Mindennapi szemezgetésünk 2026.02.04.
- dombi52
- 7 órával ezelőtt
- 5 perc olvasás

Utolsó útjára kísérték kedden Drábik Jánost, aki életének nyolcvannyolcadik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt 2026. január 4-én. Drábik János egyebek közt jogtanácsos, közíró, a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja, az Országos Trianon Társaság elnöke, továbbá a Kárpát-medencei Újságírók Egyesületének tagja volt. Gyászszertartását a Hazatérés Templomában tartották, ahol tíz emlékbeszéd hangzott el tiszteletére, majd a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. (magyarjelen.hu)

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter „erkölcsi degeneráltnak” nevezte Gianni Infantino FIFA-elnököt, miután az bírálta az orosz sportolók kizárását. Infantino hétfőn a Sky Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy a kizárások és bojkottok „semmit sem érnek, csak még több gyűlöletet szülnek”, és hozzátette, hogy az oroszoknak „legalább ifjúsági szinten” engedélyezni kellene a versenyzést.
Rutte ma reggel érkezett Kijevbe.
Svédország és Dánia 2,6 milliárd svéd korona (250 millió euró) értékben fog légvédelmi rendszereket szállítani Ukrajna számára – jelentette be közösen tartott sajtótájékoztatóján a dán és a svéd védelmi miniszter Göteborgban.
„Ezt fogadta el az az Európai Néppárt, aminek a Tisza is tagja. Ez az ő stratégiájuk, ez az ő céljuk. Aki a Néppártnak tagja, az ehhez adja a nevét. Ne legyenek kétségei senkinek: a Tisza ebből ha akarna se tudna kimaradni!” – fogalmazott a kormányfő.
A német lap szerint az EU piacán az ukrán tojásokat többnyire olyan feldolgozott élelmiszerekben értékesítik, amelyeknél az összetevők eredetének feltüntetése nem kötelező, például tésztákban, süteményekben, snackekben, desszertekben és majonézben.
Ugyanez a repülőgép repült Venezuelába, Nicaraguába és Kubába, többek között 2025 októberének végén, amikor a Washington és Caracas közötti kapcsolatok megromlottak. Ez a mozgás megelőzte az Egyesült Államok venezuelai katonai akcióit és Nicolas Maduro elnök elrablását – olvasható a cikkben.
A tavaly december végén Iránban kirobbant tüntetéshullám során őrizetbe vett személyek között 139 külföldi állampolgár van - közölte kedden a Tasznim iráni hírügynökség a közép-iráni Jazd város rendőrkapitányára hivatkozva. Ahmad Negaban elmondta, a szóban forgó külföldieknek közük volt "a lázadás szervezéséhez, szításához és irányításához, egyesek Iránon kívüli hálózatokkal is kapcsolatban álltak". Az őrizetbe vett külföldiek állampolgárságát nem közölték.
Teherán hajlandó leállítani vagy felfüggeszteni nukleáris programját annak érdekében, hogy megállapodásra jusson Washingtonnal és enyhítse a feszültségeket a régióban – írta a The New York Times, forrásokra hivatkozva.
A kép nem hamis. (Fimmy Sobak)

Lemondott a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában viselt tagságáról és az ezzel járó címekről kedden Peter Mandelson, a kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa és egykori főidelógusa, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete, miután újabb részletek derültek ki a fiatalkorú lányok elleni súlyos szexuális bűncselekményekért elítélt néhai amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel fenntartott szoros baráti és üzleti kapcsolatairól.
„A fejlődés molekuláris szabályozásának javulásával egyre inkább képesek vagyunk új fenotípusokat létrehozni – nőiesebb férfiakat – a tesztoszteron receptorok blokkolásával (vagy kasztrációval) és egyúttal az ösztrogéntermelés növelésével, ami az egyik blokkolja a férfi jellemzőket, a másik pedig elősegíti a női jellemzőket. Egyébként most már korábban kezdjük el a beavatkozást, így ha észreveszed, hogy 3 éves fiad transznemű tendenciákat mutat, akkor már hormonokkal avatkozol be”. (Fimmy Sobak)

A misszió című film vetítése utáni beszélgetésről egyszerűen kiviharzott a rendező és a producer. (neokohn)
Chile Izrael-ellenes elnöke hétfőn jelentette be a politikus jelölését. (neokohn)
„Semmi közünk többé a Harvard Egyetemhez” – írta az amerikai elnök a Truth Socialon. (neokohn)
Azt például egyetlen „függetlenokbjektív” médium sem akarja megírni, vajon miért fontos a zsidó származású Peggy Siegalnak, hogy a megrendezésre kerülő Epstein-parti az „100 százalék zsidó este lesz-e”, vagy jelen lesznek „gójok is”? (...) És hogy miért járt Európában Epstein? Az is kiderült. A Rothschildokat képviselte, akiktől megkapta a „legjobb ügyféllistákat” is.

