top of page

„Nyilvántartanak. Nyilván tartanak tőlem.” – Ertsey Attila beszéde a Korona Igazsága tüntetésen





2022. Febr 12. Oktogon

Múlt szombaton, az Oktogonnál, a Korona Igazsága demonstrációján elmondott beszédem szövege





Kedves Barátaim,

magunk között vagyunk, a média nem tisztel meg jelenlétével. Ha jelen is lennének, nem adnák le, amit felvettek. Idegenek, üldözöttek lettünk saját hazánkban. „Bújt az üldözött,s felé kard nyúlt barlangjában….”

De nemcsak mi, magyar oltatlanok lettünk hontalanná nyilvánítva, hanem a világon mindenki, aki még képes az önálló gondolkodásra. Amikor kitettem magamra a sárga csillagot, jól lemérhettem, mennyire dolgozták meg polgártársaim agyát. Majdnem meglincseltek, hogy milyen alapon hasonlítom magam a zsidókhoz? Azok kérték számon tőlem, hogy miért neheztelek ilyen apróságokért, hogy nem mehetek fürdőbe, koncertre, nem utazhatok, akik épp ezért oltatták be magukat. De eszükbe sem jutott, hogy együttérezzenek azzal a sokezer pedagógussal és egészségügyi dolgozóval, akik egy élet munkája után utcára kerültek. Fizetésnélküli szabadságra. Ez a szabadság jár nekünk. És fogalmuk sincs róla, hogy ez csak a kezdet. Elmebetegnek tartanak, amikor elmondom, hogy állnak már a koncentrációs táborok, karanténtábornak vagy mobil járványkórháznak nevezve. Sokkolta őket, hogy valakinek a markáns véleményével szembesültek. Nem tudták hova tenni, legszívesebben pofánvágtak volna. Vagyis a fasizmus konkrétan elkezdett működni bennük. Húzzál innen! – rivallt rám egy huszonéves fickó. Büdös zsidó – ezt is hozzátehette volna.

De számos barátom lett, köztük igen sok zsidó. Ők, akik tudják, miről beszélek. És tudják, hogy most egy emberiség-holokauszt van készülőben.

Egy idegen világ épül körülöttünk. És azt látjuk, hogy bármennyit tüntetünk, nem hagyják abba. Mit számított Berlinben a német történelem legnagyobb tüntetése? Mit a Bécsben hömpölygő félmilliós tömeg? Semmit.

Vagy mégis? Ne legyünk kishitűek: az, hogy még nem vált totális diktatúrává ez az „Új Normalitás”, ahogy ők mondják, az kizárólag a mi ellenállásunknak köszönhető, az épeszű embereknek. Itt áll a frontvonal. De ha enyhítenek, ne lélegezzünk föl, hogy vége. Újrakezdik. Emlékezzünk a Terminátor I.-re, amikor Reese őrmester, akit a gyilkológép megfékezésére küldtek utána a jövőből a jelenünkbe, a rendőrségi fogdába zárva kétségbeesetten üvölt:


„A Terminátor itt van, odakinn... Nem lehet vitatkozni vele. Nem érez szánalmat, lelkiismeret-furdalást vagy félelmet. Ez egyáltalán nem fog megállni, soha, amíg meg nem halsz!”


A Terminátor I-et érdemes újranézni, mert megérkezett. A járvány első hulláma a KSH januárban közzétett adatai szerint semmiben nem különbözött a szezonális influenzától, vagyis valójában az volt, sőt a 2020 tavaszi adatok szerint a halálozás alatta maradt a sokévi átlagnak. A halálozások érdemi növekedése 2021 elején indult meg, de nem a járvány miatt, hanem az ellátatlan betegek miatt, majd hirtelen drasztikus ugrással emelkedésbe kezdett, mikor is? Februártól, az oltási kampány kezdetétől. Azóta az éves összhalálozás 25%-kal nőtt. Ma minden második ember, aki Magyarországon kórházba kerül, nem jut ki élve onnan. Emberek, ez egy népirtás, a vakcina által!

De térjünk vissza a Terminátorra. A gépek uralmát a film szerint az atomháború hozza el, valamikor a 2020 utáni években, mely az űrvédelmi rendszer – a Skynet – meghibásodása, azaz egy téves riasztás miatt következik be. Vagyis a számítógép téved. Ma e helyzet technikai feltételei előálltak. A járvány csak ürügy, aminek leple alatt épül az Új Világrend. Miközben a média harsog az oltáspropagandától, épülnek az 5G-tornyok, szerte az országban, szerte a bolygón. Nemsokára 60.000 műhold – Elon Musk Skylink-je - szórja a jeleket (micsoda szerencse, hogy épp most egy geomágneses vihar tönkretette az összes már fellőtt szatellit 80%-át).

