MVSZ: Március 14-én 11 órakor a Petőfi-szobornál – Március 15-i program – KSM nyílt levele Hegedűs Loránthoz – Dr. Heiko Schöninget elhurcolták
Meghívó: Fórum a békéért – Március 14-én 11 órakor a Petőfi-szobornál
Hangos meghívóval és részletes műsorral hirdeti rendezvényét a Fórum a békéért egyesület nevében Petráss László és Simó Endre.
Emmanuel Macron francia államelnök nyomában Lengyelország külügyminisztere és a balti államok is azzal fenyegetőznek, hogy harcoló alakulatokat küldenek Ukrajnába. Ezzel rémisztően közeledünk egy minden eddiginél nagyobb világégés felé. Így nő a holnapi rendezvény jelentősége.
A Magyarok Világszövetségének üzenetét dr. Laky-Takács Péter Attila, a Magyarok XI. Világkongresszusának szóvivője tolmácsolja. A rendezvény moderátora Kovács-Hárs Klári, a Magyar Kultúra Lovagja, a Magyarok XI. Világkongresszusának titkára lesz.
Hangos meghívó itt:
Műsor
10:00-11:00 óra gyülekező, egyeztetés, rendezők kijelölése, előkészületek, stb.
10:45-től ’48-as katonazenék
11:00 Himnusz
11:05 Petráss László megnyitja a rendezvényt
11:10 Kovács-Hárs Klári műsorvezető köszönti a megjelenteket, ismerteti a műsort
11:15 Műsorvezető egyenként, név szerint,a szónokokat. Sorrendben:
· Petráss Lászlót, a Hajrá Magyarok Egyesület elnökét
· dr. Simó Endrét a Magyar Békekör elnökét
· dr. Thürmer Gyulát a Magyar Munkáspárt elnökét
· dr. Laky-Takács Péter Attilát a Magyarok Világszövetsége képviselőjét
· Hartai Márta asszonyt a Honfoglalás 2000 Egyesület képviselőjét
· dr. Fórizs Esztert a Felelősséget Vállaló Magyarok Mozgalom vezetőjét
· Hárosi Tibort
12:35/45 …….. A rendezvény végének bejelentése, Szózat közös eléneklése.
Talpra magyar! – Március 15. – A Magyarok Világszövetségének rendezvényei
A Magyarok Világszövetsége idén is megtartja a hagyományos március 15-i emlékmenetét, amelynek állomásai: Petőfi-szobor, Landerer nyomda, Múzeum-lépcső. Délután pedig Patrubány Miklós megtartja nemzetpolitikai előadását.
Mindhárom helyszínen rövid beszédek hangzanak el, és megkoszorúzzák az emlékhelyeket.
A Magyarok Világszövetsége arra kéri a Talpra magyar! című emlékező menetben részt vevő tagjait és híveit, hogy legyenek 11:00 órakor a Petőfi-szobornál.
A Nemzeti Múzeum lépcsőjénél a koszorúzásra akkor kerül sor, amikor az állami rendezvény véget ér.
18 órakor a Turul Házban a Magyarok Világszövetségének elnöke megtartja nemzetpolitikai előadását.
Talpra magyar!
KSM nyílt levele Hegedűs Loránthoz: Petőfi igazsága NEM "rögeszme"!
Kincsesné Salca Mária nyílt levélben reagált Hegedűs Lorántnak egy Petőfi Sándorral kapcsolatos kijelentésére.
Hegedűs Loránt református lelkipásztor sommásan a Petőfi-ügyről:
„A rögeszme még nem igazság, a vakmerőség nem bátorság, a mítoszrombolás soha sem hazafiság…”
Hogy pontos választ adjak, utánanéztem:
Pallas nagy lexikona:
„Rögeszme, téves eszme, mely kimutatható ok nélkül az öntudatban jelentkezik, és helyességéről az illető egyén erősen meg van győződve.”
Tisztelt Hegedűs Loránt Tiszteletes Úr!
A rögeszme tehát nemcsak Ön szerint, hanem a Pallas nagy lexikona szerint sem igazság, hanem „téves eszme”.
Vagyis, téved az, aki nem az igazsághoz, hanem „kimutatható ok nélkül” valamely „téves eszméhez” ragaszkodik.
Aki viszont a sokszorosan kiderült, feltárt, bizonyított, fizikailag is ellenőrizhető igazsághoz ragaszkodik, egyáltalán nem nevezhető rögeszmésnek.
Az sem egyéni rögeszme, hogy az egész magyarságra tartozó igazság újabban megismert és bizonyított részleteit ugyanúgy közismertté KELL tenni, – iskolákban tanítani, – ahogy az eddigi tananyagot.
