top of page
szilajcsiko

Nyilatkozat a nagykárolyi román provokáció tárgyában – frissítve: Novák Katalin helytállása filmen






A kép forrása: itt



A „Budaházy Bizottság az Igazságtételért” a politikai ökuménia jegyében létrejött civil kezdeményezés, melynek elsődleges célja véget vetni a Budaházy Györgyöt és társait sújtó több, mint 14 éve tartó jogi meghurcoltatásnak. A húsvéti nagyhéten nyílt levélben álltunk ki a Hunnia ügy meghurcoltjainak teljes körű kegyelemben részesítése mellett. Tagjainkat a nemzeti elkötelezettség, valamint az igazság és igazságosság értékkettősének feltétlen tisztelete köti össze.

Ennek jegyében fejezzük ki felháborodásunkat Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrának leleplezéskor történtek kapcsán. Novák Katalin köztársasági elnök asszony beszédének megzavarása, történelemhamisító feliratok hirdetése, az egész ünnepséget végigkísérő provokatív skandálás és fütyülés méltatlan, elfogadhatatlan és vérlázító.

A román politikum ismét a magyargyűlölet kártyáját veti be, most, amikor egész Európát az iszlamizálódás fenyegeti, amikor a globalizmus erői a keresztény kultúra eltörlésére törekednek, amikor Németh László intelme a középeurópai népek egymásra utaltságáról aktuálisabb, mint valaha.

Mert illúzióink ne legyenek, ehhez hasonló akció, mint amilyen Dávid Ibolya 1999-es kifütyülése is volt az aradi Szabadság szobor kiszabadításának idején, sosem spontán. A politikai számítás, ami az útszéli, szánalmas provokáció mögött áll szűklátókörű, kisszerű és nem elsősorban magyar-, hanem jövőellenes. Mert tekintetbe véve mindazt, ami tőlünk Nyugatra történik, minden jel arra utal, hogy itt Közép- és Kelet-Európában, a normalitás szigetén van esélye hosszú távon fennmaradni a római jogon, görög filozófián és keresztény erkölcsön alapuló európai kultúrának.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy köztársasági elnökünk a folyamatos kolompolás, skandálás és fütyülés közepette a helyzet magaslatán állt, tartalmas, előremutató, a rendzavarók számára is megfontolandó üzenetet hordozó beszédét végigmondta, majd a részben ellenséges tömeget el nem kerülve, annak gyűrűjében vonult el. Bizottságunk ezúton fejezi ki tiszteletét, nagyrabecsülését és szolidaritását Novák Katalalinnal, Magyarország köztársasági elnökével.

Budapest, 2023. április 13.

A Budaházy Bizottság az Igazságtételért tagjai nevében is:

Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője Hegedűs Loránt, a Hazatérés Temploma lelkésze




Így ment Novák Katalin a román szélsőségesek közelébe a Kölcsey-szobor avatóján Nagykárolyban









658 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK