Rárontottak Böjte Csabára – Borbély Zsolt Attila a Magyar Nemzetben

Eredeti cikk: Borbély Zsolt Attila, Magyar Nemzet

MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – A MAGYAR TÖRTÉNELMI MŰHELY MEGTEREMTÉSÉNEK ELŐFELTÉTELE. Rárontottak Böjte Csabára

Ha értékvezérelt politikai mozgalmak pártot alapítanak, a pártok általában felfalják a mozgalmat. Utóbbiak működésének kérlelhetetlen voksmaximalizáló logikája, a pillanatnyi pártérdek, a szükségszerű taktikázás jellemzően legyűri a következetes, kompromisszummentes, konjunkturális érdekekre fittyet hányó ügyszolgálatot, a lassú, szavazatokra nem mindig váltható társadalmi építkezést.

Így történt ez a Magyar Demokrata Fórumon belüli harmadik utasok első számú képviselője, Csurka István által alapított Magyar Út Körök mozgalommal is, amelyre lassan csak a politikatörténettel foglalkozók emlékeznek. (Hadd tegyük azt is hozzá, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja továbbvitte a Magyar Út Körök szellemiségét, 1998 és 2002 között e pártot a parlamentben mindvégig a nemzetelvű, megalkuvásmentes ügyszolgálat jellemezte.)

A Magyar Út Körök első nagy felsereglésén a gesztenyéskerti Kongresszusi Központban, 1993 elején parázs hangulat alakult ki, több ezer ember reakciórendszerén érződött, hogy a nagy kérdésekben egyet gondolnak, a levegő épp hogy lángra nem lobbant, a fellépők produkcióját álló vastaps honorálta. Csete György építész, akadémikus a magyar rendszerváltás fél évtizedét elemző előadásában többek között arra is rámutatott, hogy mennyivel jobb lenne Magyarország helyzete, ha nem Göncz Árpád lenne a köztársasági elnök, hanem Pozsgay Imre.

A Tőkés László körül csoportosuló temesvári magyar értelmiség politika iránt érdeklődő részének körében már akkor, 1989 késő őszén is megfogalmazódott, hogy a Pozsgay Imre ellen irányuló „négyigenes” népszavazás kisiklatta a rendszerváltás addig zökkenőmentes, a nemzeti érdekekkel konvergens folyamatát.

Akkoriban azon vitatkoztunk, hogy mi húzódik meg az SZDSZ vehemens Pozsgay-ellenessége mögött: a kommunizmus kérlelhetetlen opponálása vagy az, hogy Pozsgay Imre nemzetben gondolkodó magyar politikus, aki közel áll az MDF népi-nemzeti szárnyához.

Az utóbbi magyarázat híveinek volt igaza, amint azt az idő igazolta. Pozsgay Bíró Zoltánnal alapított harmadik utas nemzeti pártot, a Nemzeti Demokrata Szövetséget, amely sajnos nem tudta átvenni az MSZP helyét a magyar politikai arénában, az SZDSZ pedig hamar lecsatlakozott a kommunista utódpárthoz, nemzetellenességben a maga képére formálta azt. 2010-ben megszűnt ugyan, de eszmeisége egyeduralkodóvá vált a teljes baloldalon.

Amikor Csurka István emlékezetes, 1992. augusztus 20-án napvilágot látott dolgozatában rámutatott, hogy Magyarországon csaknem száz esztendeje egy idegen bekötöttségű szellemi kör a magyar érdekek ellen dolgozik, s csak formális kereteit változtatja időnként, országos hajtóvadászatot indítottak a jeles gondolkodó ellen. Ma már ki lehet mondani ezt az evidenciát, fel lehet venni a nyílt sisakos küzdelmet az idegen zsoldban álló álhazafiakkal szemben.

Mert ez is taktikájukhoz tartozik Károlyi Mihály és Jászi Oszkár óta: magyar hazafiaknak mondják magukat, miközben az ország elveszejtésén dolgoznak.

Az eszköztár igen széles a külpolitikától a katonapolitikán keresztül egészen a szociá­lis kérdésekig. De ha csak a tudati síkot elemezzük, beletartozik a magyar önkép deformálása, a történelmi folytonosságtudat roncsolása, a nemzeti önazonosság megingatása, a nemzetárulók piedesztálra emelése s a nemzeti nagyságok tervszerű diszkreditálása. Érdemes lenne elrettentő példaként kötetben kiadni mindazt a gyalázkodást, amit ez a szellemi kör képes volt kifröcsögni magából Horthy Miklós harminc évvel ezelőtti újratemetése kapcsán. De nemcsak Horthy Miklós áll mindmáig célkeresztjükben, hanem az akkori politikai és szellemi elit nagy része, szinte mindenki, aki mást merészelt gondolni, mint ők.

