Mindennapi szemezgetésünk (18:39) 2021.10.19.
A Földközi-tengeri Kréta szigetén, Görögországban talált lábnyomokat több mint hatmillió évvel ezelőttre datálták. Ezek a lábnyomok váltak a legrégebbi, eddig emberiség előtti időkre datált lábnyomok – derül ki a Scientific Reports című szakfolyóiratban közzétett új tanulmányból (...)
Deborah Conrad, egy kórházi orvos asszisztense a járvány frontvonalán felszólal, hogy a kórháza elhanyagolja és teljesen figyelmen kívül hagyja a Covid oltás által okozott károk bejelentését a VAERS-nek.
A mondhatni meglepően alacsony fertőzöttséget kimutató kutatást eredetileg a New England Journal of Medicine-be szánták, az amerikai orvostani lap azonban visszautasította azzal az indokkal, hogy „számukra érdekesebbek voltak azon országokból származó tudományos eredmények, ahol az első hullám idején milliós nagyságrendben fordultak elő megbetegedések”. Magyarországon az első hullám idején viszonylag kevés volt a beteg a súlyosan érintett térségekhez képest.
Dr. Harries azt is elmondta az oktatási szakszervezetek által javasolt biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban, hogy az iskolai maszkviselés semmiképpen sem a legfontosabb elem a Covid intézkedések listáján.
Vattay Gábor problémaként említette, hogy itthon hallgatnak arról, hogy mennyi az oltottak és az oltatlanok száma a kórházakban. Elmondása szerint a világon mindenütt annyi oltott van a kórházakban, mint oltatlan.
A New York-i önkormányzat megszavazta hétfőn, hogy eltávolítják az épületéből Thomas Jeffersonnak, az Egyesült Államok egyik alapító atyjának, a függetlenségi nyilatkozat fő megalkotójának a szobrát amiatt, hogy rabszolgatartó volt. A szobor több mint száz éven át állt a polgármesteri hivatal csarnokában.
Polgári tiltakozásra toborozzák a magyar állampolgárokat Budapesten: Módosítás nélkül adjuk közzé a hozzánk eljuttatott közleményt.
"A gyerekek ülnek a számítógép előtt, ülnek a mobiltelefonjukkal, ahelyett, hogy normálisan fejlődnének, sportolnának, ahogy normálisan kellene" – mondta az egyik demonstráló.
Október 15. péntek óta minden dolgozótól kérik az un. Greenpass oltási igazolást. Ennek hiányában be sem léphet a munkahelyére. Vagy elvárják tőle, hogy 2 naponta negatív tesztet készíttessen a saját költségére.
A tüntetők blokkolták Trieszt kikötőjét, de a legfontosabb tevékenységek folyamatosan működhettek.
"A Törvény ezt nem engedi meg!", írja a spanyol OKDiario: "A szakértők szerint teljesen egyértelmű, hogy Spanyolország NEM fogja kérni a Covid-igazolványt a dolgozóktól, azért, hogy bemehessenek dolgozni, mivel ez alapvető emberi jogokat sértene, továbbá pereskedések lavináját indíthatja el az igazságszolgáltatásban"
Ha valakik nemzetek nélküli szuperállamot akarnak, ahhoz a tagállamok beleegyezésére van szükség – jelentette ki a lengyel kormányfő
Comments