A gyermeket egy „chem-sex” buli, azaz egy drog-orgia keretei között erőszakoltak meg. A 29 és 50 év közötti elkövetők ellen 2025. február 15-én indult eljárás egy bejelentést követően, amely egy előző este Lille-ben szervezett úgynevezett „chem-sex” összejövetelről szólt.
Házkutatást tartottak Elon Musk X (korábban Twitter) nevű közösségimédia-platformjának franciaországi irodáiban – írja a BBC a párizsi ügyészség közleménye alapján. A nyomozást a kiberbűnözés elleni egység végzi, az akcióhoz a Europol is segítséget nyújt – írták az X-en közzétett nyilatkozatban. Egyelőre csak annyit árultak el, hogy a mostani razzia egy tavaly januárban indult nyomozással kapcsolatos.
A Telegram társalapítója, Pavel Durov elítélte Franciaországot, mondván, hogy az már „nem szabad ország”, miután razziát tartottak Elon Musk párizsi X irodájában. A razzia a közösségi média platform Grok AI és annak állítólagos szexualizált deepfake képek készítésének vizsgálatának része volt, és az EU-szerte az X elleni szélesebb körű támadás közepette történt.

Elon Musk közös vállalati struktúrába vonta össze a mesteréges intelligencia (MI) és űrtechnológiai fejlesztési törekvéseket: a technológiai milliárdos bejelentette, hogy űripari vállalata, a SpaceX felvásárolta az xAI MI-fejlesztő céget.
"A jobboldalnak ez az egyetlen formája, amit ismerek. Aki szeret engem, kövessen!" ‒ jegyezte be Vannacci. Hozzátette, hogy pártja abban tér el a többi erőtől, hogy nem a la carte menüt kínál, nem "megfakult baloldali eszméket hirdet", "nem alakítja formáját, mint egy queer család", és főleg nem mérsékelt. Roberto Vannacci úgy vélte, Olaszország robbanásra kész puskaporos hordó, amelyben az energiákat visszafogják, a tehetséget megalázzák, a képességet nem ismerik el: "a lakosság élő, széles és mély rétege nem azonosul többé a félénk dialektikával, amelyet kialudt színek, lelkesedés nélküli arcok, tétlen karok, vizezett poharak, mérsékelt, középutas nyelvezet kísér". (kuruc.info)
Azt mondja, „gyakorlatilag minden hónapban” megbetegedett, anélkül, hogy tudta volna, a felvett influenza elleni oltások okozhatják a problémát. Az adatok szerint az influenza elleni oltás felvételevel „jelentősen megnő a megfázás kockázata”. A Cleveland Klinika új tanulmánya szerint a tavalyi influenza elleni oltás valójában NÖVELTE az influenza elkapásának kockázatát. A tanulmány kimondja: „Az életkor, nem, ápolói munkakörés a foglalkoztatás helyszíne szerint kiigazított elemzésben az influenza kockázata JELENTŐSEN MAGASABB volt az oltottaknál az oltatlanokhoz képest, ami NEGATÍV, 26,9%-os vakcinahatékonyságot eredményezett.” (Piros Zold)
Atomcsapással fenyegeti Musk műholdjait Oroszország [egyik influenszere – a Szerk]
Oroszországnak atomfegyvereket kellene bevetnie az űrben, hogy megsemmisítse Elon Musk összes Starlink műholdját – ezt követeli Vlagyimir Putyintól az egyik legbefolyásosabb orosz influenszer.
Spanyolország megtiltja a 16 év alatti kiskorúak körében a közösségi médiához való hozzáférést, és a jövőben a platformok kötelesek lesznek életkor-ellenőrző rendszereket is bevezetni – jelentette be kedden Pedro Sanchez miniszterelnök.
Gyakorolni lehetett a rendkívül bonyolult, csaknem 24 óráig tartó beavatkozás egyes lépéseit, köztük a bőr, a zsírszövetek, a perifériás idegek, az arcizmok és a csontok átültetését.






