Wass Albert különösen csípi a szemüket, mert hatótényező. Szabó Dezsőt, Tormay Cécile-t kevesen olvassák, de Wass Albert művei átütő írói erejüknek köszönhetően tudatformáló hatásúak.

Elképesztő az az együttmozgás, amit a magyargyűlölő románok, az erdélyi ballib értelmiség és az anyaországi magyarellenes erők e téren produkálnak.

A román állami kényszerhatalom szobrokat dönt, a szorgos bértollnokok pedig határon innen és túl versenyt gyalázzák a jeles írót, a kormánytámogatás nélkül megélni sem képes Népszava az elmúlt hetekben két becsmérlő írást is közölt róla.

Kortárs nagyjaink sem ússzák meg szárazon. Most Böjte Csabára zúdul össztűz. Igen, ezt a szent embert is képesek kikezdeni, akinek egész életét az önzetlenség, a szeretet és a krisztusi eszmék szolgálata határozza meg. Illúzióink ne legyenek, az általa működtetett hatalmas intézményrendszeren belül történt bűncselekmény, melynek elkövetőjét megérdemelten ítélték hosszú börtönévekre, nem ok, hanem ürügy.

Rárontanak Böjte Csabára, szemforgató farizeussággal, de azért gyűlölik, mert más értékrendet képvisel, mint ők s következetesen szolgálja az „Isten, haza, család” keresztény-konzervatív értékhármast. Igen, a családot, is, hiszen Böjte Csaba családja az a több ezer gyermek, akiknek otthont biztosít, lehetőséget egy jobb életre s az egyéni kiteljesedésre. Ürügyként szolgál nekik néhány kontextusból kiragadott keresetlen mondat is a női lélekről, vagy az, hogy a szerzetes imádkozni mert az általa felkarolt gyermekek társaságában a terroristának bélyegzett hazafiért, a végre-valahára elnöki kegyelemben részesített Budaházy Györgyért.

S hadd tegyünk itt egy zárójelet. 2010 óta megszámlálhatatlan alkalommal hangzott el az a rágalom a globalizmus belföldi és külföldi zsoldosainak szájából, hogy Magyarországon felszámolták a demokráciát.

Holott a magyar demokrácia az első szabad választás óta két ízben volt valódi veszélyben. 1990 őszén, amikor az SZDSZ a taxisblokádot puccsszerű hatalomátvételre szerette volna felhasználni, s be is jelentette, hogy kész átvenni az ország kormányzását, valamint 2006-ban, amikor a békésen ünneplő tömeg ellen lovasrohamot vezényeltek, szemeket lőttek ki, csontokat törtek kéjes élvezettel, koponyákat lékeltek, magyarán szabályos állami terrort gyakoroltak, majd a megalázottakat és megkínzottakat ítélték el gyorsított eljárásban a ballib sajtó cinkos hallgatása és a kormányzat támogatása mellett.

(Hadd jegyezzem meg, a nemzeti oldalnak a tudatformálás terén hatalmas fegyverténye volt, hogy legújabb kori történelmünk e két kulcsfontosságú mozzanatáról jól felépített, hiteles, szakmailag is kifogásolhatatlan játékfilm készült.) Ha igaz bármi abból, amit Buda­házyék fejére olvasnak, nem mellesleg meggyőző bizonyítékok hiányában, akkor azt se feledjük, hogy mindez mikor, milyen társadalmi környezetben történt.

Visszatérve Böjte Csabára, van neki egy másik bűne is a magyarellenes erők szemé­ben. Az, hogy missziós tevékenysége részeként jó kapcsolatot ápol a magyar kormánnyal. Márpedig ez megbocsáthatatlan az ő szemszögükből.

Napon megsavanyodott kőbányaival hasonlítják össze a Tiltott Csíki sört csak azért, mert a magyar kormány kiállt mellettük a Heinekennel folytatott jogvitájukban, balett-táncosok, színészek és zenészek veszítik el hirtelen tehetségüket, ha egyet mernek érteni a kormánnyal.

Mert a kulturális szférában még ma is igen erős pozíciói vannak e baloldali csoportnak, amelynek tagjai sorba állnak az állam által folyósított pénzekért, miközben teli szájjal rágalmazzák a kormányt úton-útfélen, külföldön és belföldön. Szabó Dezső gondolati örökségének kvintesszenciája a magyar történelmi műhely létrehozásának létparancsa, amelynek részeként a magyar sorsot magyar kezek irányítják a magyar érdekek mentén. Az imént körbeírt szellemi kör hatalmának megtörése a magyar történelmi műhely megteremtésének előfeltétele.