top of page

Rasszizmus! – avagy tulajdonképpen, ki a rasszista? (Cser Ferenc jegyzete)




Újra égető kérdés, hogy ki számít rasszistának, antiszemitának, terroristának, népirtónak, hasonlónak. Talán segít az eligazodásban, ha közzé tesszük Cser Ferencnek egy 2015-ben készült, az akkor még működő nemenyei.net oldalon megjelent írását. – a Szerk.








Hatalmas vihart keltett Novák Előd újév napján tett bejegyzése, amit az ország első születettjéhez kapcsoltan közölt:


„Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is néhol, pl. a mi családunkban.”


Felbődült erre az egész magyar politikai világ. Zömmel rasszizmust üvöltve szét a világ hírközlő oldalain. Szörnyű nagy rasszizmust vélve a kijelentés mögött. Sorban jöttek a kemény elítélő nyilatkozatok, a baloldal egységesen Rikárdónak nevezte magát, merthogy azonosul az újszülöttel, merthogy Novák létében sértette meg őt. Mások szorgalmasan elhatárolódtak, folyt a hajcihő.


De miért? Mit mondott Novák?


Elsősorban igazat, és ez a liberális értékítéletű társadalomban égbekiáltó bűn. Azt mondta ki, hogy nemcsak a hazánkban élő, magát romaként meghatározó társadalmi csoport szaporodik, hanem legalább ők maguk hozzájárultak ahhoz, hogy egy másik, jelenleg a magyarországi társadalom többségét alkotó magyar önazonosságú társadalmi csoport is szaporodjon.


Társadalmi csoportok, melyek önazonossága nem föltétlenül azonos. Sőt, mi több, egyáltalán nem az.


Erre mindjárt az újszülött keresztneve is utal: Rikárdó! Még inkább az a tény, hogy egy 23 éves asszonynak ez immár a 3. gyermeke, aki ráadásul a Rikárdó nevet is viseli.


Rasszizmus! – bömbölte a liberális kórus. Rasszizmus, mélyen elítélendő, rasszizmus, ami már egyenesen nácizmus, antiszemitizmus és egyéb aljas dolog. Pusztán annak a fölemlítése, hogy a magyarországi lakosság nem föltétlenül egy-azonos kultúrát folytat. Vannak, akik a romát, ezek egy része egyenesen a putrist követi, éli meg, míg mások megpróbálják a hagyományos mellérendelő magyar műveltséget követni és folytatni. Merthogy a roma is magyar, aki a kettőt megkülönbözteti, az csakis hitvány rasszista lehet. Magyar, ami egyes liberális véleményalkotók szerint nem létezik, csak olyan létezik, hogy magyarországi, és az lehet roma, zsidó, német, román, szlovák, szerb, akármi, de nem magyar.


És most itt álljunk meg egy pillanatra. Mert mit is jelent az a szó, hogy rasszista? Mit jelent a rasszizmus és milyen fogalmat takar?


(...)


A cikk folytatása itt olvasható:


Rasszizmus_rikardo
.pdf
Download PDF • 227KB

310 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK