT. Bizonyítást nyert a nemzetközi kutatócsoport által: NINCS COVID19-et okozó SARS COV 2 vírus. !!! Mivel nincs vírus, ezért NINCS SPIKE PROTEIN. A Spike fehérje FIKCIÓ, amelyet SZÁMÍTÓGÉPEN állítanak elő. A VALÓSÁGBAN NEM LÉTEZIK. AZ EGÉSZ PCR TESZTELÉSES ŐRÜLET HAZUGSÁG. SEMMI KÖZE NEM LEHET SEMMILYEN LÉGÚTI FERTŐZÉS MIATTI JÁRVÁNYHOZ. (…)


Csődközelben a bécsi áramszolgáltató, azt sem tudják, mennyi pénz hiányzik Hatmilliárd eurót kért az osztrák kormánytól a Wien Energie, különben kizárhatják az áramtőzsdéről. A fenntartható áramtermelés mintaországát, Ausztriát is utolérte az energiaválság: Peter Hanke bécsi szociáldemokrata pénzügyi tanácsos hétfőn kora délután levélben kért az osztrák pénzügyminisztériumtól hatmilliárd euró segítséget, hogy a cég továbbra is vásárolhasson az európai áramtőzsdén, írja a Handelsblatt. (…) Bécsben szeptember elsejével lesz 24 százalékos áram- és 50 százalékos gázáremelés.


Schmidt Mária: I love Gorbacsov A rettegett szovjet birodalom élére emberarcú vezető állt. És akart valamit. Azt hitte, abban bízott, hogy a kommunista rendszer megreformálható, sőt azt remélte, hogy majd ő lesz az, aki megreformálja, vagyis modernizálja az egyre palástolhatatlanabb működési zavarokkal küszködő Szovjetuniót – írja a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Szovjetunió egykori elnökének emlékére. Schmidt Mária, a Szovjetunió egykori elnökének, utolsó kommunista pártfőtitkárnak, Mihail Gorbacsovnak halálhírére reagált egykori dolgozatának felidézésvel. A Széchenyi-díjas történész úgy emlékezik vissza, hogy “1985-ben jött Gorbacsov, és megkezdődött a visszaszámlálás.” Először csak új kifejezések terjedtek el: glasznoszty és peresztrojka. De kit érdekelt? Mindenkinek a könyökén jöttek ki a Szovjetunióból kiinduló újabb és újabb jelszavak, „sztahanovista” mozgalmak. Aztán egyszer csak megértettük, hogy itt és most másról van szó – írja Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója kiemelte: Gorbacsov és felesége, Rajsza beteljesítették a nyugati baloldali értelmiségiek legszebb reményeit. Ők ugyanis már évtizedek óta az emberarcú kommunista reformerre vártak. Gorbacsov az ő sztárjuk lett. Nálunk idehaza – és talán más volt szocialista országokban is így történt – az értelmiséget a Gorbacsov-jelenséghez való viszony úgy rendezte át, mint a vasreszeléket a mágnes két pólusa.


La Repubblica: Összeomlott a hagyományos családmodell Az olasz napilap szerdai számában arról ír, hogy vesztes csata lett a családtámogatás. A La Repubblica úgy fogalmaz, összeomlott a hagyományos családmodell, amely állításuk szerint vesztes csatává vált. A baloldali napilap a Istat adatai alapján állítja mindezt, mely szerint Olaszországban 8,5 millió ember él egyedül, 32,5 százalékuk egy szülőből és egy gyermekből álló háztartás, míg a hagyományos családok aránya csak 33 százalék, ami azt mutatja, hogy megerősödtek az együttélés új formái. A lap megjegyzi, megváltozott a társadalom és diszkriminatív lenne csak férfi-nő kapcsolatokról beszélni olyan családokkal szemben, amelyek nem hagyományosak, vagy azokkal szemben, akik úgy döntöttek, hogy nem vállalnak gyereket, vagy esetleg azonos nemű partnerrel vannak együtt. A portál szerint elavult a hagyományos család, sőt, a statisztikákra hivatkozva megjegyzik, ezek a családok kisebbségben vannak már. A baloldali napilap ezután hazánkról ír, és szerintük a magyarországi családtámogatások csak csapdák. „Ha az a logika, hogy minél több gyereket vállal és minél több juttatásban részesül egy nő, akkor a női emancipáció egész útja összeomlik”


Antiszemitizmus vagy művészet? – botrányba fulladt egy németországi kiállítás Az indonéz művészek nem értik, mi a baj a pajeszos, görbe orrú SS-tiszt ábrázolásával; a németek meg nem értik, hogy mit nem lehet ezen érteni. Kis német Kulturkampf, ami végigkísérte 2022 nyarát. Németországban az idei nyár túlnyomórészt az energiaválság és az ukrajnai háború cseppet sem szívderítő kilátásairól szólt – de a jó öreg németes-kultúrharcos botrányokból is jutott egy erős ügy erre a nyárra – és hol van még a vége! Történt ugyanis, hogy idén június 18-án megnyitották a hesseni Kasselban a documenta kortárs művészeti kiállítást, aminek a művészeti vezetésével az indonéz Ruangrupa kollektívát bízták meg…


A Rockefeller Alapítvány azt szeretné, ha a viselkedéskutatók meggyőzőbb COVID oltási narratívákat nyújtanának Egy újabb jeleként annak, hogy a globalista intézmények oltási programja nem volt olyan sikeres, mint ahogyan azt eredetileg remélték, a Rockefeller Alapítvány (más nonprofit szervezetekkel együtt) dollármilliókat pumpált egy viselkedéstudományi projektbe, hogy kiderítse, miért utasítják el világszerte az emberek nagy csoportjai a vakcinát. A Mercury Project viselkedéskutatók kollektívája, amelyet a Social Science Research Council (SSRC), a globalista szervezetektől és kormányoktól jelentős támogatásban részesülő csoport hozott létre. Alapvető szándékai azonban úgy tűnik, hogy a viselkedés-, és tömegpszichológiai elemek felhasználásával a védőoltás elutasításával szembeni globális ellenállás leküzdésére összpontosítanak.


A NOVAVAX ÉS A FELTÖREKVŐ BIO-MEGOLDÁSOK: HOGYAN KAPCSOLÓDNAK A COVID, A LÉPFENE ÉS A HIMLŐ ELLENI VAKCINA GYÁRTÓI EGY VILÁGMÉRETŰ MAFFIAHÁLÓZATHOZ?




850 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page