top of page

Vukics Ferenc: Donald Trump szerint több tízezer amerikai rekedhetett Afganisztánban

szilajcsiko




A tegnapi napon a volt elnök a Breitbart Newsnak adott interjújában azt mondta, hogy utódja, Joe Biden Afganisztánból való kivonulása „a legkínosabb pillanat hazánk történetében, és minden tekintetben példa nélküli”. A csaknem kétórás exkluzív interjú a Hamid Karzai nemzetközi repülőtéren, Kabulban elkövetett szörnyű terrortámadás előtt történt. Pillanatokkal azután, hogy terrortámadást követő nyilatkozatokban a Biden-kormány vezető tisztségviselői megpróbálták eltitkolni az Afganisztánban rekedt amerikai állampolgárok számát, a volt elnök megerősítette korábbi állításait.

„Nos, az egyetlen dolog, ami meglepett, az az, hogy bár mindenki tudta, milyen abszolút ostoba ez az afganisztáni helyzet, ennek ellenére a felelősök egy olyan megoldást választottak, ami korábban elképzelhetetlen eljárás volt, és olyan eseményeket generált, amelyeknek soha nem szabadott volna megtörténnie. Még én sem gondoltam, hogy ennyire alkalmatlanok lesznek. Egy ilyen akció végrehajtása során egy gyerek is meg tudná mondani, hogy a hadsereg addig nem hagyja el a helyszínt, amíg a saját állampolgárait, szövetségeseit, a civileket és a minket segítő helyieket ki nem mented. A hadsereg kiment mindenkit, aztán kimenti a felszerelést. Kiviszi a 83 milliárd dollár értékű felszerelését, majd felrobbantja a nem mozdítható létesítményeket. És talán egy hídfőt továbbra is fenntart az országban. Elfoglal egy bizonyos területet, amelyet érdemes megtartani. Olyat, mint Bagram bázisa, amely közvetlenül Kína és Irán közelében van. Építése milliárdokba került, és megtartása az USA biztonságát szolgálta volna. De a lényeg az, hogy mindenki tudja, hogy ilyen esetben a hadsereget viszi ki utoljára. Ezek az alkalmatlanok pedig előbb kivitték a katonákat.”

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Biden ismét Trumpot akarta hibáztatni saját, Afganisztánban elkövetett kudarcaiért, amely visszatérő téma Biden és szövetségesei részéről, mivel a kormányzat népszerűségét alaposan megtépázta az egyre mélyülő és gyorsan súlyosbodó afganisztáni válság.

Trump az interjúban megjegyezte, hogy az ő megállapodása – amelyet 2020 februárjában írtak alá a Talibán vezetőjével, Abdul Ghani Baradar mullával – nem vezetett amerikai áldozatokhoz.

„Az embereimmel nagyon jó munkát végeztem, hiszen másfél éven keresztül nem ölték meg egy katonánkat sem. Ez része volt a megállapodásnak – ez volt a feltétel. Egy katona sem halt meg – egyetlen amerikai katona sem.”

Nyilvánvaló, hogy minden megváltozott csütörtökön, amikor az amerikaiakat elérte az a kijózanító hír, miszerint egy öngyilkos merénylő (ISIS-K terrorista csoport) felrobbantotta magát a kabuli reptéren. A merénylőt a reptér tálib biztonsági tisztviselői átengedték. A robbanás következtében 13 amerikai katona és legalább kilencven afgánt polgár vesztette életét.

A hírre válaszul Trump és a volt first lady, Melania Trump közös nyilatkozatot tettek közzé csütörtökön, amelyben részvétüket fejezik ki a megölt katonák családjainak, és felháborodásukat fejezték ki a mostani adminisztráció elképesztő kudarcai miatt.

Trump a Breitbart Newsnak adott interjújában megkérdőjelezte Biden képességét arra, hogy főparancsnoki és elnöki feladatokat lásson el. Arra a kérdésre, hogy Biden-e a főparancsnok, vagy valaki más, Trump azt mondta, szerinte Biden adja ki a parancsokat, de a döntések nem az ő fejében születnek meg.