Miért is épül az 5G? Mert az űrvédelmi rakétarendszerek új generációja, a hiperszónikus atomrakéták olyan sebességgel haladnak, hogy irányításukhoz nem elegendő az eddigi távvezérlés. Olyan sávszélességet és sebességet követelnek meg, amit csak az 5G műholdjai tudnak. És átléptünk egy küszöböt. Eddig megvolt a lehetősége a nagyhatalmak katonai vezetésének, hogy egy téves riasztást leállítsanak. Ott volt a forró drót a Kremlben, a Fehér Házban, és a kis doboz a piros gombbal. Az új technológia azonban már túl gyors, ember nem tudja leállítani, ezért robotokra bízták a vészleállást. Vagyis az ember kiadta kezéből a döntést az emberiség sorsa felett, és azt átadta a gépeknek. Túlléptünk egy határt. Sürgősen vissza kell lépnünk erről a vonalról. Különben végünk. Az ukrán válság e szakadék szélére sodorta a világot.

Sokkolóan hangzik? Miért? Mert egy évszázada leszoktunk a gondolkodásról. Ezért fájdalmas eleinte a valóságra való ébredés. Mert ez a valóság. Sokan azért adatták be maguknak a vakcinát – saját édesapám is – mert azt hitte, hogy a Pfizer egy komoly cég, az nem lehet, hogy rosszat tenne. Aztán szegény belehalt. A tekintélytiszteletnek vége. Ez nem a bizalmatlanságot jelenti, hanem azt, hogy gondolkozzunk.

Az Új Normalitás az, amit a kamujárvány leple alatt ránk akarnak erőltetni. Ez a teljes robotizációt jelenti, az ember kiszorítását a munka világából, vagyis nemcsak a szabadságjogainkat akarják elvenni, hanem az ember létének értelmét, a munkát. Vásárlók viszont kellenek nekik, ezért a munkanélkülivé vált embermilliárdoknak alapjövedelmet, azaz tápot adnak. Kenyér és cirkusz.

A kamujárvány megrendezésének a másik fő oka a 2020 tavaszán bekövetkezett tőzsdekrach, amit ügyesen ellepleztek. A spekulatív pénzpiacok jutottak az összeomlás határára, amit a történelem legnagyobb fedezetlen pénzinjekciójával fékeztek meg, hogy ne következzen be a hiperinfláció és a teljes gazdasági összeomlás. Ehhez azonban arra volt szükség, hogy fél évre leállítsák a világgazdaságot. Erre volt jó a covid plandémia. Most a háttérben készítik elő a digitális valutát. A covid-pass, az oltásigazolvány az ember digitális azonosítását szolgálja, mely által mindenki kap egy QR-kódot. A digitális pénz bevezetésével az ember totális ellenőrzése megvalósul. Az egységes világbank fogja folyósítani a tápot, és meghatározzák, hol és mire költheted. És ha renitens leszel, lekapcsolnak, elzárják a pénzcsapot. Ez nem utópia – vagy inkább disztópia –, ez a valóság.

Ez a világ áll előttünk. De mindez csak ellenhatás. Mert ellenfeleink tudják, hogy elkerülhetetlenül közeleg a jövő önigazgató társadalma, ahol kiszabadulunk az állam és a pénzvilág totális uralma alól. És ettől ők nagyon félnek. Félnek a kanadai kamionosoktól. Lefasisztázzák őket. De a nép mögöttük áll, és a népet nem lehet leváltani.

Hogy idézzem a Kontrol Csoport dalának egy sorát:

„Nyilvántartanak. Nyilván tartanak tőlem.”

Sokan megkezdték sorsuk saját kézbe vételét. Sokan keresik a menekülési útvonalat, hol építsék fel életüket, ha jön a nagy összeomlás, vagy tovább élezik a társadalom megosztottságát, a gyűlöletkeltést az oltatlanok ellen, akár a polgárháborúig. Nem intézhetjük el többé a dolgot úgy, hogy kiválasztunk egy pártot, akire lehet szavazni, és a kezükbe adjuk az életünkről való döntést: a gyógyítást, az iskolát, a munkánkat, a gyermekvállalásunkat, mindent. És akkor jó, letudtuk a felelősséget újabb négy évre, és hátradőlhetünk, szidhatjuk az aktuális kormányt. Ez nem járható út többé. Már régen nem az.

El kell kezdjünk építkezni. Jó a demonstráció, hogy lássuk, hányan vagyunk, de nem elég.

Meg kell őrizzük a készpénzt. Szokjunk le a kártyás fizetésről. Ne vásároljunk olyan helyen, ahol nem fogadnak el készpénzt. Teremtsük meg a helyi gazdaságot, a termelők és fogyasztók társulásait, a kosárközösségeket, ahol én személyesen ismerem azt, aki ennivalómat megtermeli, és ő is ismer engem, aki megvásárolja azt. Egymásra vagyunk utalva.

Fel kell építsük a második Magyarországot, mert az elsőt elfoglalták.

És ne féljünk, hogy kevesen vagyunk. Mert mi vagyunk a Föld sója.

Alakítsuk meg a bárkaépítő köröket. Rajta. A Vízözön közeleg.

 

494 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page