top of page

RENDKÍVÜLI HÍR! Visszavonták az AstraZeneca Covid-vakcina engedélyét



Eredeti cikk:


Rengetegen perelnek a súlyos mellékhatások miatt




A kormány azt követően is ráerőltette a magyarokra AstraZeneca Covid vakcináját, hogy már 2021 legelején súlyos aggályok merültek fel az oltóanyaggal kapcsolatban. Mára mindenki számára egyértelmű lehet: a politikai és az orvosi elit a médiával karöltve, félrevezette az embereket.


Lényegében titokban, a nyilvánosság tájékoztatásának mellőzésével került sor az AstraZeneca Covid oltóanyagának a forgalomból való kivonására. A mai naptól, azaz május 7-től az AstraZeneca nem forgalmazhat úgynevezett Covid-vakcinát, az erről szóló engedélyt az Európai Bizottság visszavonta – áll az EU hivatalos honlapján.


Érdekes, hogy mindezt maga a vakcinagyártó kérte, természetesen azt követően, hogy a világ számos országában tömeges perek indultak az AstraZeneca ellen, ugyanis a biztonságosnak tartott vakcinától rengetegen maradandó egészségkárosodást szenvedtek, vagy meghaltak. Idén januárban az angliai perekről a hazai médiafelületek is beszámoltak azzal, hogy az AstraZeneca vakcinája akár minden ötödik embernél halált okozhat.


A cég múlt hónapban elismerte, valóban okozhat súlyos szövődményeket a kísérleti fázisban piacra dobott vakcinájuk, de szerintük, csak ritkán. Az AstraZeneca beismerésére azt követően került sor, hogy az érintettek vagy az áldozatok hozzátartozói csak idén januárban 51 pert indítottak a cég ellen. Egyikük egy fiatal kétgyermekes édesapa, Jamie Scott, aki informatikai mérnökként dolgozott. Miután 2021 áprilisában megkapta az oltást, vérrög és agyvérzés miatt maradandó agykárosodást szenvedett, a stroke után már nem tudott visszamenni dolgozni. A perben egyes esetekben 20 millió fontos (9 milliárd forint) kártérítést követelnek a vakcinagyártótól.

„Ez hatalmas hír. Ennek hatását nem lehet alábecsülni. Végül, ennyi év után a terméket kivonják a forgalomból. Kérdés, hogy az AstraZeneca próbálja-e leplezni, hány embernek okozott mellékhatásokat”

kommentálta a hírt az egyik újságíró, aki hosszú ideje figyelemmel kísérte az esetet. Hozzátette:

„Azt mondták nekünk, hogy a "vakcina" biztonságos és hatékony, és az embereket rákényszerítették, hogy beadassák, hogy normális életet élhessenek.”

Az AstraZeneca biztonságosnak nevezett oltásáról már a kezdet kezdetén, még 2021 elején kiderült, hogy súlyos gondok vannak vele, ezért több ország leállította vagy felfüggesztette a vakcinák felhasználását. Ausztriától Kanadáig halálos áldozatokról szóltak a hírek, de a kormányok ezt követően is rákényszerítették az emberekre a vakcinát.


Az AstraZeneca oltóanyagát először a Tedrosz Gebrejeszusz vezette Egészségügyi Világszervezet engedélyezte. Közismert, hogy Tedrosz Gebrejeszusz korábban az egyik etiópiai marxista terrorszervezet vezetője volt, a WHO legnagyobb finanszírozói pedig a vakcinagyártók.


A WHO után az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is zöld utat adott az oltásnak. Emer Cooke, az EMA igazgatója elmondta, a vizsgálatok alapján arra jutottak, hogy a brit–svéd vakcina hatékony és biztonságos. Nem lehet megállapítani összefüggést a véralvadással kapcsolatos halálesetek és a vakcina beadása között. Arról az Emer Cooke-ról van szó, aki kinevezése előtt pont az AstraZeneca lobbistája volt.


Tóth Sándor szegedi virológus 2021-ben arra biztatott, mindenki nyugodtan oltassa be magát az AstraZeneca vakcinájával.  Mint mondta: a legnagyobb valószínűség szerint az elmúlt napokban jelentkező trombózisos eseteket maga a koronavírus okozta, nem pedig a brit–svéd AstraZeneca vakcinája.


Azt követően, hogy sok EU-s ország megtiltotta az AstraZeneca használatát, a magyar kormány továbbra is ráerőltette a magyarokra az oltóanyagot, mert mint Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályának vezetője elmondta: Magyarország az Európai Gyógyszerügynökség véleményét tartja irányadónak, amely szerint az oxfordi vakcina hatékony, az oltás előnyei pedig meghaladják a kockázatokat.


(...)


 
512 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page