„Nézze meg, mi történt. Olyan tervet készítettek, amit csak egy nagyon őrült és buta ember hagyhat jóvá. Egy normális ember nem lehet olyan buta és felelőtlen, hogy egy ilyen dolgot jóváhagyjon anélkül, hogy hinne benne. Tehát biztosan elhitte, hogy ezt akarja csinálni, és elfogadta, hogy ennek a tervnek ezek lesznek a következményei. Ez az egész kétségbeejtő. Neki csak azt kellett volna csinálnia, amit mi terveztünk. Kivonni az embereket, a felszerelést, és végül végrehajtani a katonai kiürítést. A hadsereg elszállítása után pedig nyugodtan integethettünk volna. Afganisztán megmaradt volna egy rossz tapasztalatnak. Mi megfelelő méltósággal szállhattunk volna ki ebből az ügyből, még győzelemként is megélhettük volna. Ami most történik, az egyértelmű vereség. ”

Az interjú egy másik részében arra a kérdésre azonban, hogy ki irányítja valójában a Fehér Házat, Trump azt mondta, hogy „azt senki sem tudja”. „Ez a nagy titok” – mondta Trump. „Ez egy csoport, akik nemcsak gonoszak, de csúnyák is. "

Trump kampánycsapata, amely Save America PAC néven működik, közzétett egy videót, amely arra utal, hogy Biden képtelen ellátni főparancsnoki kötelességeit. Az kampánycsapat által készített film összekapcsolja a robbanásveszélyes inflációt, a határválságot Biden azon fő kudarcával, miszerint nem tudja kordában tartani a koronavírus-járványt.

Trump szerint, amint a tálibok meglátták, hogy a lépcsőkön bukdácsoló Biden belép a Fehér Házba, a barbár terrorista mozgalom biztos volt benne, hogy visszatér Afganisztánba, és tudták, hogy Biden nem fogja megállítani őket. Trump azt is elmondta, hogy Bidennek előzetesen az volt a szándéka, hogy meggyengítse a hadsereget. A volt elnök szerint Lloyd Austin védelmi miniszter, Mark Milley, a vezérkari főnökök elnöke is támogatta a jelenlegi elnök ezen elképzelését. Szerinte mindez óriási szerepet játszott abban, hogy a katonai készenlét fokozása helyett a „Woke” ideológia hadseregen belüli terjesztésével töltötték az időt.

„Én annyira le akartam zárni ezt az egész végtelen háborút, jobban a kivonulás mellett voltam, mint bárki más itt, Amerikában. De a mi időnkben teljesen uraltuk az országot. Amint a választást elcsalták, és megnyerték a választást – nem nyertek, most láthatjátok igazán, hogy nem nyertek semmit. A választást teljesen tönkretették. Amint ezek a hamis választási eredmények nyilvánosságra kerültek, a tálibok elkezdték átvenni Afganisztánt, mert Bidennel álltak szemben, nem pedig velem. Tudták, hogy én pokollá teszem az életüket, ha bármi ilyesmi történik. Úgy vélem, ez lett hazánk történetének legkínosabb pillanata, ami az ország presztízséhez és a hadsereg méltóságához kapcsolódik. Ez a kudarc és az odarendelt ideológusok serege a hadseregünket is teljesen tönkreteszi. Nagyon határozottan mondtam Alabamában: a „Woke” valójában vesztest jelent, és mi most pont ilyenek lettünk. ”

Trump megkérdőjelezte a Biden-adminisztrációtól származó számokat is arról, hogy valójában hány amerikai állampolgár van még mindig Afganisztánban. Szerdán este, órákkal az interjú előtt Biden külügyminisztere, Antony Blinken sajtótájékoztatót tartott, azt állítva, hogy csak körülbelül 1500 amerikai állampolgár maradt hátra az országban. Trump megkérdőjelezte ezt a számot, mondván, hogy 10 000, vagy akár 35 000 ott rekedt amerikai állampolgárról szóló jelentésekkel is találkozott. Ez azt jelenti, hogy a szélsőséges csoportok amerikai állampolgárok ezreire vadászhatnak az elkövetkező napokban. A különböző terrorszervezetek máris erősítéseket küldtek az országba. Szeretnének minél nagyobb hasznot húzni a zűrzavarból.

Arra a kérdésre, hogy Biden cselekedetei a feladását jelentik-e a régóta fennálló amerikai katonai hitvallásnak, amely szerint „senkit sem hagyunk hátra”, a volt elnök azt mondta, hogy Biden és csapata ezt a szép eszmét is „elavulttá” tette.

„Nos, azt gondolom, hogy a hitvallás elavult, mert magunk mögött hagytuk az embereket. A fegyvereket, a berendezéseket is hátra hagytuk. És ez a csúcs: a tálibok most a világ legjobban felszerelt és kiképzett katonái. Nekünk köszönhetően jobb felszereléssel rendelkeznek, mint amit mi a saját katonáinknak adtunk.”


 

Forrás:



31 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page