Trump király őrültsége: hadgyakorlatok, háborús bűnök és egy romboló elnökség (John Whitehead jegyzete)

Eredeti cikk:

The Madness of King Trump: War Games, War Crimes and a Wrecking Ball Presidency, John Whitehead's Commentary, John & Nisha Whitehead, March 10, 2026

Schiller Mária küldeménye

Működési zavar, dekadencia, romlottság és halálkultusz: ez foglalja össze röviden azt a gondolkodásmódot, amely jelenleg a Trump-kormányzat középpontjában áll.

Zavarba ejtő jelentések láttak napvilágot arról, hogy apokaliptikus keresztény retorikát használnak a Trump-adminisztráció Irán elleni támadásainak igazolására, mint a jó és a gonosz közötti „végidőbeli” küzdelem részét. „Trump elnököt Jézus felkent arra, hogy Iránban meggyújtsa a jelzőtüzet, ami elindítja az Armageddont és jelzi visszatérését a Földre” – mondta egy parancsnok harci egységének.

A Katonai Vallásszabadság Alapítvány több mint 100 panaszt kapott arról, hogy katonai parancsnokok Trump Irán elleni támadásait vallási háborúként jellemezték. Ha a háborút szent küldetésként ábrázolják, a kegyetlenség gyorsan erénnyé válik.

Ezen a mércén mérve az, aminek most tanúi vagyunk, mindenkit riasztania kell, aki értékeli az emberi életet vagy az alkotmányos kormányzást. Ez a minta messze túlmutat a csatatéren.

Az Epstein-aktákból napvilágra kerülő minden új információval újabb erkölcsi romlásra utaló vád merül fel Donald Trump kapcsán.

Eközben a Trump-kormány továbbra is fokozza a kegyetlenséget, az embertelenséget és a romboló kormányzási stílust.

Minden pillanatban, amíg a Kongresszus hagyja, hogy ez az őrület és a korrupció folytatódjon, újabb ártatlan emberek halnak meg – és a szabadságon, igazságosságon és lehetőségeken alapuló nemzetről szóló amerikai álom egy kicsit jobban meghal.

Az, hogy az adófizetőket kényszerítik arra, hogy finanszírozzák ezt a kormányzásnak álcázott gonoszságot, csak még mélyebbé teszi a felháborodást.

Csak az Egyesült Államok és Irán közötti

háború első két napján a Pentagon állítólag körülbelül 5,6 milliárd dollár értékű lőszert használt fel – egy olyan háború szolgálatában, amelyet a Kongresszus soha nem hagyott jóvá.

A Kongresszus elmulasztotta kötelességét, hogy védőkorlátként működjön a végrehajtó hatalom túlkapásai és túlterjeszkedése ellen. Tétlensége nem csupán pártpolitikai kérdés – hanem „mi, a nép” elárulása.

A Legfelsőbb Bíróság halogatta, elterelte és késleltette az elnök jogállamiság előtti felelősségre vonását, ami pontosan megmutatja, kinek tartozik hűséggel – és az nem az Alkotmány.

Most már háborús bűnökkel is bővül a listája azoknak az erkölcsi kudarcoknak, amelyeket az állítólag felelős emberek okoztak.

Vezető hírportálok, köztük a New York Times, arról számolnak be, hogy valószínűleg az amerikai hadsereg nemcsak felelős a Tomahawk rakétáért, amely több mint 165 iráni lány életét követelte, hanem

dupla csapást is végrehajtott – egy olyan taktikát, amelyet a nemzetközi humanitárius jog alapján széles körben háborús bűncselekményként ítélnek el –, hogy megcélozza a túlélőket megmenteni próbáló szülőket és tisztviselőket.

Pete Hegseth, az önjelölt hadügyminiszter, nyilvánosan dicsekedett azzal, hogy irányította az amerikai tengeralattjáró támadását egy iráni hadihajó ellen nemzetközi vizeken – egy olyan cselekményt, amely a kritikusok szerint a nemzetközi jog megsértését jelentheti.

Ennél jobbaknak kell lennünk.

Ha valaha is volt alkalom arra, hogy egyértelmű határt húzzunk, az most van.

Már rég túlléptük azt a pontot, amikor pártpolitikai szőrszálhasogatás folyt arról, hogy melyik politikus álláspontja valamivel jobb a másikénál. Ez már nem a demokraták és a republikánusok, a keresztények és a nem keresztények, vagy az állampolgárok és a bevándorlók közötti vita.

Arról van szó, hogy az amerikai kormányt milyen mértékben vette át egy erkölcstelen, amorális és hatalomra éhes demagógokból álló klikk, akik már túl régóta játszanak vakmerő és költséges háborús játékokat az emberek életével, megélhetésével és szabadságával.