Aki ennek a természetes törekvésnek ellenáll, sőt, illetékes létére akadályozza, az vagy „kimutatható ok nélkül” rögeszmés (tévesen azt hiszi, hogy ez a dolga), – vagy tagadja az igazságot, – de ennek két oka is lehet: vagy tudatlanul téved, – vagy az igazság ismeretében hazudik.
A hivatalosok – elfogadható ok nélkül – még mindig akadályozzák Petőfi teljes sorsának közismertetését. Ezért bátorság kell az igazság hirdetéséhez. (Hazatért hadifogoly-társát például börtönbe zárták, amiért beszélt arról, hogy Petőfi Szibériában „van”.)
Jókai is tudott róla: – beleszőtte Baradlay Ödön történetébe, akinek orosz tiszt barátja segített hazajutnia.
Arany János is tudott róla: – hallgatott erről, – mert (szerintem) védte a még élőnek tudott költő-barátját, nehogy a császár merénylőt küldjön utána.
Na de amikor már a barguzini Petőfi-sír hírével tértek haza szemtanúk?! – Eleinte még ugyanaz a császár uralkodott... – Később a háború… - Később a Szovjetunió… – az elvtársak…
Aztán a sikeres Morvai-expedíciót csúfolták, – pedig 1991 után már sem császár, sem Szovjetunió, sem elvtársak…?!
Ki és mi állhat még mindig az igazság megismertetésének útjában? – Még mindig bátorság kell annak kimondásához, hogy zöld a fű, és kék az ég, – és így, a többi természetes igazság?!
…
Mítoszrombolást pedig szinte mindenki átélt, – és mosolyogva gondolhatunk vissza: – milyen szép is volt, amikor nekünk még a Jézuska hozott ajándékot, és a Mikulás rakta meg (egyetlen) cipőnket az ablakban!
Érdemes-e Illyés Gyula meséjét véresen komolyan venni, amikor a kiskőrösi evang. anyakönyv bejegyzéséből arra következtetett, hogy Petőfi Kiskőrösön született, – miközben a szabadszállásiak tudják, hogy Petrovicsék akkoriban köztük laktak, – és 201 éves hagyományuk őrzi: melyik család vitte át szekerén Kiskőrösre anyjával a gyenge újszülöttet, hogy megkereszteljék gyorsan, mielőtt esetleg meghal?
Illyés Gyula mesélt Petőfiről, nem kutatott, nem kérdezett… Az eltűnéséről sem…
De megérdemli-e Illyés Gyula, hogy meséjét az azóta feltárt igazság helyett is komolyan vegyük?
Illyés Gyula is aláírta azt a petíciót, amelyben hazai írók arra kérték az ENSZ-t, hogy NE tűzze napirendjére az ’56-os magyar forradalom vérbe-fojtását! (Csoóri Sándor is aláírta, két és félszáz… NEM „walesi bárd”!)
Az igazsághoz akkor is bátornak kellett, – vagy kellett volna lenni. Na de most még mindig? Miért? „Nemzeti” kormányunk van, már 14 éve!
Tisztelettel:
Kincsesné Salca Mária
Dr. Heiko Schöninget rendőrkülönítmény tartóztatta le Berlinben
Három nappal ezelőtt, március 10-én béketüntetésre készültek Berlinben. Az egyik felkért szónok Dr. Heiko Schöning, a COVID-fasizmus elleni harc egyik legismertebb alakja volt.
Még mielőtt elmondhatta volna beszédét német rendőrség nagy erőkkel vonult fel ellene, és akarata ellenére elhurcolták.
Azóta nincs hírünk róla. Telefonja ki van kapcsolva, e-mail címéről visszapattannak az üzenetek.
Dr. Heiko Schöning volt az, aki 4 hónappal a COVID-"világjárvány" kitörése előtt, 1999 decemberében egy videóban figyelmeztetett a közelgő összeesküvésre. A Magyarok Világszövetsége és az Orvosok a Tisztánlátásért mozgalom együttműködésében évente megtartott COVID-konferenciák mindegyikének vezérelőadója volt.
Miután 2020-ban Berlinben megszervezte az emlékezetes, 2 millió embert utcára vivő COVID-ellenes tüntetést, kénytelen volt Svédországba disszidálni, mert csak ott látta annak lehetőségét, hogy gyermekeit a COVID-terror elől elmenekítve, biztonságban felnevelhesse.
Mostani letartóztatásáról semmilyen médiumban nem találtunk hírt. Egyedül Bíró Éva számolt be róla Fb-oldalára feltöltött videóval.
Köszönet Neki érte.
Bíró Éva credója: "Ahol a jogtiprás jogra emelkedik, ott az ellenállás kötelezővé válik." Ismeretlenül is elismeréssel köszöntjük!
Az általa feltöltött videó itt tekinthető meg: