top of page

Pokol prof: Fidesz újjászervezés ‒ Figyelemirányítási hatalom

  • Szerző képe: dombi52
    dombi52
  • 2 nappal ezelőtt
  • 3 perc olvasás



Pokol prof a közelgő Fidesz gyűlés előtt a megújulás korunk követelte új irányáról lamentál, valamint a big tech fogságából való szbadulás szükségességéről.


Tallián Hedvig cikkajánlója



1.)

Fidesz újjászervezés


Az egy hét múlva összeülő Fidesz-gyűlésen a párt alapvetően új szervezési alapokra helyezéséről szólnak a hírek, és az eddigi alapot, a 106 egyéni választókerületre épült szerkezetet meg kívánják szüntetni. Ha a világban az ezredforduló óta, de főként a 2010 utáni évektől a kibertéri platformok közösségi médiái felé végbement eltolódást tartjuk a szem előtt a társadalmi kommunikációkban és a szellemi szférák szerveződésében melyben a hagyományos tömegmédia és a politika pártok közvetítő szerepe csökkent és a választó közönség megszervezésében másodlagossá vált , akkor a mostani választási vereség csak kijózanító riadónak fogható fel a Fidesz felé is.

Ám az új, kibertéri-influenszer világ által szervezett és futtatott pártok alapvető betegségét a Fidesznek el kell kerülni, hisz ezek csak egy vagy néhány elégedetlenség-hergelőre épülnek fel főszabályként, és kormányra kerülve alternatív kormányzó csapatot nem tudnak előállítani. Ezt 2020-ban a szlovák Igor Matovics, vagy az olasz Beppe Grillo éppúgy mutatta, amit most nálunk látunk Magyar Péter kezdődő kormányfősége első heteiben. Grillo be sem mert szállni győzelme után a kormányzásba, Matovics egy év után megbukott, Magyar Péternél meg még fogadhatunk tartósságára.

 

Szóval az új kibertéri világ pártjai kérészéletűek, a leváltott helyett az alternatív politikusgárda hiányával küzdenek, és akit lasszóval megfognak miniszternek, államtitkárnak, azt alig ismerve, csak peckesen hivalkodva nevezik saját kormánytagjuknak,

mert azok mind önálló irányokba fognak tájékozódni közös elvi alapok nélkül.

Ha van esze az így kormányfővé vált kibertéri influenszerek által befuttatottnak, akkor békén hagyja őket, és így van esélye kitölteni egy négyéves ciklusát. De Matovics, vagy most Magyar Péter példáján látjuk, hogy menthetetlenül kemény akarnokok. Ezek nemcsak a parlamenti padsorokban nem bírnak magukkal, és közbekiabálnak, sértegetnek mindenkit saját embereiket is , hanem kormányüléseken és más zárt kormányzati testületekben sem. Nem sokáig tudják húzni.

 

Ebből kell kiindulni a Fidesznek. A kibertéri világ változásával az eddigi külső összekötő szervezeteitől meg kell válnia, ezek már hatástalanok lettek, de

a legfőbb értéke az összeszokott, sokéves kormányzati tapasztalattal rendelkező, kb. másfélezres politikuscsoportja, és a nagyvárosi önkormányzatokban összeszokott és tapasztalt politikus gárdái az egyetlen hazai kormányképes csapatot jelent.

Ezt kell megőrizni, és ezek köré kell építeni az új Fidesz-szerveződést, és a kibertéri influenszer világ követelményeit követve a mai túlnyomó balos-globalista influenszer csoportok mellett jobbodali-korzervatív értékek mellett szocializálódott influenszer csapatot kell életre segíteni a fővárosban és a nagyobb városokban A továbbiakban a választó közönség és a nyilvánosság szerveződése nagy városokban és a fővárosban ezek dolga. Csak az induló lökést kell megadni a felépülésükhöz, ami az induló technikai bázisukhoz két-három millió forint támogatást jelent, és aztán hulljon a férgese. Városonként 4-5, a fővárosban 15-20, és az összesen 200 körüli új jobboldali konzervatív influenszer közül ha száz megmarad, akkor már ez elég a jövő politikai küzdelmeihez, és az egész bőven az egymilliárd alatt van még így is.


Szorítsunk ennek a verziónak! Tóni Karmelita-centralizált kudarca után ebben lehet a jövő.


2.)

Figyelemirányítási hatalom


A régi tömegmédia korában az 1980-as évektől a németeknél kialakult a véleményhatalom („Meinungsmacht”) fogalma a nagy olvasottságú napi- és hetilapok, illetve a TV-csatornák demokráciát veszélyeztető hatásának jelzésére. Én ezt 1995-ös Médiahatalom c. könyvemben az itthoni állapotokra mutattam be, az akkori egyetlen országos TV-csatorna és rádió teljesmértékű balliberális uralom alatti állása mellett. Következtetésem az ez elleni küzdelem volt, mert nem lehet pluralista demokrácia ilyen állapotok mellett, és szét kell törni a szűk csoport fővárosból szétterjedő médiahatalmát.

 

Ma már a kibertéri közösségi média platformjaira átköltöző 80%-os társadalmi részvétel, és a tömegmédia internetes portálokra átköltözése az összes ember figyelmét az ezt százszorosan meghaladó információzuhataggal borítja el, és

itt már nem az információ, hanem a figyelem szűkös. Aki azt irányítani tudja, az a demokrácia álarca mögött a hatalom igazi ura.

Tudja ezt pl. a hazai egyik ilyen hírkeresésen milliárdossá lett nábob, Holló Gábor, aki az Orbán-kormány leváltása után büszkén előjött hírkeresési machinációs bunkeréből, mondván, hogy már 2022-től megtettem a magamét Orbánék megbuktatására, és hatásosan elnyomtam a jobboldali híreket és információkat a bukásuk kedvéért. 

Igen, most már ez van, a figyelemirányítási hatalom lépett a médiahatalom helyére, és a feladat most ennek széttörésére eszközök kifundálása. Rögtön az egyik az lehet, hogy a facebook, youtube stb. mellett létre kell hozni egy ingyenes, állami fenntartású hazai közösségi médiát,

ahová könnyen fel lehet tenni podcast fiókokat, videókat, vitacsoportok bejegyzéseit és kommentelési lehetőségeit, és mindig az összes országgyűlési frakcióval rendelkező párt egyenlő arányban ott lévő küldötteiből álló vezetőség határozná meg az elfogulatlanság biztosítását.

Egyben egy új büntető tényállással büntethetővé kell tenni a szándékos hírkeresési és figyelemeltérítési machinációt, hogy hadd menjenek majd börtönbe Holló Gábor úr és barátai, ahelyett, hogy büszkélkedhetnének figyelem (el)irányítási galádságaikkal.


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page