Anélkül, hogy bármilyen hiteles érvet hozna fel egy olyan közvetlen fenyegetésről, amely a kongresszusi jóváhagyás nélküli katonai támadó manőverekre kényszerítené – először Iránban, hogy megsemmisítsék az állítólagos nukleáris laboratóriumokat, majd a karib-tengeri hajók ellen, aztán Venezuelában, hogy elrabolják az ország elnökét, és most újra Iránban –, Trump megpróbálja normalizálni a brutalitást, az agressziót és a gazfickóságot, mint az amerikai vezetés meghatározó jellemzőit.

Ezzel kockáztatja az amerikai hadsereg hírnevét is.

A Trump-adminisztráció által terjesztett retorika és képvilág provokatív, és bocsánatkérés nélkül dicsőíti a háborút, a halált és a pusztítást.

Egy Truth Social-bejegyzésben Trump azzal fenyegetőzött, hogy „halál, tűz és harag fog uralkodni rajtuk”, ha Irán bármit is tesz a Hormuzi-szoroson belüli olajáramlás megakadályozására.

Egy Facebook-bejegyzésben, amelynek címe „Még csak most kezdtük el a harcot”, az úgynevezett Háborús Minisztérium egy rakétát ábrázol, amelyre a „Nincs kegyelem” feliratot helyeztek el. Ezt ugyanaz a háborús miniszter tette, aki keresztet tetováltatott a testére, meghívta saját lelkészét, hogy prédikáljon a Pentagonban, és egy lélegzetvétel alatt többször is beszél keresztény hitéről, miközben azzal dicsekszik, hogy „Amerika döntő, pusztító és kegyetlen győzelmet arat”. Hegsethnek talán emlékeztetni kellene Máté 5:7-re: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek.”

Ez a retorika nem véletlen. Egy szándékos kísérletet tükröz, amely a brutalitást erényként akarja normalizálni. A Trump-kormány tisztviselői – különösen Hegseth – által használt nyelv nyíltan büszkélkedik az erőszakkal.

„Ez soha nem volt tisztességes küzdelemnek szánva. Megütjük őket, miközben a földön vannak, ahogy annak lennie kell” – dicsekedett Hegseth az amerikai hadsereg Irán elleni támadásaival kapcsolatban, amelyek állítólag eddig több mint 1000 civil halálát okozták, köztük több száz gyermekét.

A gyilkos beszédet olyan közösségi média jelenlét kísérte, amely egyenesen Stanley Kubrick Dr. Strangelove című filmjéből és a Call of Duty videójátékból származik, amelyekben a csata, a háború és a pusztítás képeit dicsőítik és nemes cselekedetként mutatják be.

Amikor ez a fajta propaganda az amerikai vezetés nyilvános arca lesz, az azt jelzi, hogy a kormány elvesztette erkölcsi iránytűjét. Ki kell mondani: Donald Trump már nem alkalmas a tisztség betöltésére.

Akár kognitív hanyatlásról, erkölcsi romlásról van szó, akár egyszerűen csak egy olyan elnökről, akit a személyes hatalom és a vagyon érdekel jobban, mint az alkotmányos kötelességei, az eredmény ugyanaz: egy kormány, amely elszakadt a kompetenciától, a mértékletességtől és a felelősségre vonhatóságtól.

Donald Trump nem teszi újra nagyszerűvé Amerikát. Nem teszi újra biztonságossá Amerikát (vagy Iránt). Nem teszi újra egészségessé Amerikát. És biztosan nem teszi újra gazdaggá Amerikát.

Akkor mi marad nekünk?

Egy elnök, aki jogosulatlan háborúkat indít, dicsőíti a civil áldozatokat, és nyíltan flörtöl a háborús bűnökkel, nem maradhat hivatalában.

Ahogy James Madison figyelmeztetett, a hatalom egyetlen kézben való összpontosítása „joggal nevezhető a zsarnokság definíciójának.” A megoldás ugyanaz, amit az alapítók ilyen pillanatokra előirányoztak: az elnök ellen indított vádemelés.

Vádoljuk meg őket mind – az elnöktől kezdve lefelé.

Ahogyan azt könyvemben, a Battlefield America: The War on the American People-ben, valamint annak fikciós párjában, a The Erik Blair Diaries-ben is világossá teszem, minden tisztviselőt, aki elárulta az Alkotmányt és az amerikai népet, felelősségre kell vonni, pártállástól függetlenül.

John W. Whitehead alkotmányjogász és szerző, a The Rutherford Institute alapítója és elnöke. Legújabb könyvei a bestseller Battlefield America: The War on the American People, a díjnyertes A Government of Wolves: The Emerging American Police State, valamint debütáló disztópikus regénye, a The Erik Blair Diaries. Whitehead elérhető a staff@rutherford.org címen. Nisha Whitehead a The Rutherford Institute ügyvezető igazgatója. A The Rutherford Institute-ról további információk a www.rutherford.org oldalon találhatók.